Egy hónap múlva jelenik meg James Durbin első szólóalbuma, amiről most a harmadik kislemezdal hallgatható meg a folytatásban Evil Eyes címmel.

James Durbin

A Frontiers Musicnál jelenik meg február 12-én James Durbin első szólóalbuma ‘The Beast Awakens’ címmel. Durbin az American Idolban szerzett hírnevet magának azzal, hogy a többiekkel ellentétben metáldalokat adott elő, ennek köszönhetően pedig rövidesen a Quiet Riot mikrofonja mögött landolt, akikkel két lemezt készített, a 2017-es ‘Road Rage’-et és a 2019-es ‘Hollywood Cowboys’-t. Az énekes egy ideje már szólóban utazik, első saját albumán pedig olyan zenészek közreműködnek, mint az első kislemezes dalban, a Kings Before You-ban hallható Chris Jericho (Fozzy) és Phil Demmel (ex-Machine Head, Vio-lence). A lemezen hallható dalokat Durbin írta, sőt ritmusgitáron is ő játszik, a dobok mögött a Y&T ritmusfelelőse, Mike Vanderhule ül, a basszusgitáros pedig Barry Sparks (Ted Nugent, Scorpions, Dokken). A gitárszólókat Jon Yadon Jr.Marc PutnamDylan Rose és Nick Gallant játszották fel.

 

 

Alább a legutóbb bemutatott The Prince Of Metal után most az Evil Eye hallgatható meg, ami kapott egy látványos klipet is.

Megosztás