Ennél tökéletesebben harmonizáló három fellépőt nehezen tudnék elképzelni. A két holland és a svéd zenekar csodálatos estét szerzett a Barba Negrába látogató péntek esti vendégeknek. A csodálatos szó használata alapvetően a hölgy énekeseknek szól, hiszen ők voltak a hab és a vastag csokiréteg azon a bizonyos elképzelt tortán.
Az este Charlotte Wessels zenekarával kezdődött. Korán, de a meghirdetett időpontban. Sajnos én lemaradtam az első dalról, így a fotózást a közönségben kezdtem el.
A sejtelmes fényekhez állított fényképezőgépem fókusza gyorsan megtalálta Charlotte-ot. Egy szív alakú, hátul teljesen nyitott, ezüstös felsőben, sugárzó kedvességével, és a jól ismert gyönyörű hangjával magára vonzotta a terem figyelmét.
Utoljára még Delain-koncerten tudtam őt fotózni 2016 októberében, igaz, akkor az Evergrey miatt mentem. Azon az estén megfogott a zenekar és Charlotte. A világító mikrofonállványa, mely bevilágította arcát, gyönyörű képeket eredményezett. Zenéjük és az ő énekhangja megbabonázott, így azóta követem az eseményeket körülötte. Most a mikrofonállványa virágokkal volt teletűzdelve, de ez a színpadi elem szinte említésre sem méltó a zenekar és az énekesnő teljesítménye mellett.
Elsőre az érzéki zeneiség szóösszetétel ugrott elmémbe, amely alapvetően Charlotte-tal kapcsolatban fogalmazódott meg bennem, de igazság szerint mindhárom fronthölgy előadására igaz volt ezen az estén.
Timo Somers gitáros szólói, Joey Marin de Boer izgalmas dobálása, Otto Schimmelpenninck van der Oije kellemes basszustémái a rövid műsoridő ellenére az este kellemes meglepetései közé tartoztak számomra.
Mindenképpen meg akartam nézni a műsorukat, mert eddig szólóalkotásaival még nem láttam Charlotte-ot. A Delain zenekarból történt távozása után szurkoltam, hogy egy ilyen tehetséges, különleges hangú énekesnő ne tűnjön el a zenei palettáról. Két szólólemeze és az idén megjelent kislemeze mind pozitív előjel jövőbeni alkotásaival kapcsolatban.
Charlotte átélése, énektémái, alázatos, szeretetteljes előadása szerintem mindenkit megérint. Koncerten már nemcsak a hangja, de a személyisége is elvarázsolja a hallgatót.
A zenészek közül egy még nem került említésre: ő Nina van Beelen billentyűs és háttérénekes. Szenvedélyes játéka, és nem utolsósorban énekhangja elsőrangú.
A hétdalos rövid program csúcspontja számomra az utolsó, The Exorcism című dal volt. A 2025-ben megjelent nagylemezéről ez volt az, amit néhány hallgatás után nagyon szerettem volna meghallgatni koncertkörülmények között is. Libabőrös érzés volt hallgatni, ahogy a lágyan zengő hangszálak érzelemtől fűtött screambe csapnak át, miközben Charlotte éneklés közben térdre ereszkedett, majd hátradőlt.
A dal végeztével még nem teljesen tért magához a közönség, miközben ők már búcsúztak. Bízom benne, hogy akár egy kisebb koncertteremben, de hamarosan ismét láthatjuk és hallhatjuk Charlotte-ot és zenekarát. Hatalmas élmény lenne akkor egy hosszabb duett Ninával is.
Chasing Sunsets / Dopamine / The Crying Room / Soft Revolution / Tempest / After Us, The Flood / The Exorcism
Átszerelés után a szimfonikus metál egyik kortárs kiválósága, az Epica vonult színpadra. Grandiózus színpadot építettek a technikusok, az első számban még a fotósokat sem engedték be az árokba, úgyhogy kíváncsian vártuk a különleges nyitányt, az egyedi, meglepő látványelemeket. Aztán elindult az intró, Simone Simons megjelent a magasra épített színpad felső szintjén, fekete fátyolruhában, lefátyolozott arccal, a színpad közönség felőli felülete világító LED-fallá változott, elindult a visszaszámlálás, visszafojtott lélegzettel vártunk… de semmi. Mármint semmi különös, semmi olyan, ami bennem már feltételes módban végigfutott, mint robbanások, füstágyúk, lángok, szikrák, konfettirobbanás vagy bármi ehhez hasonló.
Félreértés ne essék, ezt nem kritikaként írom, csak egy felfokozott várakozás után egy viszonylag egyszerűbb indítást kaptunk, ami számomra furcsa volt. Igazából ez is csak a képek válogatása során futott át bennem, mert az Epica műsora rendkívül meggyőző, kiváló színvonalú koncert volt a maga 13 dalával.
A koncert alatt a zenészek energiája és játékuk úgy pörgette az eseményeket, hogy nem volt idő foglalkozni az érdekes indítással. Még fel sem fogtam, hogy napszemüveg mögött, de már előttünk énekel Simone, a zenészek pedig a fotósoknak kedveznek óvatos ’”pózolásokkal”, és már a második dalra fordultunk, a Cross The Divide-ra, melynek alaptémája koncertkörülmények között is kísértetiesen hasonlít az egyik több évados rajzfilm zenéjére (Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai ).
Míg Mark Jansen és Isaac Delahaye gitárosok a játékukra koncentráltak és a háttérbe húzódtak, addig Rob van der Loo basszusgitáros végig kivette a szerepét a színpadi műsorból is, így kiváló témát szolgáltatott nekünk, fotósoknak. Mark Jansen leginkább énekes feladatait ellátva került a színpad közepére (vagy a szélső mikrofonállvány mögé), Coen Janssen pedig érdekes hajlított szintetizátorával jött le a felső színpadról és buzdította a közönséget pogózásra, tombolásra és circle pitre.
Az este igazán különleges, kiemelkedő pillanata Simone és Charlotte duettje volt a Sirens – Of Blood And Water előadásával. A két gyönyörű tehetség érzelmes produkciót varázsolt nekünk. Az énekes hölgyek sötét flitteres estélyi ruhába öltöztek, így adták elő a dalt és varázsoltak el bennünket. Az összhang közöttük nem lehetett tökéletesebb.
A Never Enough alatt a közönségből feladtak egy táblát Forever & Ever felirattal, melyet Simone boldogan szorongatott, miközben énekelt. De ez a show-elemmé vált tábla a meghajlásnál is előkerült.
Rob különleges tripla hangszedős Dingvall D-Rock csíkos mintázatú basszusgitárja meghatározó alapja volt az Epica műsorának. Arien van Weesenbeek dobos játéka Robbal közösen olyan stabil alapot biztosított, mely a két gitárosnak és a billentyűsnek tökéletes lehetőséget adott, hogy szólamaikat kibontsák .
Simone énekhangja remekbeszabott. Erőlködés nélkül hallhattuk a nehéz szólamokat, melyeket kiegészített a bejátszott vonósok szólama.
Letisztult színpadképük hatalmas tereket adott zenészeknek, akik kihasználták a kétszintes teret.
A közönséggel alapvetően Simone és Coen kommunikált.
A koncert 2. felében volt egy rövid, néhány mondatos megjegyzése Simone-nak, melyben kifejtette, mennyire jól érzi magát, mennyire boldog, hogy nálunk is úgy érezheti, hogy egy nagy családnak, a metálzenét kedvelők családjának a része. Bennem aggodalmat ébresztett mondanivalójának az a része, melyben megjegyezte, hogy élvezzük a zenét és ezeket az estéket, mert nem lehet tudni, hogy meddig lesz rá lehetőség. Bízom benne, ez csak a világban zajló általános bizonytalanság kapcsán tett utalás. Több cikk is volt a közelmúltban, ahol egészségi állapota miatt aggódnak. Remélem, vigyáznak rá fentről és még hosszú ideig láthatjuk őt színpadon egészségben, lemondott koncertek nélkül!
A bő másfél óra és a 7 albumról válogatott dalcsokor úgy röppent el, hogy bennem kis hiányérzet maradt. Örömmel hallottam volna még néhány szerzeményüket, de a Beyond The Matrix után már csak a meghajlás és a köszönetnyilvánítás maradt. Természetesen a legtöbb dal (5) a 2025-ben kiadott ’Aspiral’ lemezről hangzott el.
Apparition / Cross The Divide / Martyr Of The Free Word / Eye Of The Storm / Unleashed / Never Enough / Sirens – Of Blood And Water ( Charlotte Wessels duett) / Tides Of Time / The Grand Saga Of Existence / Cry For The Moon / Fight To Survive / The Last Crusade / Beyond The Matrix
Záró fellépőként kicsit megváratott bennünket az Amaranthe, hiszen az Epica grandiózus színpadi szerkezetét le kellett bontani és az ő színpadképüket pedig fel kellett építeni. Ennek ellenére a kiírt kezdést szinte percre pontosan sikerült tartani, így 9:40 körül ők is felsétáltak a színpadra.
Érdekes volt látni, ahogy a színpad előtt kicserélődött a közönség. Az Epica-pólós fiatalok hátrébb húzódtak a szünetben, helyüket az Amaranthe-pólós rajongók vették át.
Jó volt újra látni Olof Mörck gitárost, Mikael Sehlin és Nils Molin énekest, a dobok mögött Morten Lowe Sorensent és a basszusgitárost, Johan Andreassent.
Hosszú évek röppentek el utolsó találkozásunk óta, így újra látni és énekelni hallani Elize Rydet bizsergető volt.
Színpadképük alapja a 2024-ben kiadott lemezük ’The Catalyst’ borítója, a háttérben gyönyörű fények, időnként lézer megvilágítással kiegészítve. Ezen felül egyedi világító alakzattal készült minták a dob két oldalán és a hátulról nehezebben látható színpad elejére helyezett hosszú minta, mely az új album grafikáját egészítette ki.
A három énekes felállás továbbra is az egyik legkülönlegesebb, ami a jelenleg koncertező zenekarok között a rock/metál palettán van. Nils lelkesedése, a közönség kézben tartása, a velük való kommunikációja biztosította a kiváló alaphangulatot. Úgy tűnik Nils energiái kifogyhatatlanok. A Dynazty zenekarban történő szereplése mellett itt is kiváló formát mutatott.
Az elején olyan érzésem volt, mintha Elize visszafogottabb, semlegesebb lenne az eddig általam látottakhoz képest. Kevesebb érzelemmel hozta énektémáit, de nagyon jó volt látni, ahogy haladtak előre műsorukban, egyre inkább átadta magát a zenének, és úgy hiszem, már a ráadás előtt is azt az Elizét láthattuk, akit sok évvel ezelőtt már a Wigwam/Club202 –ben, majd utána számos hazai színpadon.
Természetesen újdonságukat, a Chaos Theoryt eljátszották nekünk is, de érdekes módon a legtöbb szerzemény a 2020-as ’Manifest’ albumról került a műsorba.
Az Amaranthe műsorában két olyan momentum volt, amire hosszú évek múlva is emlékezni fogok. Az egyik Olof és Elize duettje, ahol Olof zongorajátéka egészítette ki Elize énekét. A másik a rendkívül egyedire sikerült Queen-feldolgozásuk, a We Will Rock You volt, amit én eddig nem hallottam. Le a kalappal! Bátor dolog hozzányúlni egy ennyire híres zenekar egyik leghíresebb dalához. Megtartva az alapdallamot, mégis új formába tudták ölteni. Nekem bejött.
Jó volt látni ezen az estén is, hogy szép számmal voltak fiatalok, gyerekek a közönségben. Igaz, egy részük nem várta meg a koncert végét, de ezen ne lepődjünk meg, hiszen a három zenekar műsora jócskán 23:00 után ért véget. Tisztelet a szülőknek, akik elhozták a gyerkőcöket, hogy élő koncertprogrammal is találkozhassanak. Bízom benne, hogy ezek az élmények mélyen beleivódnak a fiatalok tudatába és olyan mély, kellemes nyomokat hagynak bennük, hogy hosszú évtizedeken keresztül elköteleződjenek a zene, a rockzene, a szimfonikus metál és a koncertek irányába. Jó lenne, ha ez a művészi ág folyamatosan megmaradna! Ehhez kell az a közönség, aki életben tartja ezt a zenét, ezeket a zenekarokat, a zenészeket.
Fearless / Viral / Digital World / Damnation Flame / Maximize / Strong / PvP / Crystalline / Boom!1 / The Catalyst / Re-Vision / Chaos Theory / Amaranthine / The Nexus / Call Out My Name // Archangel / That Song (With snippets of Queen’s We Will Rock You) / Drop Dead Cynical
Köszönet mindhárom zenekarnak! Bízom benne még hosszú évekig kiváló albumokkal, koncertekkel dalokkal, simogató énektémákkal fognak elbűvölni bennünket. Külön pozitívum, hogy mindhárman hoztak magukkal vinyl lemezeket, melyeket kicsivel a piaci ár alatt lehetett megvenni.
Szöveg és fotók: TT
Köszönet a H-Musicnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások