Sokan 14 éve várják ezt a hírt, szóval kicsit olyan ez, mint egy valóra vált álom, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik, és a zenekar alapításának 40 évfordulóján Budapestre is ellátogat. James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess  november 1-jén játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.

Dream Theater

A Grammy-díjas progresszívmetál-csapat, a Dream Theater bejelentette 40. évfordulós turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll meg és október 20-án kezdődik. A Dream Theater előadja klasszikusait és a rajongók kedvenceit is, felejthetetlen zenei élményt ígérve. „Ez a turné rendkívül különleges lesz mindannyiunk számára! Minden előadás biztosan tele lesz izgalommal és különféle érzelmekkel. Alig várjuk, hogy újra színpadra állhassunk és elkezdjük ennek a történelmi, 40 éves évfordulónak az ünneplését. És persze ez csak a kezdet, lesz még sok izgalmas Dream Theater-hírünk a következő hónapokban” – tette közzé a zenekar.

A Dream Theater a progresszív metál úttörő zenekara, amihez a világ leghűségesebb rajongótábora kapcsolódik. Zseniális pályafutásukat igazolja a három jelölésük után, 2022-ben elnyert Grammy-díj és a 15 millió eladott lemez világszerte. Az 1992-es ’Images And Words’ szerepel a Rolling Stone magazin 100 legnagyobb metálalbumának listáján, az azt követő ’Awake’ pedig az 1994-es év első számú ikonikus nagylemeze volt a Guitar World magazin szerint. Az 1995-os A Change Of Seasons a 2002-es téli olimpia hivatalos zenéjévé vált, a ’Metropolis Pt. 2: Scenes From A Memory’-t pedig 2012-ben „Minden idők legjobb progresszív rock albumának” választották meg a Rolling Stone szavazásán. Az elmúlt évtizedben a meglévő rajongók körét is tovább szélesítették, hiszen a 2019-es ’Distance Over Time’ és a 2021-es ’A View From The Top Of The World’ széleskörű elismerést váltott ki, a tavaly indult ‘Dreamsonic’ turné pedig igazi látványosságot jelentett a koncertekre látogatóknak.

2023-ban az alapító dobos, Mike Portnoy újra csatlakozott a gitáros John Petrucci, az énekes James LaBrie, a basszusgitáros John Myung és a billentyűs Jordan Rudess társaságához, és ezzel a zenekar ikonikus felállása ismét együtt zenél, méghozzá hatalmas lelkesedéssel. A Dream Theater jelenleg a stúdióban dolgozik a közelgő 16. nagylemezén.

November 1-jén érkezik Budapestre a csapat turnéja, most is a Papp László Budapest Sportarénában játszanak majd. A jegyértékesítés a nagyközönségnek április 12-én indul, de a Concerto Music early bird hírlevelére feliratkozók már április 9-én hozzájuthatnak a legjobb helyekhez, további információ az esemény Facebook-oldalán.

A Concerto Music bemutatja: An Evening With Dream Theater | 40th Anniversary Tour
Papp László Budapest Sportaréna, 2024. november 1. péntek, 18 óra
Belépő: ülőjegyek 17 900 – 28 900 Ft, állójegyek 24 900 Ft, kiemelt álló 28 900 Ft.

Dream Theater

Megosztás