Mamut- Mamut

írta garael | 2007.10.18.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.mamutweb.extra.hu

Stílus: heavy metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Molics Zsolt (Sámán, Cool Head Klán) - ének Ángyám Tamás (Sámán) - gitár Hornyák Balázs - dob Koncz "Bonca" Tibor - basszus
Dalcímek
Túlélő A mágus Csontok hí­dján Utolsó Ítélet A Föld szí­ve Ellenméreg Adj erőt! Sámánok tánca Fáklyák Menny és Föld
Értékelés

Molics Zsolt a magyar heavy metal egyik legkarakteresebb alakja, jellegzetes hangja és zenei pályája a stí­lus magyar szentháromságába predesztinálhatná , ám valamilyen oknál fogva nem tudott igazán a mainstream - már ha beszélhetünk magyarországon a heavy metal kapcsán erről - világába utat törni. Érdekes , hogy mennyire eltérő zenei közegekben tudott maradandót alkotni: a Classica keretében a neoklasszikus metal, a Senecával pedig a Dream Theater-i progresszí­v metal magyarországi úttörőjeként járult hozzá a korabeli underground szí­nvonalának emeléséhez. Sajnos mindkét vállalkozás pár évvel megelőzte adaptálási sikerének idejét, jóllehet a produktumok zenei és vokális része ma is megállja a helyét. A Sámánnal egy negyedszázaddal ezelőtt tudták lerakni - a Stresszel együtt - a magyar heavy metal alapjait, majd az utóbbi évtizedben a CHC punkos szí­ntere adott lehetőséget arra, hogy Zsolti neve megmaradjon a köztudatban. Személy szerint a CHC nem, az én világom ,- emellett persze minden tiszteletem a zenésztársaké - , nem beszélve arról, hogy igazán a szövegekkel sem tudok azonosulni, melyek véleményem szerint gyakran öncélú vulgaritással próbálnak polgárt pukkasztani egy olyan társadalomban, ahol a punk zene legfeljebb csak a punkokhoz ér el - ők pedig nem fognak megbotránkozni a b-vel, p-vel, és f-el kezdődő szavakon. A nem régen kiadott Sámán album egyfajta tisztelgés volt a múlt előtt, a Hammer Records dicséretes vállalkozásában sikerült méltó hangzással és köntösben megjelentetni ezeket a negyed évszázados dalokat. Szó volt ugyan egy esetleges koncertről is, de a tagok annyira más " pályán" mozogtak, hogy lehetetlenné vált az egyeztetés. Zsolti azonban addigra "megérezvén a vérszagot" nem mondott le arról, hogy újra a heavy metal szí­ntéren próbálkozhasson: ez adta az alapját a Németországban élő Ágyán Tamás részvételével egy új banda életre hí­vásának. Koncz Tibor és Hornyák Balázs (előtte egy kis ideig Gáspár Jani) csatlakozásával aztán egy amolyan magyar szupergroup jött létre igazi kipróbált, rutinos legénységgel, kik a profizmusuk ellenére mégsem tűntek jóllakottnak - az új lemezt mindannyian életük fontos kihí­vásának tekintették. A lemezen hallható 10 dal nem rejt különösebb meglepetést - tradicionális heavy metal germán és angolszász alapokkal, ám talán több hard rock elemmel, mint amit a Sámánnál annak idején tapasztaltunk. A keményebb nóták esetében elsősorban UDO neve ugrik be - Zsolt rekedtes énekstí­lusa talán még fokozza is a hasonlóságot - , talán éppen ezért is tartom egyénibbnek azokat a nótákat, ahol teret engednek az emlí­tett hard rockos elemeknek. Az első ilyen dal a Gubás Tiborral duettben előadott Mágus, melynek dallamai az újkori P. Box egyik slágerét idézik - itt érzem először, hogy a lemez "misztikus" koncepciója mind a szövegben, mind a zenei megvalósí­tásban is megjelenik - furcsa fintoraként a sorsnak adnak némi sámános életérzést. Kár, hogy Zsolt ebben a dalban nem próbál kicsit a "tisztább" énekhangján énekelni, a két hasonló karakterű vokál nem igazán emeli ki a duett erejét. A Csontok hí­dján Tony Martinos, epikus lí­rája szintén plasztikusan fogalmazza meg az elvágyódás és szabadság érzésének végtelenségét, a dinamikai váltások hatásfokozó mechanizmusa által az egyik legerősebb szerzemény a lemezen. A Föld Szí­ve középtempós dallamai ismét visszautalnak a P. Box Pangeáján megtapasztalt zenei világra - öröm hallani, hogy nem veszett el ez a fajta muzikális megközelí­tés. Az Adj Erőt lehet talán a lemez húzóslágere - a himnikus refrén olyan slágert bontakoztat ki, ami azonnal örökzölddé változtatja a számot, majd a Sámánok Tánca staccato riffjei adnak a rockos dallamoknak kissé modernebb alapot, hogy egy remek, folkos betéttel tegyék igazán karakteressé a dalt. A Fáklyák egy korrekt heavy metal dara, ám nem több, a befejező dalba azonban ismét sikerült belecsempészni egy kicsiny momentumot, amely kiemeli az átlag döngölésből, a kissé politikusra sikerült szöveg talán - a kezdő dallal együtt - egy árnyalatnyit kilóg a magyar eredetmondákat megcélzó szövegi koncepcióból. A zenészek -mondanom sem kell - végig hibátlanul teljesí­tenek, nekem csupán egyetlen szí­vfájdalmam van, mégpedig a Senecában és a Classicában megtapasztalt tisztább Molics énekstí­lus hiánya. Jóllehet, ez az US poweres árnyalat eléggé hiányzik a magyar énekesi palettáról, nekem valahogy mégis szí­vhez szólóbb az európai iskola megközelí­tése. Természetesen a vokális teljesí­tményre egy panasz sem lehet - Zsolt hangja nélkül az album is jóval kisebb értéket képviselne - még akkor is, ha az instrumentális szekció kihozza a maximumot a dalokból.

Pontszám: 7