Thought Chamber: Psykerion

írta Equinox | 2013.11.06.

Megjelenés: 2013

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: https://www.facebook.com/ThoughtChamber

Stílus: Progresszí­v metal

Származás: USA

 

Zenészek
Ted Leonard - ének Michael Harris - gitár Bill Jenkins - billentyűk Jeff Plant - basszusgitár Mike Haid - dobok
Dalcímek
1. Inceptus 2. Exodus 3. Psykerion: The Question 4. In the Words of Avakus 5. Light Year Time 6. Kerakryps 7. The Black Hole Lounge 8. Circuits of O.D.D. 9. Behind the Eyes of Ikk 10. Isle of Bizen 11. Xyrethius II 12. Recoil 13. Breath of Life 14. Transcend 15. Planet Qwinkle 16. Inner Peace
Értékelés

A Thought Chamber nevével először 2007-2008 körül találkoztam egy metal szaklap CD-mellékletén. A kellemes hangzású, régi vágású prog. metalt stílusügyileg nekem találták ki, de a sztereotipikus, „tizenkettő-egytucat” progmetalos névvel ellátott projekt nem győzött meg igazán az adott dallal. Az Enchantból és újabban a Spock’s Beardből is ismert Ted Leonard énekzseni jelenléte azonban nagyot dobott az érdeklődésemen, és a mostani lemez túl is szárnyalta a tradicionális hangszerelésű, szép dallamokkal felvértezett ’Angular Perception’ szintjét, az elvárásaimat is jócskán felülmúlva.

A lemezhez Ted Leonard jelentette a fő vonzerőt, mivel énekesünket itt nem veszik körül nagyon ismert nevek. Nekem az ének mellett leginkább a szintetizátorok hangszíne tetszik (többek között a Kansas ugrik be róla), persze a nagyon magas szintű zeneiség is csak úgy árad a lemezből. Az énekes mellett a csapat legismertebb arca az alapító, fő dalszerző és szövegíró Michael Harris, aki korábban instrumentális gitárlemezeivel szerzett magának nevet a szakmában (az egyik címéből kölcsönözte a zenekar a nevét is), a szintis Bill Jenkins a már említett Leonarddel kolléga az Enchantban – de mégsem mondanám, hogy a műfaj elitjébe tartozna valamelyik tag. Mégis, ami ezen a lemezen történik, az világklasszis teljesítmény. Feltétlenül kiemelendő dalnokunk csodás, szomorkás éneke (nem véletlen az Enchant-kapcsolat), valamint a dalokban rejlő fantáziadús dallamérzék, amely Harris munkáját dicséri (hasonló jellegű dallamérzéktől lett igazán überkedvenc a Savatage vagy az Angra is). Hiába, ilyen családnévvel nem is lehetne zseniálisnál rosszabb dalokat írni! A ritmusszekció egyébként a Haji’s Kitchenből igazolt át a Gondolatszoba (űr)hajójába. Gondolom, az említett zenekar neve nem sokat mond, de hogy a Shrapnel Recordsszal álltak szerződésben a 90-es évek közepén, az gondolom beszédes tény (a kiadó volt a gitárhősök felkarolója abban az időben, náluk volt gyakori a metronóm pontosságú, bár steril ritmusjáték, valószínűleg innen ismerik egymást Harrisszel is).

Lássuk, hogy mit adott kezünkbe a sors meg a jószerencse. A szövegkönyvet muszáj kiemelnem, legszívesebben mindenkinek mutogatnám, mint egy hittérítő, akár még az utcán is, hogy „nézzétek, emberek, ezt ismerni kell!” Lenyűgöző képi világ fogadja a füzetkét lapozgató, progresszív zenére nyitott fülű hallgatót. Utoljára ilyen letaglózóan szép képeket tömegesen csak a Psychotic Waltz albumok bookletjeiben (és borítóin) láttam. A frontfestmény is elsőligás alkotás, csak dicsérni lehet a készítőjét (John E. Holland). A színvilág is maximálisan eltalált, minden egybecseng ahhoz, hogy egy sci-fi témájú, dallamos prog mesterművet fogyasszunk. Nincs semmi hivalkodó elem, nagyon ízléses a kivitelezés, ez a kék árnyalat meg mindig is a kedvenceim közé tartozott, olyan űrös jelleget is kölcsönöz a dolognak, ami nem is véletlen...

Mivel új lemezén a projekt egy sci-fi sztoriba kalauzol minket, tehát kapásból adja magát az általam nagyon szeretett Arjen Lucassen-féle Star One párhuzam is. A társaság meg is felel az elvárásoknak, már az első hangok is varázslatos világba vezetik be a hallgatót. Sok instrumentális, rövid részlet van, amelyek átkötőkként, hangulati elemként szolgálnak, de még a szöveges dalokban is sok ilyen felvillanással találkozunk, ezek pár hallgatás után nagyon tartósan rögzülnek. Sokszor pl. azon kaptam magam, hogy dalcím ismerete nélkül is tudom, hogy melyik szintidallam után melyik hajlításos énektéma következik. Egyszerűen nem tudok betelni a hangfolyammal, megközelítőleg 20 hallgatás után sem. Témák köszönnek vissza időnként, a lemez elején és közepén, érdemes például az egyik elsőként elhangzó Psykerion: The Question főtémáját megfigyelni a Recoilban hegedűn (Jim Hurley vendégszereplése), vagy instrumentális formában, afféle Liquid Tension Experiment módra, jazzesen a The Black Hole Lounge-ban. Ez a megoldás a visszatérő témákkal régi kedvencem, mivel állandóan emlékeztet a zene koncepciós mivoltára, nem utolsósorban pedig a legjellegzetesebb és legeltaláltabb témák a vezérmotívumok. Ráadásul a Virgin Steele (’Marriage I-II’) és Savatage (’Streets’) alapművein is van ilyen.

A ’Psykerion’-on tizenhat prog. metal tételt sorakozik kb. 64 percben, ám az egyensúlyérzék nagyon fejlett a zenekarban, nincsenek vadhajtások vagy túlnyújtások, mivel sosem csap át technikázásba vagy túl sok finomkodásba a lemez. Persze akadnak olyan pillanatok is, amelyek kicsit elütnek a fő hangzásvilágtól, így még a prog. rock hőskorát is megidézi a lemez, mivel a nyitány egyik témáját mintha Ian Anderson írta volna a Jethro Tull fénykorában. Előkerülnek az Enchant ízek is, elvégre Leonard énekli le a csillagokat az intergalaktikus égről (Beneath the Eyes of Ikk), valamint a könnyem is kicsordul az olyan dallamoktól, mint a „spirit reborn to reach Psykerion” (címadó nóta). Szépen kitartott utolsó szótaggal, minden cukrosságtól, vagy klisétől mentesen, úgy ahogy fogós és magasztos prog. metalban énekelni kell. Kell már vegyek egy kalapot, hogy legyen mit levenni egy-egy ilyen produkció előtt, haha!

Nagyon dalcentrikus a lemez, pedig nincs is tipikus húzódal, bár a két 8-10 perces dalt, a Behind the Eyes of Ikket és főként a Transcendet méretük ellenére is annak lehetne nevezni. Ha az epikus tételek a legzseniálisabbak, nem jelenti azt, hogy a rövid átkötők ne lennének azok, nagyon kerek egész mindegyik, egy-két percben annyi kreativitás szorult, hogy komplett dalként lehet kezelni a záró Inner Peace­-t, vagy a közepén ékeskedő rövidke csúcsot, az instrumentális Black Hole Lounge-ot is, de a két instrumentális intródal is igazi számként funkcionál (Inceptus, Exodus). Ezek a rövidke átkötők néha vokálisak is, mellesleg a sztori szerves részei. A kompozíciós készségről ódákat lehet írni, egészen egyszerűen engem meg lehet venni kilóra egy ilyen dallamérzékkel.

Közben csak úgy suhanunk az űrhajóban a bajba jutott testvérek segítségére. A történet dióhéjban annyi lenne, hogy egy emberkéz alkotta bolygó (Earthoid) lakói a távoli jövőben, miután túlélték már a nukleáris telet, mindenféle üstökösök hordozta veszélyeket, sőt a bolygóközi háborúkat is, a baráti Xyrethius bolygó népének segítségére indulnak, akiket egy közös ellenség támadott meg. A misszió a Psykerion galaxisban élő xyrethiánusok védelme, ide az említett földiek űrhajón jutnak el. A lemez főszereplője Avakus, az űrhajó kapitányának fia, mi pedig az ő szemén keresztül látjuk az eseményeket, és némileg külső nézőpontból értesülünk a helyzetről, és vele utazunk együtt ezen a sorsdöntő utazáson a Kerakryps-One űrhajón. Egy szó mint száz: a sztori is magával ragadó, hát még a zene!

Pontszám: 9