Ismét megszólalt a nagy dumás David Lee Roth, aki nem hiszi, hogy Eddie Van Halen szeretne ismét turnézni. Szerinte a gitáros „már elég sok időre eltűnt ebből a mókuskerékből”.

Van Halen

Sokat pletykálnak arról, hogy Eddie Van Halen állapota rosszabbodott, ezért David Lee Roth nem biztos benne, hogy fognak még együtt turnézni. Állítólag Eddie évek óta folyamatosan ingázik az Egyesült Államok és Németország között, ahol a kezeléseket kapja rákbetegségére.

 

 

A The New York Timesnak adott interjúban David a következőket mondta: „Nem tudom, hogy Eddie valaha újból szembenézne-e a turné kegyetlenségével. Még azt sem mondanám, hogy vártam, inkább csak benne voltam a dologban öt éven át. Mert abból, amit fizikailag, valamint zeneileg és szellemileg véghez viszünk a ringben, abból nem lehet öt évre kiszállni. Én megtettem, és egy pillanatra sem bánom. Már elég sok időre eltűnt ebből a mókuskerékből, és nem tudom, hogy újra turnézna-e.”

Tavaly októberben Eddie megállt egy McLaren márkakereskedőnél, ahol beszélgetett az értékesítőkkel, fényképeket készített és még egy rajongót is megcsókolt, mindezt megelőzően pedig egy Tool-koncerten fotózták le. 2018-ban felröppentek olyan hírek, hogy 1984 után ismét összeáll a klasszikus felállás 2019 folyamán, azonban végül nem derült ki, hogy ezzel a felállással miért nem került sor turnéra, de nagy a valószínűsége, hogy Eddie egészségügyi állapota nem tette ezt lehetővé. A Van Halen egyébként 2015 óta inaktív állapotban van, akkor fejezték be amerikai turnéjukat. Roth korábban ki is jelentette, hogy szerinte vége a zenekar történetének.

 

Megosztás