Exkluzí­v interjú Mike Terrenával - 2. rész

írta szakáts tibor | 2006.04.22.

Második részéhez értünk a dobok mögött hallgatag, de a beszélgetésben igencsak bőbeszédű dobőrült, Mike Terranával készí­tett interjúnak. Többek között megtudhatjuk melyik a kedvenc lemeze, miért utálja az Ozbourne Show-t, hogyan került Európába, és mi az amit igazán nagyon szeret csinálni szabadidejében. Mi volt az utolsó lemez, amit megvettél és hogy tetszik? Az utolsó album, amit vettem... Hát nem igazán szoktam lemezeket venni, inkább a netről szoktam hallgatni az esetleges újdonságokat. Rengeteg régi zeném van, melyeket megtalálok a neten, az újabb bandák lemezeit í­gy nem nagyon veszem... Mondjuk az új Slipknot tetszett, csakúgy, mint a System of a Down, vagy a Korn. A Slipknot dobosa igazi seggbe rúgós stí­lusban játszik. No, tehát a legutóbbi lemez, amit vettem, hmm.., azt hiszem a Blink 182 anyaga volt. Szeretem a dobosukat, igencsak lazán játszik. Mivel szoktad tölteni a szabadidődet? Szeretek súlyzózni Koppenhágában járok egy Galdiator Gym nevű konditerembe. No, ott aztán hatalmas srácok vannak, í­gy az én becenevem ott az, hogy Pici... Szeretek a saját testemmel foglalkozni, futni, van egy tó a házamhoz közel, amelyet körbe szoktam futni. Szeretem a Discovery Chanellt és az American Chopper show-t., nem tudom, ismered e ezt a műsort. Imádom a motorokat, bár nekem nincs, mert félek a bukástól. Nagyon szeretek főzni, különösen az olasz konyháért vagyok oda. A parmezános kaják turné előtt...hmmm. Elég sok mindennel foglalkoztam fiatalabb éveimben. Voltam kukás is például egy kis ideig 18 éves koromban...brrr, az egy igen szar meló volt. Egyébként azóta, hogy főiskolára mentem, nagyon szeretek főzni. Villamosmérnöknek tanultam, de nem dolgoztam a szakmában, túl unalmasnak találtam. Szeretek olvasni is, meg hát mit is? Ja, beszélgetni. Mikor Németországban éltem, az emberek mindig azt mondták nekem: túl sokat beszélsz. (ezt most mi is meg tapasztaltuk, hehehe - szerk.) Ott nemigen beszéltek az emberek egymással, sosem lehetett tudni, mi rejlik a lelkükben. Volt például egy nagyon szép barátnőm, jól nézett ki, ám olyan hűvös, tartózkodó volt, olyan introvertált tí­pus, nem szeretett kommunikálni. Egy idő múlva emiatt úgy éreztem, hogy szakí­tanunk kell. Szeretem a mozit is, kedvencem az Austin Powers azzal a zseni Mike Myers-el, és kedvelem Jim Carrey filmjeit is, vagyis általában a komédiákat. Néha pedig, mikor kicsit félrevonulok a metaltól, a kutyámmal foglalkozom a legszí­vesebben. Van családod? Nincs. A szüleim élnek, meg hát ott a közönség, de gyerekeim nincsenek. Nincs időm rá. Ilyen körülmények között igen félnék, hogy a gyerekeim olyanná válnának, mint Ozzy-é. Ha olyanok lennének a gyerekeim, mint az övé, inkább megölném őket. Szörnyű neveletlen és buta gyerekek. No, persze szeretem Ozzy-t, de csak a zenéjét, azt már nem , mikor a TV-ben bohóckodik. Van olyan zenész, akivel nagyon szí­vesen játszanál, de eddig nem jött össze? Hát... Ted Nugent pédául. Gyerekként nagy rajongója voltam. Mestere a gitárjának, és az erőteljes power hangzásnak. Jammelni pedig Jacko Pastorius-szal szeretnék... Ismered Jacko-t? Már sajnos meghalt. Basszusgitáros volt, és nagyon kedveltem, ahogy játszott. Szí­npadon pedig az AC/DC-vel. Hamburgban játszottam is egy AC/DC tribute bandában, a Sin Sity, Back in Black örök kedvenceim. Fúziós koncert tekintetében Steve Vai-jal lenne jó együttjátszani. Remek zenész, csakúgy, mint a TOTO együttes tagjai. A pop zenében meg talán Robbie Williams-szel, vagy a Corrs-szal. Nagyon kedvelem a Corrs-ot, minden albumuk meg van. Az emberek kissé furcsálják ezt, de nem törődöm velük. A csajok gyönyörűek, a muzsikájuk meg szuper. Nagyon szeretném egyszer élőben látni őket, de eddig sajna ez nem sikerült, mert mindig akkor voltam turnén, mikor láthattam volna őket. Dolgoztál együtt Tracy G-vel is, aki egy ideig Dio gitárosa volt. Mesélt ő neked erről az időszakáról? Tracy G, yeee..., az őrült mexikói. Ő egy kí­sérletező tí­pus, szeret őrült effekteket, meg hangokat játszani, kipróbálni. Gondolom, hogy ez furcsa is lehetett a Dio fanoknak, akik nem tudták, ki is ez a figura? Miután Tracy és Dio útjai elváltak, ez a pasas tök kopaszra borotválta a fejét. Ekkor vettük fel a Driven c. szólóalbumát, mely a legkeményebb, amin valaha is játszottam. Általában nem szeretik az emberek ezt az albumot, ám én igen. A zene egyfajta keveréke a Korn-nak, a deszkás metalnak, meg a pszicho dolgoknak. Valami remek dobsound-ot sikerült kialakí­tanunk, melyet Tracy hálószobájában vettünk fel. Ő aztán tudja, hogy nem muszáj nagy stúdióba vonulni, ha jó hangzást akarsz. Csak pontosan kell tudnod, hogy milyen zenét akarsz, és ahhoz milyen hangzás illik leginkább. Igazából nem tudom, hogy jelenleg mit csinál. Sokat voltunk együtt, sokat kajáltuk a mexikói ételeket, de ha elölről kéne kezdeni újra a felvételeket, azt már nem vállalnám. Alig aludtnuk valamit akkoriban, ráadásul a sok csí­pős kaja... Ha jól tudom, közreműködtél az új olasz csapat, a The Dogma albumán. Hogyan történt ez? Dogma? Igen, azok az olasz fiúk nagyon szeretik a dobjátékom. A dobosouk a felvételek megkezdése előtt hirtelen otthagyta őket, és felhí­vtak engem, nem segí­tenék-e nekik egy szám erejéig. Gyorsan megtanultam hát, és mentem is a felvételre. Remek napokat töltöttünk együtt, rengeteg spagettit csináltak nekem. Szinte olasznak éreztem magma, jóllehet nem tudok olaszul. Nagyon sokat viccelődtünk, igazán barátságos srácok voltak. Mikor megkérdezték, hogy nem játszanék e velük Wacken-ben, nem utasí­tottam el őket, ha időm engedi, miért ne? A dobsoundom egyébként a felvételen tiszta sound, minden sampler nélkül. Úgy szól, mint a 70-es évek bandái, igen frankó. Szeretem ezt az időszakot, talán azért, mert öregszem, haha. Miért döntöttél úgy, hogy Európába költözöl 1997-ben? Hát ez nem egyszerű történet. Az egész 1960-ban kezdődött. Eh, ne menjük ilyen messzire. Mikor Tony McAlpine-al turnéztam Európában, Hollandiában azt vettem észre, hogy az emberek nagyon érdeklődnek a dobolásom iránt. Ekkor határoztam el, hogy vissza fogok jönni ide. L.A.-be érve fogtam az összes cuccomat, és átköltöztem ide, mindössze 10.000. dollárral a zsebemben. Hollandiába próbáltam meg felépí­teni az életem. Sikerült felvennem a kapcsolatot Roland Grapow-al a Helloweenből és dobolnom az akkori szóló albumán, majd Axel Rudi Pell-el kezdtem el dolgozni. Három show-t is végig csináltam a Gamma Ray-el, kinek a dobosa akkoriban balesetet szenvedett motorozás közben. Ekkor nagyon sokan megismertek Németországban, ami igencsak inspirált a továbbiakra. Ezek után kaptam felkérést, hogy csatlakozzam a Rage-hez. Ekkor döntöttem úgy, hogy véglegesen Európába költözöm. 37 éves voltam, és azóta is minden jól alakul. Saját házam van, nem hagytam abba a dobolást, van munkám. Igen, hálát adok Istennek mindezért. Pedig rengeteg dobos van itt Európában. Mikor idejöttem Németországba, egy szót sem tudtam németül, nem ismertem senkit. De talán mivel őrült vagyok, feltétlen bí­ztam magamban. Tudod, nem vagyok kétségbeeső tí­pus. Gyerekkoromban is mindig azt mondta a mamám: amit a fejedbe veszel, addig nem tágí­tasz, amí­g az úgy nem lesz. Sokat olvastam a pozití­v gondolkodás jelentősségéről, és e szerint próbáltam élni. Arra koncentráltam, hogy dobos legyek, ezt szugeráltam magamba, minden kétséget kisöpörve magamból, és sikerült is. Nem volt könnyű, de végül is... Ezt meg kéne í­rnom egy könyvben. De jelenleg is í­rok egy könyvet, mint emlí­tettem, a dobolás tapasztalatairól, a saját életemről fiatal dobosok részére. Eléggé vidám könyv lesz, mert szeretem a viccet. Milyen más zenei stí­lusok hatottak rád? Ha játszol, nekem úgy tűnik, te szereted a jazzt és a swinget is. Mikor a Rage-el játszom, akkor csak a heavy metalra koncentrálok. Megpróbálok olyan precí­zen játszani, mint egy gép. Erővel, gyorsan, lásd a Speak of the Dead első számát. De szeretem a klasszikus stí­lus lágyabb játékát is, melyben kevesebb az erő, de több az érzés, lásd például a jazz-t. Nem vagyok jazz dobos, de néha azért megpróbálom a metal dobolást a jazz-dolgokkal összevetni. No, de élőben én nem jazz zenészként játszom, akik a lágyabb játékot részesí­tik előnyben. Én erősebben játszom, a lelkem összes erejével. A Rage- ben játszott stí­lus nem a kedvencem, de ez az, amit az emberek hallani akarnak. Ezért fizetnek, és én azt csinálom, amit ők akarnak, amiért ők aztán megveszik a lemezeinket. Tudod, van nekem egy saját világom, ami az én kicsiny ketrecem, ahol olyan zenét játszom, amilyet én akarok. Lehet, hogy te mást hallasz, ám én ott belül tudom, hogy ez az én igazi énem. Ez az én meditációs utam. Köszönjük a beszélgetést és sok sí­kert kí­vánunk ehhez! Szakáts Tibor, Garael Külön köszönet Wakonen Ilonának, Kosinszky Gábornak, és a Concertonak!