Új korszak vette kezdetét a Linkin Park életében: Emily Armstrong énekes és Colin Brittain dobos csatlakozásával ismét koncerteznek, az érdeklődés pedig akkora irántuk, hogy 7 év után megjelent első számukat 100 millióan hallgatták meg 2 hét alatt, az e-sport világbajnokság himnuszának választott új dalukhoz készült klip pedig 2 nap után 12 és fél milliós megtekintésnél tart.

Linkin Park

Mike Shinoda ’Post Traumatic’ című lemeze a nyáron jelent meg többféle vinylformátumban, de mellette zenésztársaival a Linkin Park feltámasztásán is fáradozott, hogy Chester Bennington énekes 2017-ben bekövetkezett halála után ismét életre keljen a zenekar gépezete. Mindenféle hírverést mellőzve Shinoda, Brad Delson, Dave Farrell és Joseph Hahn felvették egymással a kapcsolatot, több vendéget is meghívtak magukhoz a stúdióba, így ismerkedtek össze Emily Armstronggal, a Dead Sara alapítójával és Colin Brittain dalszerző-producerrel, akit a dobos posztjára szemeltek ki. Az új felállást egy Los Angeles-i titkos koncerten, a Warner Bros stúdiójában mutatták be szeptember 5-én, majd rá egy hétre már 17 ezer ember előtt léptek fel a KIA Forumban. A november 15-én megjelenő ’From Zero’ című lemezről már 2 számot is meghallgathatunk, a The Emptiness Machine-t, mely a zenekar első száma 2017 óta, és a Heavy Is The Crown-t, a ‘League Of Legends’ világbajnokságnak, az év legnézettebb e-sporteseményének himnuszát. Az új korszakról Shinoda így nyilatkozott: „A Linkin Park előtt, az első zenekarunk a Xero volt. Az új album címe egyszerre utal erre a visszafogott kezdetre és arra az útra, amelyen jelenleg járunk. Hangzásában és érzelmileg is ez egyszerre a múlt, a jelen és a jövő: megragadja jellegzetes hangzásunkat, de új és élettel teli. Büszkék vagyunk arra, amivé a Linkin Park vált az évek során és izgatottan várjuk az előttünk álló utazást.” Ez az utazás egyelőre elég kurta, Hamburg és London után most Dél-Korea felé veszik az irányt, hogy aztán visszatérjenek Párizsba, a La Défense Arénába november 3-án, onnan pedig egyenesen Bogotába repüljenek. Ezt a pár koncertet remélhetőleg 2025-ben egy stadionturné fogja követni, amibe talán mi is beleférünk majd! A ’From Zero’ addig is előjegyezhető már a hazai forgalmazónál is CD-n, kék és bordó vinylen.

’From Zero’ dallista:

01. From Zero (Intro)
02. The Emptiness Machine
03. Cut The Bridge
04. Heavy Is The Crown
05. Over Each Other
06. Casualty
07. Overflow
08. Two Faced
09. Stained
10. IGYEIH
11. Good Things Go

Linkin Park

Megosztás