Határozatlan időre elköszönt rajongóitól az Anathema. A zenekar azzal magyarázta döntését, hogy jelen helyzetben – miután kétszer is törölniük kellett a ‘We’re Here Because We’re Here’ jubileumi turnéját – nem maradt más választásuk.

Anathema

Elsőként márciusban, majd szeptemberben is kénytelen volt törölni az Anathema a tízéves ‘We’re Here Because We’re Here’ album jubileumi turnéját, ezúttal azonban egy ennél is szomorúbb hírrel fejelték meg mindezt.

„Kedves Anathema család! Ez az év nem olyan, mint a korábbiak. Mindannyian – titeket beleértve – váratlan nehézségekkel néztünk szembe, melyek hatással voltak mind szakmai, mind magánéleti helyzetünkre. Ezekben a nehéz időkben az év eseményei nem hagytak más lehetőséget számunkra, minthogy határozatlan idejű szünetre vonuljunk. Egyénileg most jött el annak az ideje, hogy más utakat kövessünk az életben. Túlontúl hálásak vagyunk mindannyiótok sokéves támogatásáért. Végtelen a rajongók iránt érzett szeretetünk és tiszteletünk azért, amiért életünk legszebb éveit kaptuk tőlük. A nagylelkűség, amit felénk mutattatok a turné váratlan lemondása után, örökké velünk marad. Sosem gondoltuk volna, hogy így alakul ez az év. Hatalmas köszönet! Anathema”

A csapat legutóbb 2017-ben jelentkezett stúdióalbummal ‘The Optimist’ címmel, a fenti hírek tudatában pedig kijelenthetjük, hogy ezt nem mostanában követ majd újabb alkotás.

Megosztás