A Judas Priest és egykori gitárosuk, KK Downing között régóta tartó szócsatát Glenn Tipton tovább élezte azzal, hogy „őrültségnek” és „ostobaságnak” nevezte KK vele kapcsolatos kijelentéseit.

Judas Priest KK Downing Glenn Tipton 2009

Glenn Tipton, a Judas Priest gitárosa kiakadt, amikor egykori zenésztársa vele kapcsolatos vádaskodásait olvasta. „Soha nem akartam nyilvános vitába keveredni KK-jel, miután elment – mondta Glenn a Guitar Worldnek egy új interjúban. – Soha nem szóltam egy szót sem, és több mint 10 évig kitartottam emellett, de eljött egy pont, amikor az ember olyan dolgokat olvas, amik egyszerűen őrültségek. Itt az ideje, hogy megszólaljak, mert olyan dolgokat mond, amik egyszerűen nem tisztességesek. Arra célozgatott, hogy ő volt a zenekar motorja, de ez egyszerűen nem igaz. A Priest öt fickóból áll, akik együtt dolgoznak, és nem csak egy ember irányítja a bandát. Szerintem csak az volt a célja ezzel, hogy felbosszantson minket és rávegyen, hogy mondjunk valamit válaszul, amit sokáig nem tettünk, de elég volt!”

 

 

Tipton főleg az őt személy szerint érintő vádak miatt háborodott fel, mint például amit KK Downing a Guitar Worldnek mondott 2021 decemberében, hogy Tipton a koncertek előtt és a dalok között ivott, ami „lelassította a Priestet”.
„Mindenki tudja, hogy ez nem igaz – mondta Tipton. – A rajongók nem hülyék, 50 éve látnak engem világszerte játszani. Lehet, hogy ittam pár sört a színpadon, de ennyi. Ez soha semmilyen hatással nem volt a koncertre vagy a teljesítményemre, és ezt ő is tudja.” A szólólemezeivel kapcsolatos vádakra is kitért: „Soha nem beszéltem volna így Kenről, de a vádjai egyre ostobábbak és ostobábbak lettek. Ő hagyta ott a zenekart, nem tudtuk meggyőzni, hogy maradjon. Aztán meg azzal vádolt, hogy hat év szünetet tartottam, hogy két szólóalbumot írjak. Csak azért csináltam a szólóalbumokat, mert akkoriban nem voltunk aktívak, mert Rob is a szóló dolgait csinálta.”

Megosztás