Opera Diabolicus: †1614

írta Mike | 2012.05.08.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Metalville

Weblap: http://operadiabolicus.com/

Stílus: Progresszí­v Dark/Gothic Metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Báthori Erzsébet neve a mai napig megihleti a művészembert, nem csoda, Teréz Anya filantróp életvitele kevésbé vonzó mind alkotói, mind befogadói oldalról, mint a rémtetteiről elhíresült grófnénk vérrel áztatott múltja. Vagyis annak máig vitatott legenda-máza… Történt pedig, hogy 2006-ban egy göteborgi színház A Rózsa Neve előadásán véletlenszerűen összefutott két mezei névvel megáldott úriember, egy bizonyos David Grimoire és Adrian de Crow, akik csakhamar kifundálták, hogy az Eco-féle középkori misztikumot mily jó volna összeházasítani másik szeretett műfajukkal, az epikus metallal. Így is tettek, ráböktek az igen metálosan hangzó, mégis kellően intellektuális Opera Diabolicus névre, és az úgyszintén fémzenészek ezreinek nyálelválasztását megindító Mészáros Böske horror-meséjére. S minekután szerencsére mások is szeretnek önfeledten tapicskolni a vérben-belsőségben, hamarost megnyerték maguknak a rock-szakma olyan kiválóságait, mint a másik okkult-rajongó, King Diamond mellett nevet szerző Andy LaRocque hangmérnököt és Snowy Shaw (lásd még: Therion) dobos/énekest, illetve a számtalan bandában megfordult Mats Levén csodatorkot. S ha ez még nem volna elég, melléjük szegődött három másik énekes is: Niklas Isfeldt a Dream Evilből, Jake E Berg az Amaranth-ból és egy eleddig ismeretlen hölgy, Camilla Alisander-Ason. És még sokan mások…

Erzsébet halálának esztendejét jelöli a ’†1614’ cím, a muzsika pedig egy sötét tónusokkal megfestett, szövevényes metal-opera vagy gótikus musical, ahogy tetszik; hallhatunk itt komplex, technikás progresszív hangszeres-bemutatót, megtekert power metal témákat, az ódon csejtei várkastély dohos katakombáinak mélységébe alámerülő, lassan vonszolós doom-riffeléseket, vérgőzös black metalos tortúra-szimfóniákat és baljósan kántáló, diabolikus kórusokat egyaránt; eme korongon tehát a rémtörténetek összes muzikális kelléke tébolyodott haláltáncát járja… Mindenesetre a vendégzenészek egykori és jelenlegi bandáinak hangzásától nem áll messze az Opera Diabolicus ködfátyolos világa, hiszen a King Diamond, a Memento Mori vagy a Therion is egészen hasonló stílust képviseltek anno, és képviselnek ma, de éppúgy idecitálható a Kamelot utolsó egy-két lemeze is, mint ahogy a jobb sorsra érdemes Beyond Twilight elmebajos alkotásai. Nekem egyébként az ízes gitárszólók mellőzésén kívül kicsit hiányoznak a dús szimfonikus elemek (még ha csupán billentyűs aláfestésként is), amelyek jobban kidomboríthatnák a drámaiságot, no, és Camilla olykor kissé sápatag énekét sem érzem a legmegfelelőbbnek egy efféle monumentális – és témáját tekintve sátáni – produkcióhoz; főként akkor tűnik fakónak, amikor az itt is lehengerlő Mats Levénnel egy dalban szerepel. És bizony egyik-másik dallamon, refrénen faraghattak volna még valamelyest, helyenként ugyanis kevésbé emlékezetesek, urambocsá’ fülberagadósak.

Pontszám: 7