fbpx

A Steal Your Heart Away 2021-es remixével vezetik fel a ‘Red, White And Blues’ harmadik részeként érkező bluesválogatást Coverdale-ék.

Whitesnake

A Whitesnake azt a blueshangzást ünnepli legújabb válogatáslemezével, mely többszörös platinalemezes pályafutásuk egyik fő előmozdítója volt. Az új kollekció a csapat legjobb blues-rock dalainak remixelt és remaszterelt változatait tartalmazza. A ‘The Blues Album’ a zenekar ‘Red, White And Blues’ trilógiájának harmadik és egyben utolsó kiadványa, a zenei tematika szerint csoportosított válogatássorozat tavaly a ‘The Rock Album’-mal indult (fehér), ezt követte a ‘Love Songs’ (vörös) és most eljutottunk a kékig. Az új szelekció máris előrendelhető, de csak február 19-től lesz elérhető digitálisan, CD-n és 180 grammos, kék színű dupla LP-ként. A sorozat előző két részéhez hasonlóan ennek összes dalát is újragondolták, újrakeverték és remaszterelték.

A Whitesnake énekes-dalszerzője, David Coverdale szerint a zene azt tükrözi, hogy a bluesművészek, mint Muddy Waters, Howlin ‘Wolf és a három King (Albert, BB és Freddie) hogyan inspirálják őt továbbra is. Az album bookletjében a szokásos ajánlójában ezt írja: „Nehéz megfelelő szavakat találni arra, milyen mélyen gyökereznek a lelkemben ezek a dalok. De a blues számomra egy gyönyörű szó, amely leírja a különböző érzelemnyilvánításokat… olyan érzéseket, mint a szomorúság, magány, üresség… de olyanokat is, mint a hatalmas öröm, ünneplés és tánc, érzékiség és szerelem!”

Ahogy az előző két rész, ez az új összeállítás is csupán olyan slágereket és ritkaságokat kínál, amelyek eredetileg az 1984 és 2011 közötti hat Whitesnake-stúdióalbumon jelentek meg, illetve Coverdale 2000-es szólóalbumán, az ‘Into The Light’-on.

A ‘The Blues Album’ bemutatja a zenekar két legnagyobb slágerét, a dupla platinalemezzé vált ‘Slide It In’ albumról a Slow An’ Easyt, mely 1984-ben Top 20-as mainstream rocksláger volt, és a többszörös platina minősítésű 1987-es albumuk Give Me All Your Love című slágerének vadonatúj, gitár alapú remixét. Szerepelnek továbbá olyan nóták, mint a Looking For Love vagy a Crying In The Rain, illetve a ‘Forevermore’ lemez nyitódala, a Steal Your Heart Away, amelynek 2021-es remixe máris meghallgatható.

Az 1997-es ‘Restless Heart’, a 2008-as ‘Good To Be Bad’ és a 2011-es ‘Forevermore’ is több számmal képviselteti magát, és a kollekció tartalmazza az If You Want Me-t is, amely egy 2006-ban kiadott stúdiófelvétel, a ‘Live… In The Shadow Of The Blues’ koncertlemez bónuszdalaként jelent meg eredetileg, és érinti Coverdale 2000-es ‘Into The Light’ szólóalbumát is a River Song felelevenítésével.

‘The Blues Album’ dallista:

01. Steal Your Heart Away
02. Good To Be Bad
03. Give Me All Your Love
04. Take Me Back Again
05. Slow An’ Easy
06. Too Many Tears
07. Lay Down Your Love
08. River Song
09. Whipping Boy Blues
10. If You Want Me
11. A Fool In Love
12. Woman Trouble Blues
13. Looking For Love
14. Crying In The Rain

Whitesnake - The Blues Album


A legfrissebb Hard Rock-hírekért kattints ide!


 

Megosztás