Talán nem épp a kanadai trió nevének hallatán fogod felkapni a fejed, merthogy hiába léteznek már hét éve, mégsem sokat tudni róluk. Ez azonban változhat a harmadik nagylemezük megjelenésével, amely ’Death Cult’ címmel várható november 13-án.

Völur

A torontói Völur formavilágának egyik érdekessége, hogy gitár helyett hegedűvel játsszák a metalt, amely ily módon egy egyedülálló hangzást eredményez az ambient, a dark folk, a doom metal és a free jazz összeházasításának köszönhetően. Áprilisban már kiadtak egy háromszámos, 25 perces EP-t (’Veiled City’), november 13-án pedig napvilágot lát a harmadik albumuk, a ’Death Cult’, méghozzá a német Prophecy Productions jóvoltából.

 

 

A lemez központi témája leginkább az ókori históriásnak, Tacitusnak a művén (’Germania’) alapszik, emellett még az emberi gonoszságról, a bolygónk, a környezetünk és a természet elpusztításáról szól. Ez az elkeseredettség, siralom végigvonul a teljes ’Death Cult’ zenei anyagán is, amely dühkitörésekben, melankolikus és kétségbeesett pillanatokban mutatkozik meg. S bár a Völur világa beleillik a doom metalba, mégis jóval szélesebb skálán mozog, hiszen a népzene és a tradicionális muzsikák ugyanolyan fontos szerepet játszanak, mint a kortárs műfajok. Az album előrendelhető a kiadó honlapjáról digipak CD, illetve fekete és limitált ezüst vinyl formátumban egyaránt.

A Völur tagjai:

Lucas Gadke – basszusgitár, ének
Laura C. Bates – hegedű, ének
Justin Ruppel – dobok

’Death Cult’ dallista:

01. Inviolate Grove
02. Dead Moon
03. Freyjan Death Cult
04. Reverend Queen

Völur - Death Cult

Megosztás