Végre kiderült, hogy jövőre mikor pótolják idén elmaradt koncertjeiket a címben szereplő előadók, nevezetesen a Korn, Devin Townsend és William DuVall.

Korn

A napokban írtunk arról, hogy több koncert esetében is csak halasztásra kerültek az események, vagyis mindenképpen pótolják a koronavírus-járvány miatt elmaradt fellépéseket. Az utóbbi órákban napvilágra került, hogy a Korn például 2021. június 3-án érkezik Magyarországra. „A már megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új dátumra, azonban jegyértékesítő partnerünk hamarosan jelentkezik a vásárláskor megadott e-mail címen a további információkkal. A Gojira fellépésével kapcsolatban még folynak az egyeztetések a zenekar képviselőivel, ezért kérjük a jegyvásárlók szíves türelmét, amint új információnk lesz, értesíteni fogjuk őket.” – írta közleményében a Live Nation. További infók ITT.

 

 

Devin Townsend is lerántotta a leplet újjászervezett európai turnéjáról, melynek hazai állomása 2021. június 4-én lesz. A megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra, de akinek ez nem felel meg, az visszaválthatja jegyét. A részleteket ITT találod az eseménnyel kapcsolatban.

William DuVall sem hagyja koncertek nélkül európai rajongóit, Magyarországon 2021. március 21-én lép fel. A koncertre korábban megváltott jegyek automatikusan érvényesek, akinek viszont nem jó az új dátum, az visszaválthatja jegyét. Erről további infók ITT találhatóak.

Természetesen, amint lesznek új információk a többi elnapolt koncerttel kapcsolatban, jelentkezünk.

Megosztás