2012. július 16-án ragadta el a halálos kór Jon Lordot, a Hammond orgona királyát, a Deep Purple egyik alapítóját.

Tíz éve halt meg Jon Lord, aki az egyik legfontosabb figurája a rockműfajnak, jelentős szerepe volt a hard rock és a progresszív rock formálásában. Az elsőben azért, mert derekasan kivette a részét a Deep Purple 1968-tól induló korszakának zenéjéből, utóbbiban pedig azért, mert a nevéhez fűződik a ’Concerto For Group And Orchestra’ című szimfonikus rock remekmű, amely ugyan nem az első ilyen darab volt a zenetörténelemben, de jelentős mértékben járult hozzá a műfajok közti falak lebontásában. A művet bemutató koncert a világon az első olyan alkalom volt, amikor rockbanda és szimfonikus zenekar együtt lépett fel.
2002-ig játszott a Deep Purple-ben, kiválása után szinte száz százalékban a szimfonikus zene és a rock fúziójára koncentrált, írt több színtiszta komolyzenei darabot is. A Purple tagjaival baráti maradt a viszonya, egy-egy alkalomra vissza is tért közéjük. Halála előtt nem sokkal egy közös vacsora keretében rendezte viszonyát Ritchie Blackmore-ral. Közös lemezt terveztek Rick Wakemannel, ám erre már sajnos nem maradt ideje.
Bár a szólás úgy tartja, hogy nincs pótolhatatlan ember, az ő hiánya ékes cáfolata ennek.

Megosztás