Amint megtudtam 2026 tavaszán, hogy a Savatage nyári Európa-köre a Rock Castle fesztivált is érinti, azonnal vettem egy jegyet. Nem is volt kérdés, hiszen ez a csodálatos amerikai banda sok-sok év hallgatás után tavaly kezdte el újjászületését, és ki tudja meddig lesz kedvük, idejük együtt játszani. Nagyon reménykedtem, hogy a zenekar alapítója, lelke, Jon Oliva is elkíséri majd a zenekart az európai körútra, de hamar kiderült, hogy ez sajnos nem valósul meg. Mindegy, így is nagyon vártam a cseh koncertet, amely a csapat utolsó állomása volt a turnén. Ennek meg is lett aztán a következménye, de mindent a maga idejében.
Moravský Krumlov egy dél-csehországi kisváros néhány órányira a magyar határtól, a városka közepén és tetején elhelyezkedő kastély és a hozzá tartozó park kiváló koncerthelyszín, de abban biztos vagyok, hogy központi elhelyezkedésénél fogva a komplett lakosság végigdúdolta a kertjében az adott napi headlinerek koncertjét, melynek dallamait kristálytisztán hallgathatta minden éjjel hajnali fél kettőig. Ennek ellenére a városka polgárai mindenütt mosolyogtak, kedvesen szolgáltak ki a boltokban, a cukrászdákban, éttermekben. A csehek valahogy nagyon érzik ezt a fesztiválszervezést, és dicséretes, hogy micsoda létszámban látogatják is a saját fesztiváljaikat.
A Rock Castle fesztivál egy nagy hálózat része, melyet a cseh Pragokoncert cég tulajdonol, és „egy kéz” rakja össze az adott évi Metalfest Open Airt Plzeňben, a Masters Of Rockot Vizovicében és a Rock Castle-t Moravský Krumlovban. A koncepció jól kitalált, a partnerek kb. mindenhol azonosak (merch-sör-kaja), a repoharak egységesek. Nem tudom, hogy ez-e a titka, de mi kiéhezett magyar rockerek néma csodálattal figyeljük minden évben, hogy micsoda tematikus metalfesztiválok élnek és virulnak a kis országban (és akkor a Brutal Assault,- Obscene Extreme-vonalról még nem is esett szó). Mi addig itthon várjuk, hogy lesz-e, vagy nem az adott évben Rockmaraton, és türelmesen bólogatunk két magyar popcsillag között egy Sonata Arcticára a FEZEN-en. Na, de ennyit erről a témáról, lássuk milyen volt a Rock Castle.
Professzionális beengedés, karszalagos, feltöltőkártyás fizetési rendszer, nagyon minimális sorok, gyors csapolók és csodálatos 12-es cseh sörök (Krušovice Bohém) a fesztivál sarokpontjai. Az egyetlen gyenge láncszem a WC, illetve azok viszonylagos hiánya. A több ezer emberre a fesztivál egyetlen távoli pontját jelölték ki WC areának, ami nagyon messze esett a főszínpadtól. A többit persze mindenki képzelje el maga… amúgy sajnos hasonló volt a helyzet Vizovicében is, ebben lehetne erősödni.
Európa minden fesztiválján találkozol magyarokkal, ez itt sem volt másként, a jól ismert fesztiválarcok, die hard fanok és a metal újságírás alapemberei mind ott voltak a kastélykertben. Nagyon jó érzés összefutni ilyenkor ezekkel a barátokkal.
A Savatage a harmadik nap főbandája volt, a fesztivál utolsó fellépője, és a 23:50-re kiírt kezdésével elég hálátlan pozícióban várta az estét. Mivel utolsó európai fellépésük volt, azt sejtettem, hogy vagy egy hatalmas turnétemetést látunk poénokkal, extra dalokkal, vagy low budget módon csak le szeretnék tudni a bulit és húzni haza. Sajnos az utóbbi verzió jött be: a zenekar sem a nagy ledfalat nem pakolta fel, sem füstöt, sem pirotechnikát nem használtak, ellentétben a nap többi fellépőjével. De én, aki a dalokat szerettem volna átélni zsigerből, emiatt egyáltalán nem bánkódtam, mert a dalok, a hangzás és a professzionális előadás az oda volt pakolva nagyon!
A Morphine Child intróját követően a Dead Winter Dead volt a nyitónóta, melyet pillanatnyi szünet nélkül követett a késpenge riffel operáló Jesus Saves. Chris Caffery és Al Pitrelli gitárosok iszonyat összeszokottan tolták a gitártémákat, Jeff Plate is látványosan dobolt, látszott, érződött a TSO-val évről évre megszerzett színpadi rutin.
A Wake Of Magellan elszállósabb témái után ismét egy karcos klasszikus, a Strange Wings jött a ’Hall’ albumról, de csak hogy megágyazzon az örök klasszikus, gyilkos riffelésű Sirensnek! És itt abba is hagyom a szolgai dalsorolást. Jómagam az Oliva-korszak feltétlen híve vagyok, a Chris Oliva-riffek egyediek és gyilkolnak, a Jon Oliva-énektémák és sikolyok szintén kétvállra fektetnek, és ezeket élőben hallani számomra földöntúli élmény volt. Persze Zak Stevens nem tudta hozni az Oliva-sikolyokat, de igazából ezt tudtuk, hogy így lesz. Volt szerencsém hallani azokat anno az E-Klubban, vagy a Wigwamban.
A dalok viszont kiváló hangzással, profin előadva rám nagy hatást tettek, még most, 2 nappal a koncert után is érzem a nyakamban az estét. A Zak-korszakos Lights Out, Handful Of Rain, Chance, This Is The Time négyes csúcspontja a Chance dal végső nagy többvokálos kórusorgiája volt, mely tanári módon hangzott el, és amitől mindenki szája kissé tátva maradt. Ezt így kevesen tudják, azt hiszem.
A líraibb dalok között a koncert közepén nagyon vártam a Believe-et, mint azt a nyári fellépéseken minden esetben előadták, de úgy, hogy a dal alatt a ledfalon megjelent Jon Oliva zongorázva és elénekelte nekünk az örök refrént. Mivel láttuk, hogy nincs ledfal, Levente barátommal még találgattuk is, hogy ezt hogyan oldják majd meg, esetleg csak a hangsávot bejátszva, de sajnos egy jóval egyszerűbb megoldást választottak. Teljesen kihagyták a koncertrepertoárból.
Azt hiszem, ez az egyetlen csalódás ezzel az estével kapcsolatban. Nagyon vártam egy kapcsolódást Jon Olivával. A hangjával. Azt hiszem, abban a katartikus állapotban még talán a könnyem is kijött volna egy Believe-re. Ez sajnos elmaradt, így most várnom kell néhány évet, mire újra átjönnek a nagy vízen, esetleg magukkal hozva az egyre jobb formába (súlyban és mentálisan) kerülő Jont.
A koncert utolsó harmadánál azt láttam a szemem sarkából, hogy a csehek elfáradtak. Sokan elindultak a sátraik felé vagy a kocsikhoz és haza. A három maratoni nap nem múlt el nyomtalanul. Egyre szellősebb volt a színpad előtti rész, de aki kitartott az még megkapta a Gutter Ballet klasszikust, a nagyívű Edge Of Thornst, a korai, szikár Power Of The Night dalt és persze zárásként az egyik valaha írt legnagyobb metaldalt a Hall Of The Mountain Kinget! Úristen! Nagyon nagyot szólt. Headbangeltem már nyakból, derékból, de most azt hiszem még bokából is sikerült, mert ez annyira kellett már! Sokan sok éve vártuk ezt, így élőben.
Aztán egy gyors Zak-elköszönés, és a roadok már húzták is a kábeleket, semmi játék a néppel, hogy ráadás, vagy bármi. Véget ért a varázslat, véget ért a koncert, véget ért a fesztivál, csend lett, és a tömeg néma csendben és békében elindult a hajnali ködbe. Volt benne valami drámai. De az épp a Savatage egyik legnagyobb fegyvere ugyebár.
Morphine Child / Dead Winter Dead / Jesus Saves / The Wake Of Magellan / Strange Wings / Sirens / Lights Out / Handful Of Rain / Chance / This Is The Time / Gutter Ballet / Edge Of Thorns / Power Of The Night / Hall Of The Mountain King
Nem engedem meg magamnak, hogy csalódásként éljem meg a ”csupasz” koncertet. Mert a zenekari tagok arcán nem azt láttam, hogy unnák, vagy fáradtak. Persze honvágyuk volt már biztosan. Lassan 3 hónapja tart a Savatage menetelése, de a dalok oda voltak rakva. Úgy, ahogy azt én vártam. Nagyon megéltem ezt a bulit. Talán az utolsó Andre Matos ‘Holy Land’ koncerttel voltam így utoljára Zólyomban. Annak is vagy 10 éve. A nagy koncertekre várni kell.
Remélem lesz még ilyen élményem!
Szöveg: Szabó Gábor
Fotó: Savafan
Köszönet a Pragokoncertnek a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások