fbpx



Múlt hónapban James Young és Tommy Shaw arról számolt be egy videóüzenetben, hogy már folynak az új lemez felvételei, JY most azt mondta, visszatartják az új albumot, amíg a zenekar vissza nem térhet a turnézáshoz.

Styx

Egy új interjúban, melyet a Radio Forrestnek adott, a Styx gitáros-énekesét, James “JY” Youngot arról kérdezték, mikor számíthatnak a rajongók a banda új stúdióalbumára. A 2017 júniusában megjelent ‘The Mission’-re 14 évet kellett várni, ennyi idő telt el az előző lemez – nem számítva a 2005-ös ‘Big Bang Theory’t, mely egy feldolgozásalbum volt –, a ‘Cyclorama’ óta, mely az utolsó, új anyagokat tartalmazó kiadványuk volt. Most úgy tűnik, nem kell ennyit várni a folytatásra, de a tervezettnél azért kicsit többet.

Young ugyanis azt mondta: „A jelenlegi terv az, hogy addig elhalasztjuk a lemez kiadását, amíg vissza nem térhetünk a turnézáshoz. Szeretünk mindent úgymond egyszerre indítani, mivel így könnyebb felhívni az emberek figyelmét az albumra, ha nem egy vákuumos időszakban jelenik meg. De ha sikerül a turnét elindítani, és a jegyek fogynak, majd a lemez kijön, könnyebb a kritikus tömeg tudomására hozni azt.”

Egy másik rádiónak, a Q105.7-nek azt is elmondta, hogy a Styx következő nagylemeze még legalább egy évig nem jelenhet meg. „Ha Dr. Faucinak [Dr. Anthony Fauci, a National Institute of Allergy and Infectious Diseases igazgatója] igaza van, 2021 végéig nem tudunk turnézni, így kitolódik minden 2022-re, amikor az 50. évfordulója lesz 1972. február 22-nek, amikor aláírtuk az első lemezszerződésünket. De ha ez a lemez 2022-ben jelenik meg, akkor ott az a jubileumi dátum: 22-2-22, szóval talán ezt meg kéne várnunk vele.”

Az 1970-es évek vége és az 1980-as évek eleje volt a Styx legsikeresebb időszaka, négy album kelt el zsinórban legalább kétmillió példányban, a ‘The Grand Illusion’ (1977), a ‘Pieces Of Eight’ (1978), a ‘Cornerstone’ (1979) és a ‘Paradise Theater’ (1981).

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

Megosztás