Megérkezett a szeptemberben megjelenő új Slipknot-album harmadik kislemeze, amely Corey Taylor énekes szerint Type O Negative-hatású zenéjében és szövegében egyaránt.

Slipknot

Corey Taylor már az év elején mondta, hogy még az idén megjelenhet a Slipknot legújabb nagylemeze, amely súlyosabb és sötétebb lesz, mint a 2019-es ’We Are Not Your Kind’. A csapat ütőhangszerese, M. Shawn Crahan a rá jellemző titokzatos módon csak ennyit mondott az újdonság kapcsán: „Új zene, új arculat, új kezdet, ez itt a vég!”
A szeptember 30-án érkező ’The End, So Far’ című albumról már a harmadik tételt ismerhetjük meg, ami a Chapeltown Rag és a The Dying Song (Time To Sing) után debütált a világhálón. A frontember erről így mesélt: „A Yen a Slipknot kísérletezős oldalát mutatja meg. A dal lassú felvezetéssel indul, amely körülbelül a felénél szabadul el, végül a fogós refrénnel fűszerezett, súlyos metálbomba berobban. Alapvetően minden stílusjegyet hordoz, amit a ’Vol. 3’ óta csináltunk, egyetlen dalba be lett csomagolva minden, és igen, határozottan van benne némi Type O-s vibrálás.”
A hazai lemezboltokban is előrendelhető már a ’The End, So Far’ CD és áttetsző vinyl verzióban.

Megosztás