A tervezett német koncerteket se tudja megtartani a Serious Black zenekar, így a teljes turnét a következő télre halasztották a magyar fellépéssel együtt.

Pár napja írtunk arról, hogy a Serious Black új lemezét bemutató turnét el kellett halasztani a járványhelyzet miatt. Akkor még nem voltak további információink, de most már ismertek az új dátumok, és szerencsére az új körből sem marad ki Magyarország. Változások viszont vannak, már nem nálunk kezdik a turnét – ahogy az eredeti programban szerepelt –, és a helyszín is változott. A hazai koncert időpontja 2022. december 4-re változott, a helyszín pedig az átalakított Analog Music Hall lesz.

 

 

A zenekar a Facebook oldalán tájékoztatta a rajongókat az új dátumokat illetően: „Kedves rajongók és metalheadek! Tényleg mindent megtettünk, és a végsőkig küzdöttünk, hogy legalább a németországi koncertjeinken játszhassunk, de a jelenlegi feltételek ezt lehetetlenné teszik. Míg a helyszínek létszámkorlátozását enyhítették, addig a vendéglátást teljesen betiltották. Ez azt jelenti, hogy nincs étel és ital a rajongóknak, és nincs bevétele a szervezőknek. Ezért aztán az elmúlt héten egyre több helyszín jelezte, hogy nem tudnak fogadni minket. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy „csak úgy” kinyissák az ajtókat, ezért kénytelenek vagyunk ismét elhalasztani a turnét. Szeretnénk köszönetet mondani minden promóternek és a booking ügynökségünknek, hogy ilyen rövid időn belül találtak új időpontokat, és így a jegyeket sem kell visszaváltani, minden jegy érvényes az új időpontra!
Nagyon örülünk, hogy ilyen rajongóink vannak, mint ti, jobbak leszünk, és erősebben fogunk visszatérni, mint valaha, akár a mennydörgés! Maradjatok velünk, rock on! Találkozunk az év végén!”

Megosztás