A floridai lemezmilliomos kvartett a saját neve alatt 2018-ban adott ki utoljára új szerzeményt, ez most végre változik. Nyáron az Iron Maiden vendégeként lépnek fel nálunk, addigra talán újabb dalok követik a most megjelent Planet Zerót.

A Shinedown énekesének és gitárosának duója ugyan 2020-ban két digitális albummal is kijött, amelyek végül fizikai formátumban együtt jelentek meg ’Smith & Myers Volume 1 & 2’ címmel, illetve jótékonysági céllal kiadta a banda – szintén 2020-ban – az ’Atlas Falls’ kislemezt, de ezt még 2011-ben vették fel. Igazából az ’Attention Attention’ albumhoz kapcsolódó megjelenések óta nem rukkolt elő a banda semmilyen újdonsággal, a csendet a Planet Zero című daluk töri most meg, amelyhez a vizuális kíséretet a szöveges és promóvideók ásza, a 351 Studio készítette el.
A Shinedown 2018 után újra fellép hazánkban, az Iron Maiden vendége lesz június 7-én a Groupama Arénában.

Megosztás