Ezúttal nem a Judas Priestről nyilatkozott Rob Halford, hanem saját bluesalbumáról, melyen már el is kezdett dolgozni a Metal God. Igen, bluesalbum, ugyanis Halford szerint „a blues mindig is a részem volt, ahogy a rock and rollnak is”.

Rob Halford

Új szólólemezen dolgozik Rob Halford. A Judas Priest frontembere azonban a tavalyi karácsonyi album után ezúttal blueslemezt készít, ami szerinte nem nagy meglepetés, mivel mindig is a része volt a blueszene. „Ezen a bluesalbumon a testvéremmel, az unokaöcsémmel és olyan barátokkal dolgozom, akik a ‘Celestial’ lemezen is segítettek nekem – mondta Halford Darren Paltrowitz podcastjében. – Akkor remekül éreztük magunkat, a srácok nagyon tehetségesek. A blues mindig is a részem volt, ahogy a rock and rollnak is. Lassan rakosgatjuk össze a dolgainkat, mivel nem határidőre dolgozunk, de izzítjuk a motort, és máris vannak ötleteink, melyek nagyszerűen szólnak.”

Az albumon tehát várhatóan rajta kívül testvére, Nigel, unokaöccse (aki Ian Hill fia), Alex Hill basszusgitáros, nővére, Sue, valamint Robert Jones és Jon Blakey gitárosok szerepelnek.

A Judas Priest legközelebb elvileg 2021. július 23-án lesz látható Magyarországon, ugyanis akkor tervezik pótolni idén elmaradt budapesti koncertjüket. Többet a koncert Facebook-eseményéből tudhatsz meg.

Megosztás