Ha szereted a súlyos, thrashbe hajló power metalt vegyítve Blind Guardian-szerű ének- és gitártémákkal, akkor van egy jó hírünk: a svéd Persuader hatévnyi hiátus után végre elhozza neked az ötödik sorlemezét.

Persuader

December 4-én jelenik meg az 1997-ben alakult skandináv együttes új stúdióalbuma, méghozzá ’Necromancy’ címmel, amely már időszerű volt, hiszen elődje, a kiválóan sikerült ’The Fiction Maze’ még 2014-ben jött ki. Azóta kiadót váltott a csapat, így a friss művet már az olasz Frontiers istálló dobja piacra, a Nocturnal Ritesban is érdekelt Fredrik Mannberg gitárosnak pedig ez lesz a debütálása a bandával. A nyitószámmal, a klipes The Curse Unbounddal máris megismerkedhetsz.

 

 

Emil Norberg gitáros így nyilatkozott a lemezről: „A ’Necromancy’ minden bizonnyal az eddigi legagresszívebb albumunk, ám azért a dallamokat sem áldoztuk fel, csakúgy, mint a korábbi anyagainkon. Az előzetes szerzemény, a The Curse Unbound dalszövege egy mozifilm alapján készült, és ha kitalálod, melyik az, küldj egy üzenetet nekünk a Facebook-oldalunkra.”

’Necromancy’ dallista:

01. The Curse Unbound
02. Scars
03. Raise The Dead
04. Reign Of Darkness
05. Hells Command
06. Gateways
07. The Infernal Fires

Persuader

Megosztás