Legfrissebb a Hard Rockon
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Kerek volt, mint a tök: Helloween, Beast In Black – Budapest Sportaréna, 2025. 10. 26.
Kerek évfordulót ünnepelt a Helloween és a Beast In Black is. A tökfejek a 40 éves jubileumi műsort nagyon kitalálták, és ügyesen ágyazták be az új lemez dalait is a látványos és kerek show-ba, a fenevadak megfogyatkozva is ugyanolyan energiával taroltak.
Bodor Máté az M2 Petőfi TV-ben
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté tegnap az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendége volt, szóba került a november 7-én megjelenő új albuma is, amelyet a Gitárcentrumban mutat be zenésztársaival.
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
- on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
Beast In Black – Jövőre veletek ugyanitt
A Beast In Black bő egy hét múlva a Helloween 40 éves jubileumi turnéjához kapcsolódóan ünnepli 10. évfordulóját, de már bejelentették, hogy jövőre headlinerként térnek vissza addigra elkészülő 4. nagylemezükkel. A fenevad erejét (Power Of The Beast) élőben is szemléltetik az idei Summer Breeze koncertfelvételével.
Graham Bonnet Band – Koncertlemez karácsonyra
A Graham Bonnet Band ‘Lost In Hollywood Again’ címmel dobja piacra legfrissebb koncertfelvételét december 12-én, melyről természetesen a nagy Rainbow-slágert, a Since You’ve Been Gone-t mutatták be elsőként.
King Ultramega – Szupergroup dolgoz fel szupergroupot
Mark Menghi (Metal Allegiance, BPMD) legújabb szupergroupja, a King Ultramega a Chris Cornell által létrehozott korábbi szupergroup, a Temple Of The Dog dalát, a Say Hello 2 Heavent dolgozta fel Richie Kotzennel és Charlie Benantével.
Bodor Máté – Különleges esemény az új album megjelenése napján
Szűk egy hónap múlva érkezik az Alestorm-gitáros, Bodor Máté második szólóalbuma, a megjelenés napján különleges esemény lesz a Gitárcentrumban.
Ghost – Új dalban mutatkozik be Papa V Perpetua
A Ghost áprilisban új lemezzel jelentkezik, amelyről az első videó most jelent meg, benne Papa hetedik reinkarnációjával.
Temperance – Közbeszólt a politika
Március 9-én a Temperance vendégeként eredetileg az Ignea zenekar lépett volna fel, de a politika közbeszólt. Így az Induction koncertje előtt a Secret Rule mutatkozik be.
Rockmaraton 2025 – 35 év után a Running Wild újra Magyarországon
Újabb zenekarokkal bővült a Rockmaraton fellépőinek listája, a Running Wild bejelentésével megvan a negyedik headliner banda. De ott lesz a Soulfly, a Rise Of The Northstar, a Dragonforce, a Cemetery Skyline, a Warmen, a Pro-Pain, a Massacre és a Cancer is.
Tankcsapda – Sidi kiszáll a zenekarból
Sokkoló hírre ébredtek a Tankcsapda rajongói, Sidi – azaz Sidlovics Gábor gitáros – kilép a zenekarból, utoljára május 2-án, a Budapest Parkban lép fel a zenekar ebben a felállásban.
Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
A fal adta a másikat: Dirkschneider, Crownshift, All For Metal – Barba Negra, 2025. 03. 02.
Udo Dirkschneider kesztyűs kézzel bánt velünk, de az U.D.O. – Dirkschneider pszeudonim alatt – olyan koncertet nyomott a képünkbe a ‘Balls To The Wall 40’ turnéján, hogy a fal adta a másikat. És ehhez csak asszisztálni tudott a Crownshift és az All For Metal.
Vége a mismásolásnak: Alestorm – Barba Negra, 2025. 02. 08.
Az Alestorm legénységének a magyar koncertek mindig fontosak, az ezer szállal hozzánk kötődő zenekar ha éppen egy fárasztó turné végén esik is be hozzánk, akkor is a maradék energiáit mozgósítva lép fel nálunk. A közönség imádja ezeket a srácokat, és várjuk vissza a „Balaton kalózait!”
Parti, nem csak az én fejemben: Pain – Barba Negra, 2025. 02. 07.
Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
Monolith – Mike Mangini új bandája
A korábbi Dream Theater-dobos Mike Mangini a Monolith nevű trióban folytatja karrierjét, az első klipes daluk már tesztelhető.
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Serious Black – Lemezbemutató koncert akár 999 forintért
A 10 éves Serious Black március 16-án az Analog Music Hallban lép fel új, ’Rise Of Akhenaton’ című lemezének bemutató turnéján. A Dirkschneider-koncertjeggyel rendelkező rajongók extra kedvezményes, 999 forintos belépővel juthatnak be. A főbandát elkíséri a Rigorious és az Autumn Bride is.
Hugh Syme grafikája az Ellis Mano Band új albumán
Hugh Syme, a világhírű grafikusművész olyan ikonok képi világát alkotta meg többek között, mint a Rush, az Iron Maiden, a Dream Theater vagy a Megadeth. Az Ellis Mano Band most megjelent albumának is ő a vizuális atyja, az új anyagot az Analogban mutatja be a banda most szombaton.
Billy Idol – Új dalokkal a tarsolyában érkezik Budapestre
Nem mintha kéne apropó egy új turnéhoz, de a júliusban Budapesten is fellépő Billy Idol bemutatta ‘Dream Into It’ című albumát, amely több mint egy évtizeddel az előző után jelenik meg. A Still Dancing című első kislemez pedig már most slágergyanús.
Dirkschneider – Igazi kuriózum a műsorukban
Alaposan megreformált műsorral indult útnak a Dirkschneider a ‘Balls To The Wall’ jubileumi turnéjára. Peter Baltes énekével felhangzott a Breaking Up Again is, melyet élőben még az Accept sem játszott sohasem.
Skillet – A Budapest Parkban is bemutatják az új albumot
A Skillet komoly rajongótáborral rendelkezik hazánkban, 2013 óta rendszeresen fellépnek nálunk. Június 10-én, a Budapest Parkban kerül megrendezésre a tizedik magyarországi koncertjük.
Disturbed és Megadeth egy színpadon
A Disturbed 17 állomásos Európa-turnéra indul a debütáló albuma megjelenésének a 25. évfordulója alkalmából, a koncertsorozat különleges vendége a Megadeth, együtt érkeznek október 6-án a Budapest Arénába.
Dicső kezdetek: Queensrÿche, Night Demon – Dürer Kert, 2025. 02. 23.
A Queensrÿche az én Dream Theaterem, ők mozdítottak ki a progmetál felé a klasszikus heavy metal mellől. Már a 80-as évek első felében olyan maradandó tételeket írtak, mint a The Lady Wore Black, a Take Hold Of The Flame vagy a Queen Of The Reich. Erről szólt ez az este. A korai Iron Maident idéző Night Demon viszont megérdemelt volna egy jobb hangosítást.
Opeth – Budapesten is bemutatják a végakaratukat
A jelenleg Európa nyugati felén koncertező Opeth ma délelőtt közzétette a ’The Last Will And Testament’ albumhoz kapcsolódó koncertsorozat újabb állomásait. A Fekete Zaj Fesztivál szervezésében október 8-án, a Barba Negrában láthatjuk Mikael Åkerfeldtéket.
Elhunyt Roberta Flack
Roberta Flack, a négyszeres Grammy-díjas énekesnő, a Berklee College Of Music díszdoktora, 88 éves korában örök nyugovóra tért.
Tom Jones – Visszatér az MVM Dome-ba
2023-as fellépése után ismét élőben láthatják/hallhatják rajongói az idén 84 éves legendát, Sir Tom Jonest az MVM Dome-ban. Több mint hat évtizedes pályafutása során olyan slágerekkel ajándékozott meg bennünket, mint az It’s Not Unusual, a Delilah, a She’s A Lady vagy a Sexbomb.
Charlie – Megjelent vinylen a ’Mindenki valakié’ album
Igazi ereklyének számít Charlie ’Mindenki valakié’ című kiadványa, amely a Magneotonnak köszönhetően 30 év után jelenik meg vinyllemezen.
A Vágtázó Halottkémek új albuma a MAHASZ-lista élén
A VHK ’Fellázad a semmibe vett öröklét’ című új anyaga vezeti a fizikai hanghordozók mezőnyében a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének hivatalos „album top 40” slágerlistáját.
Battle Beast – Magyarország-szűz zenekarokkal érkeznek decemberben
A finn Battle Beast szinte már hazajár Budapestre, és kivétel nélkül mindig hangulatos és szórakoztató bulikat adnak. December elején a hazánkban még sohasem járt Dominum és Majestica társaságában térnek vissza.
A Genesis, Robert Plant és a Glass Harp veteránjai Neal Morse-szal egy zenekarban
Az Inside Out Music istállójában bevett szokás, hogy szupergroupokat hoznak össze. A Neal Morse ötlete nyomán életre hívott új zenekar első lemeze áprilisban érkezik, a címadó dalba már bele is fülelhetünk.
Crownshift – Alannah Myles-feldolgozás a Dirkschneider-turné előtt
A jelenleg Finnország egyik legmenőbb új rockzenei exportcikkének számító modern metál szupercsapat, a Crownshift Alannah Myles klassszikusát, a Black Velvetet gyúrta át saját képére. 10 nap múlva Budapesten lépnek fel a Dirkschneider és az All For Metal társaságában.
Smith/Kotzen – Csúszásban a lemez, de itt egy új klip
Adrian Smith és Richie Kotzen újabb közös szerzeménnyel jelentkezett, amely az április 4-én megjelenő Smith/Kotzen-albumon a harmadik dal.
Nincs más megoldás: Vágtázó Halottkémek – Magyar Zene Háza, 2025. 02. 14.
Ez volt a VHK a Magyar Zene Házában múlt pénteken, mint mindig: a könnyen követhető, gyakran népies motívumok rabul ejtik az elmét, a szigorúan páros ütemek kérlelhetetlenül repetitív monotóniája elringat, de aztán elkezd gyorsulni a tempó fokozatosan és kiszámíthatóan, végül a fenevad egyszer csak elszabadul, kitör, táncra perdül és énekel.
Brainstorm – Ismét a hindu mitológia a téma
Megérkezett a harmadik előzetes is a hamarosan utcára kerülő új Brainstorm-albumról, amelynek alapja egy középkori indiai vers.
Lordi – Vissza 40 évet a zenében
Márciusban új lemezt ad ki a szörnykaraván, a Lordi legénysége már a harmadik, a 80-as évek zenei világát idéző előzetessel jelentkezett.
Parkway Drive – Nézz bele, mi várható Budapesten!
Az eddigi legnagyobb Európa-turnéjára készül az ausztrál Parkway Drive, amelynek budapesti állomása november 8-án lesz az MVM Dome-ban. A turné előtt videósorozatban mutatja meg a zenekar, mire készülhetnek az európai rajongók, az első rész már megtekinthető.
Machine Head – Áprilisban jön az új album
65 nap múlva jelenik meg a Machine Head 11. stúdiólemeze, amelynek klipes beharangozója jelzi az új anyag változatlan elkötelezettségét a kötöttségekkel szemben.
Tribute Maraton 2025 – Jön az ország legnagyobb tribute találkozója
3 napon át, 3 színpadon, 54 zenekar idézi meg a nagy elődöket a Mátra lábánál, dübörögnek majd az AC/DC, a Rolling Stones vagy éppen a Nirvana slágerei, na meg 51 másik megkerülhetetlen legenda kedvenc dalai. Június 6-7-8-án Tribute Maraton Sástón.
Billy Idol – Jó nap ez a turnébejelentésre
Nemrég egy vicces videóban jelentette be Billy Idol, hogy ismét turnéra indul. A punk-rock legenda az ’It’s A Nice Day To…Tour Again’ keretében július 8-án tér vissza a Budapest Parkba. A hazai dátumon kívül csupán 2 osztrák fesztiválfellépés van a programjában. Kár, hogy Joan Jett nem tart vele Európába!
Kibővített házibuli: Hardline, Hydra – Analog Music Hall, 2025. 02. 01.
Az utolsó pillanatban beugró Hydra szimfo power metalja nagyon kellemes meglepetés volt, a Hardline pedig már az év elején nagyon magasra tette a mércét, ami a minőségi koncerteket illeti. Johnny Gioeli pedig újra megmutatta, miért is kedveli mindenki ennyire.
Soren Andersen – Jó zene rossz idő esetére
Itt az első kislemez, a Bad Weather a készülő Soren Andersen-koncertlemezről, a ‘Live In The Homeland’-ről, melyen a kiváló dán gitáros – tavaly nálunk járt Glenn Hughes tavaszi Deep Purple-műsorával – játékát power trio felállásban élvezhetjük.
D-A-D – A The 69 Eyes társaságában lépnek fel Budapesten
A kultikus dán rockbanda, a D-A-D összeállt a finn dark rocker The 69 Eyeszal, Európa-turnéjukat Budapesten indítják október végén.
Telt házas az időközben 4 zenekarossá bővült Dynazty-Nanowar koncert
Az elmúlt napokban felgyorsultak az események a március 8-án megrendezésre kerülő Dynazty-Nanowar Of Steel co-headliner koncerttel kapcsolatban. A Trick Or Treat és a Kilmara is csatlakozik az estéhez, ám arra már elfogyott minden jegy.
Legfrissebb a Hard Rockon
Megadeth – Elkezdődött a vég
Megérkezett a Megadeth január 23-án megjelenő utolsó nagylemezének első előzetese! A Tipping Pointot hétfőn már a Budapest Arénában játsszák Dave Mustaine-ék a Disturbed előtt.
Deák Bill Gyula – Barátok közt ünnepel
Tátrai Tibusz, Takáts Tamás és Ferenczi György társaságában ünnepli 77. születésnapját Deák Bill Gyula a Budapest Sportarénában.
Szebelédi Zsolt – A háború árnyékában is születhet szerelem
Exkluzív klippremier a HRM-en! A P.Mobil egykori dobosa, Szebelédi Zsolt Szeress úgy című dalához készült videó egy különleges szerelmi történeten keresztül reflektál a háború embert próbáló valóságára.
Stula Rock – Maradtak az Ö betűs lemezcímeknél
A Stula Rock már 2022-ben arról beszélt, hogy készül a ‘Hülyék háza’ című új albumuk, végül ez csak a nyitónótája lett a decemberben érkező ‘Őrláng’-nak, ami az ‘Őserő’-t és az ‘Örökifjú’-t követi.
Angus McSix – A régmúlt idők tüze
A holnapi Wind Rose-koncert előzenekara lesz az Angus McSix, melynek új énekese pár hónapja, új gitárosa, az All For Metalból távozott Jasmin Pabst viszont ebben a vadonatúj klipben, a The Fire Of Yore-ban mutatkozik be.
Bródy János – A 3 B jegyében ünnepli a Zene Világnapját
Beethoven – Boros Mihály – Bródy János. A 3B jegyében született a Beethoven itt van című dalhoz a Zene Világnapja alkalmából készített klip.
Black Swan – A tűz és a láng, isten és ember kapcsolata
A Black Swan nevű szupergroup harmadik lemezét készíti, Robin McAuley, Reb Beach, Jeff Pilson és Matt Starr egyelőre a The Fire And The Flame-et mutatták meg belőle.
Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?
A The Police egykori frontemberének, Stingnek ‘Sting 3.0’ turnéja tulajdonképpen visszatérés a Police trió felállásához, az MVM Dome-ban 2026 júniusában ebben a köntösben szólalnak meg szólópályafutásának dalai is, a turné során Magyarországon immár másodszor.
Ultima Ratio Fest 2025 a Barba Negrában
A Dark Tranquillity, a Soen, az Equilibrium és a Iotunn nevével fémjelzett minifesztivál ebben az évben a műfaj egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik.
Dub FX & Woodnote az Akvárium Klubban
Dub FX a beatboxing, a loopolás és az utcaművészet ausztrál nagymestere már nagyon sokszor fellépett hazánkban, a következő előadása az Akváriumban csíphető el október 2-án (csütörtökön).
A Biffy Clyro vezeti a brit albumlistát
A skót altrocker Biffy Clyro szeptember 19-én adta ki tizedik stúdiólemezét, amely a mértékadó UK Albumchart élére repítette őket, ez már a zenekar negyedik listavezető albuma.
Wind Rose – Telt ház várhatja Budapesten a besurranó zenekart
Sietnie kell annak, aki látni szeretné a Wind Rose zenekar turnéindító koncertjét Budapesten. A zenekar gitárosa besurrant a Red Stage-re, ahonnan videóval üzent, csapata magával hozza az Orden Ogant és az Angus McSixet.
Hooligans – Erős felvezetés a londoni koncert előtt
A Hooligans tagjai már Londonban készülnek a holnapi koncertre, de az Underworld falain kívüli rajongóknak is szól az Ózdi Ipari Parkban forgatott új videó.
Machine Head – A fesztiválturnéba belefér egy önálló budapesti fellépés
A Machine Head nyáron nagyszabású fesztiválturnéval tér vissza Európába, a koncertkörút része néhány headliner show is. Július 24-én a Fear Factory felvezetésével lépnek fel a Barba Negrában Robb Flynnék.
A Kalapács zenekar új albuma két MAHASZ-lista élén
A Kalapács zenekar ’Ezerből egy’ című új anyaga vezeti a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének hivatalos „album top 40” slágerlistáját a fizikai hanghordozók mezőnyében és az összesített charton egyaránt.
Avantasia – Bob Catley lemondta a turnét
Az Avantasia-turnék biztos pontja volt eddig Bob Catley, a Magnum énekese, ám most egészségügyi okok miatt nem tud részt venni rajta. Ott lesz viszont Tommy Karevik (Kamelot), Eric Martin (Mr. Big), Ronnie Atkins (Pretty Maids), Herbie Langhans (Firewind), Adrienne Cowan (Seven Spires) és Chiara Tricarico (Moonlight Haze, ex-Temperance).
Kalapács: Ezerből egy
A Kalapács zenekar új albumára talán az a manapság divatos kifejezés a legjobb szó, hogy önazonos lett. Ha csak lazulni akarsz és a szövegek által feltöltődni energiával, akkor bőven szerethető alkotás, stabilan hozza a legjobb lemezeik szintjét.
Török Ádám (szinte) elfeledett felvétele
Az EKG együttes Török Ádám közreműködésével készült art rock szvitjét, az ’Esőcseppek’-et 35 évnyi porosodás után jelenteti meg a GR1993 Records, Égerházi Attila kiadója, amely a Djabe lemezeinek is otthona.
Gene Simmons – Feltalálta a „fizess, hogy dolgozhass”-t!
Egy napra Gene Simmons roadja lehetsz 12 495 dollárért. De ez nem a gázsid, hanem a beugród!
Artur Menezes ma este az Analogban
Artur Menezes amerikai gitáros először lép fel hazánkban blues-rock triójával, ma este az Analogban megismerkedhetünk brazil gyökereinek is köszönhető, különleges hangulatú műsorával. A bemelegítésről a Ragazzi Razzi gondoskodik, nevük ismerős lehet A Dal show-ból.
Ian Paice fellép a Gastroblueson!
A Purpendicular zenekar közösségi oldalán jelentette be, hogy meghívást kaptak a 2025-ös Gastroblues Fesztiválra. A csapat állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa.
Alestorm – Mókás szövegekkel teli nyolcadik album érkezik
Június 20-án érkezik a bulikalóz Alestorm legénységének legújabb albuma, folyadékkal töltött változatban is!
18 év után közös színpadon Tarja Turunen és Marko Hietala
Több mint 18 évvel az utolsó közös szereplésük után áll újra együtt színpadra a klasszikus Nightwish-albumok két énekese, Tarja Turunen és Marko Hietala. Budapestre március 13-án érkeznek, a Barba Negrában az Aaetheria bemutatkozása után lépnek fel.
Bigfoot Preston bemutatja debütáló lemezét
Ma jelent meg az egykori Ozone Mama-gitáros Gábor András első szólólemeze, a Bigfoot Preston művésznév alatt kiadott teljes albumát közzétette a YouTube-on.
Ghost – Új dalban mutatkozik be Papa V Perpetua
A Ghost áprilisban új lemezzel jelentkezik, amelyről az első videó most jelent meg, benne Papa hetedik reinkarnációjával.
Temperance – Közbeszólt a politika
Március 9-én a Temperance vendégeként eredetileg az Ignea zenekar lépett volna fel, de a politika közbeszólt. Így az Induction koncertje előtt a Secret Rule mutatkozik be.
Rockmaraton 2025 – 35 év után a Running Wild újra Magyarországon
Újabb zenekarokkal bővült a Rockmaraton fellépőinek listája, a Running Wild bejelentésével megvan a negyedik headliner banda. De ott lesz a Soulfly, a Rise Of The Northstar, a Dragonforce, a Cemetery Skyline, a Warmen, a Pro-Pain, a Massacre és a Cancer is.
Tankcsapda – Sidi kiszáll a zenekarból
Sokkoló hírre ébredtek a Tankcsapda rajongói, Sidi – azaz Sidlovics Gábor gitáros – kilép a zenekarból, utoljára május 2-án, a Budapest Parkban lép fel a zenekar ebben a felállásban.
Crowhill Tales – Hét év után új dallal jelentkeztek
A kisvárdai Crowhill Tales közel hét évvel az ’If I Were A Crow’ című debütáló album után új dallal jelentkezett, amely remélhetőleg az első fecske, azaz inkább holló a közelgő új lemezről.
A fal adta a másikat: Dirkschneider, Crownshift, All For Metal – Barba Negra, 2025. 03. 02.
Udo Dirkschneider kesztyűs kézzel bánt velünk, de az U.D.O. – Dirkschneider pszeudonim alatt – olyan koncertet nyomott a képünkbe a ‘Balls To The Wall 40’ turnéján, hogy a fal adta a másikat. És ehhez csak asszisztálni tudott a Crownshift és az All For Metal.
Vége a mismásolásnak: Alestorm – Barba Negra, 2025. 02. 08.
Az Alestorm legénységének a magyar koncertek mindig fontosak, az ezer szállal hozzánk kötődő zenekar ha éppen egy fárasztó turné végén esik is be hozzánk, akkor is a maradék energiáit mozgósítva lép fel nálunk. A közönség imádja ezeket a srácokat, és várjuk vissza a „Balaton kalózait!”
Parti, nem csak az én fejemben: Pain – Barba Negra, 2025. 02. 07.
Volt szerencsém többféle felállásban és nagyon különböző alkalmakkal látni a Paint, de talán most tetszettek legjobban. Baromi jól szóltak, a magát nem túl komolyan vevő, de nagyon feszesen és jól játszó zenekar pedig nagyon szórakoztató volt.
Monolith – Mike Mangini új bandája
A korábbi Dream Theater-dobos Mike Mangini a Monolith nevű trióban folytatja karrierjét, az első klipes daluk már tesztelhető.
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Serious Black – Lemezbemutató koncert akár 999 forintért
A 10 éves Serious Black március 16-án az Analog Music Hallban lép fel új, ’Rise Of Akhenaton’ című lemezének bemutató turnéján. A Dirkschneider-koncertjeggyel rendelkező rajongók extra kedvezményes, 999 forintos belépővel juthatnak be. A főbandát elkíséri a Rigorious és az Autumn Bride is.
Hugh Syme grafikája az Ellis Mano Band új albumán
Hugh Syme, a világhírű grafikusművész olyan ikonok képi világát alkotta meg többek között, mint a Rush, az Iron Maiden, a Dream Theater vagy a Megadeth. Az Ellis Mano Band most megjelent albumának is ő a vizuális atyja, az új anyagot az Analogban mutatja be a banda most szombaton.
Billy Idol – Új dalokkal a tarsolyában érkezik Budapestre
Nem mintha kéne apropó egy új turnéhoz, de a júliusban Budapesten is fellépő Billy Idol bemutatta ‘Dream Into It’ című albumát, amely több mint egy évtizeddel az előző után jelenik meg. A Still Dancing című első kislemez pedig már most slágergyanús.
Dirkschneider – Igazi kuriózum a műsorukban
Alaposan megreformált műsorral indult útnak a Dirkschneider a ‘Balls To The Wall’ jubileumi turnéjára. Peter Baltes énekével felhangzott a Breaking Up Again is, melyet élőben még az Accept sem játszott sohasem.
Skillet – A Budapest Parkban is bemutatják az új albumot
A Skillet komoly rajongótáborral rendelkezik hazánkban, 2013 óta rendszeresen fellépnek nálunk. Június 10-én, a Budapest Parkban kerül megrendezésre a tizedik magyarországi koncertjük.
Disturbed és Megadeth egy színpadon
A Disturbed 17 állomásos Európa-turnéra indul a debütáló albuma megjelenésének a 25. évfordulója alkalmából, a koncertsorozat különleges vendége a Megadeth, együtt érkeznek október 6-án a Budapest Arénába.
Dicső kezdetek: Queensrÿche, Night Demon – Dürer Kert, 2025. 02. 23.
A Queensrÿche az én Dream Theaterem, ők mozdítottak ki a progmetál felé a klasszikus heavy metal mellől. Már a 80-as évek első felében olyan maradandó tételeket írtak, mint a The Lady Wore Black, a Take Hold Of The Flame vagy a Queen Of The Reich. Erről szólt ez az este. A korai Iron Maident idéző Night Demon viszont megérdemelt volna egy jobb hangosítást.
Opeth – Budapesten is bemutatják a végakaratukat
A jelenleg Európa nyugati felén koncertező Opeth ma délelőtt közzétette a ’The Last Will And Testament’ albumhoz kapcsolódó koncertsorozat újabb állomásait. A Fekete Zaj Fesztivál szervezésében október 8-án, a Barba Negrában láthatjuk Mikael Åkerfeldtéket.
Elhunyt Roberta Flack
Roberta Flack, a négyszeres Grammy-díjas énekesnő, a Berklee College Of Music díszdoktora, 88 éves korában örök nyugovóra tért.
Tom Jones – Visszatér az MVM Dome-ba
2023-as fellépése után ismét élőben láthatják/hallhatják rajongói az idén 84 éves legendát, Sir Tom Jonest az MVM Dome-ban. Több mint hat évtizedes pályafutása során olyan slágerekkel ajándékozott meg bennünket, mint az It’s Not Unusual, a Delilah, a She’s A Lady vagy a Sexbomb.
Charlie – Megjelent vinylen a ’Mindenki valakié’ album
Igazi ereklyének számít Charlie ’Mindenki valakié’ című kiadványa, amely a Magneotonnak köszönhetően 30 év után jelenik meg vinyllemezen.
A Vágtázó Halottkémek új albuma a MAHASZ-lista élén
A VHK ’Fellázad a semmibe vett öröklét’ című új anyaga vezeti a fizikai hanghordozók mezőnyében a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének hivatalos „album top 40” slágerlistáját.
Battle Beast – Magyarország-szűz zenekarokkal érkeznek decemberben
A finn Battle Beast szinte már hazajár Budapestre, és kivétel nélkül mindig hangulatos és szórakoztató bulikat adnak. December elején a hazánkban még sohasem járt Dominum és Majestica társaságában térnek vissza.
Legutóbbi kommentek
- on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
- on Újra megjelentek az EAST legendás albumai: “Briliáns albumok! A Magyar Zenetörténelem kihagyhatatlan albumai!!! Zseniálisak!!! Szerencsére anno többször láttam őket élőben, mint például a KORÁL/EAST turnén egy…” nov 8, 19:39
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Fekete után tudtam kedvelni ezt is, főleg, a dallamossága miatt. Egészen az S&M-ig.” okt 26, 14:22
- on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!” okt 25, 19:23
- on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…” okt 21, 11:49
Kritikák
Dream Theater: Parasomnia
A Dream Theater új albumát pénteken adják ki, 20 év után végre újra egy olyan lemez jelenik meg 49 óra múlva, amely az első perctől az utolsóig szerethető.
Isn’t: 5th
A melodeathben utazó német-magyar Isn’t első teljes hosszúságú lemeze simán megállja a helyét a műfaj más kiadványai mellett. Kerek egészet alkotó, remek témák, fogós dallamok, már csak egy kiadót kellene találni az építkezés folytatásához.
Michael Schenker: My Years With UFO
Michael Schenker és a UFO-klasszikusok, ez a cím már önmagában eladna egy kiadói válogatáslemezt is, de itt messze nem erről van szó. Pontozni nem fogom, egyrészt azért, mert feldolgozáslemez, nem új számokról van szó, másrészt meg azért, mert a csillagos 10-esért úgyis elfogultsággal vádolnátok.
Dilemma: The Purpose Paradox
Az év egyik nagyszerű zenei élményét szállította le a Dilemma az új lemezével, amelynek a története is izgalmas. Ezen az albumon minden együtt van ahhoz, hogy a várva várt siker végre beköszönjön hozzájuk.
David Gilmour: Luck And Strange
David Gilmour azt állítja vadonatúj lemezéről, hogy „A legjobb album, amit készítettem a ‘The Dark Side Of The Moon’ óta”. Hajlamos vagyok egyetérteni vele, ennek nyomatékaként nyomtam is rá egy kilencest.
Interjúk

„A ’The Pagan Winter’ talán kiállta az idők próbáját”: Villáminterjú Nagy Andrással (Sear Bliss)
Rendhagyó és különleges koncerttel készül a Sear Bliss a Fekete Zaj Fesztivál pénteki napján. A ’The Pagan Winter’ 25. évfordulójának alkalmából kultikus demójukat teljes egészében eljátsszák. A nem mindennapi esemény kapcsán a zenekar frontemberét, Nagy Andrást kérdeztük.

„Mi nem a nyugati világban szokásos, hanem egy másfajta zenei utat közvetítünk”: Interjú a VHK zenészeivel
A legjobb pillanatban, egy négynapos alkotótábor után csíptük el a Vágtázó Halottkémek motorját, Grandpierre Atillát, valamint a zenekarhoz nem is olyan régen csatlakozott Szűcs Antal Mór gitárost. Az interjú során szóba került a VHK filozófiája, üzenete, de azt is elmesélte Atilla és Mór, hogy milyen élmény egy koncertjük.

„Nem akarok elmerülni olyasvalaki életében, aki egyáltalán nem érdekel”: Interjú Dudich Ákossal
Dudich Ákos neve megkerülhetetlen, ha a rock- és metálzenészekről szóló önéletrajzi könyvekről van szó, ráadásul hamarosan boltokba kerül Fieldy ’Korn – Függőség, hit, gyógyulás’ című könyve neki köszönhetően, így megkerestük néhány kérdéssel ezzel kapcsolatban (is).

„Nem tudom, ez lesz-e az utolsó lemezünk”: Interjú Don Airey-vel
A napokban kerül boltokba a Deep Purple huszonegyedik stúdióalbuma, a ’Whoosh’. Don Airey-t, a csapat billentyűsét telefonon sikerült utolérnünk és kifaggattuk az új lemezről.

„Nyílni fog a műfaji olló”: 80’s Movie Night, előzetes dalkibeszélő 3. rész
Egy karanténnal ezelőtt, hajnali vasárnap délben egy próbától feldobott Rockstars Not Dead mesélt nekem zenéről, filmekről és minden földi jóról. A koncert csúszott, az idő mászott, végül csak elértünk a hétig, melynek szombatján feldübörög a ‘Spaceballs’, a ‘Cobra’ és még egy rakat jó film zenéje.

„Az egész úgyis csak a dalokról szól”: 80’s Movie Night, előzetes dalkibeszélő 2. rész
Állat filmek, még jobb zenékkel, sztorik, hangulat, néhány pozitív őrült társaságában. Röviden: 80’s Movie Night by Rockstars Not Dead. És a buli folytatódik… Mert vége az ínségnek, megvan a koncert új időpontja: 2020. július 25., Dürer Kert!
Koncertbeszámolók

43 perc egy évtized: Republic 35, 4S Street – MVM Dome, 2025. 02. 01.
A Republic két és fél órás műsorral ünnepelte meg három és fél évtizedes fennállását az MVM Dome-ban, számomra az este csúcspontja az volt, amikor Tátrai Tibusszal repült a bálna, és hogy a 3D mapping segítségével rövid időre még Cipő is megjelent a színpadon. A főműsor előtt a 4S Street fiatalos, modern muzsikájával hangolódhattak a korán érkezők.

Funkot sütött nagyanyánk… Volt öröm!: The Moon City Masters, The Juice – BackStage Pub, 2025. 01. 26.
Frenetikus hangulatú funk-rock ünnep a brooklyni The Moon City Masters és a budapesti The Juice részvételével a BackStage Pubban. Autentikus múltidézés két olyan csapattól, amelynek a tagjai meg se születtek még, amikor a stílus a virágkorát élte.

Grandiózus koncerttel tért haza a Tankcsapda: Tankcsapda, Black-Out, Záróra – Főnix Aréna, 2024. 12. 30.
A Záróra mindent megtett a jó kezdésért, a Black-Out műsorában hosszú évek kihagyása után is beugrottak a dalok, a Tankcsapda pedig nemzetközi mércével is nagyon nagyot szólt a Főnix Arénában.

Karácsonyi csoda: Tarja – MOMkult, 2024. 12. 21.
Tarja koncertjére menet tartottam az estétől, mert nagyon szerettem volna ha újra pozitív élménnyel gazdagodom, de a turnéhoz kapcsolódó lemeze annyira nem ragadott magával. Minden aggodalmam hamar szertefoszlott, mert a csodálatos hang, a varázslatos kisugárzás és a nagyon is szerethető attitűd egy sokáig emlékezetes karácsonyi csodát eredményezett.

Ha úgy érzed, hogy otthon már nem bírod így tovább: Pokolgép, Radar, Lady Macbeth – Barba Negra, 2024. 12. 30.
Ha év vége, akkor karácsony, ha karácsony, akkor metálkarácsony, ha metálkarácsony, akkor Pokolgép, idén is a Radar és a Lady Macbeth vendégszereplésével.
Ajánló

W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.

Megadeth – Utolsó album, búcsúturné
“Közel a vég” – üzeni a Megadeth, azaz Dave Mustaine a közösségi médiában a banda kabalafiguráján, Vic Rattleheaden keresztül.

Robbie Williams – Még van néhány jegy!
Tavaly novemberben jelentette be a Live Nation Magyarország, hogy Robbie Williams visszatér Budapestre legújabb turnéjával, szeptember 12-én beveszi az MVM Dome-ot a brit popfenegyerek. A bemelegítésről az angol The Lottery Winners gondoskodik.

Michael Angelo Batio – Crazy Trainen érkezik az Analogba
A Manowar gitárosa, Michael Angelo Batio többek közt Ozzy Osbourne Crazy Trainjével készül októberi fellépésére az Analog Music Hallban.

Dan Patlansky – Nyolcadszor érkezik Budapestre
Ismét Budapesten koncertezik Dan Patlansky, a kiváló dél-afrikai bluesgitáros, szeptemberben az Analog Music Hallban lép fel.













































































