Már tesztelhető a Linkin Park-főnök ’Dropped Frames Vol.2’ névre keresztelt instrumentális lemeze. A dalok Shinoda Twitch-csatornáján születtek, a közvetítések során a nézők élőben instruálhatták a zenészt, ezzel közösen formálva a dalokat.

Mike Shinoda

Három hete jelent meg Mike Shinoda ’Dropped Frames Vol.1’ című szólólemeze, a dalok a zenész otthoni stúdiójából közvetített élő Twitch-adások során íródtak, és Shinoda követői is aktívan részt vettek a dalszerzésben. Az adások alatt már legalább három lemezre való felvétel gyűlt össze, így az első július 10-én kiadott ‘Dropped Frames’ lemez után péntek óta már elérhető a ’Dropped Frames Vol.2’ névre keresztelt második felvonás, ráadásul a harmadik etapra sem kell sokat várni. A lemezeket Shinoda saját kiadója, a Kenji Kobayashi Productions jelenteti meg.

 

 

A zenész a Forbes magazinnak adott interjúban beszélt a megjelenésről: „A második anyaggal már elkészültem és a harmadik is folyamatban van. És amikor azt mondom, hogy folyamatban van, azt úgy értem, hogy már csak a keverés és egy kis gatyába rázás hiányzik, mivel a lényegi melóval már az adások közben elkészültünk. Az igazat megvallva, csak a jelenlegi állapotok miatt van most erre időm. Gyerekkoromban a rajz és a festészet volt a mindenem, ezért is jártam művészeti iskolába. Sokszor, amikor otthon készítettem valamilyen munkát másnapra, mindig valamilyen instrumentális zene ment a háttérben, ami kiváló társaságnak bizonyult, mivel nem a hagyományos módon segít koncentrálni, hanem inkább abban segít, hogy szabadon szárnyalhassanak a gondolataink, amire sokunknak nagyobb szüksége van most, mint bármikor ezelőtt.”

A ’Dropped Frames Vol.2’ dallistája:

01. Transitions 
02. Crystalina
03. Julio’s Revenge 
04. Isolation Bird (featuring Money Mark)
05. Side Scrolling 
06. Dungeon Crawler 
07. Dog Whistles 
08. Astral (featuring Elise Trouw)
09. Sunset Drive 
10. Channeling Pt. 2 (featuring Dan Mayo)
11. King Paprika 
12. Party Meow

Mike Shinoda - Dropped Frames Vol.2

 

Megosztás