Lee Kerslake: Eleventeen / Ken Hensley: My Book Of Answers / Trevor Bolder: Sail The Rivers

Időben nagyon közel egymáshoz hagyta itt a látható világot Ken Hensley és Lee Kerslake, a Uriah Heep nagy felállásának két tagja, és időben nagyon közel egymáshoz jelentek meg új – és sajnos most már posztumusz – albumaik is. Úgy döntöttünk, hogy egy összevont kritikával emlékezünk a két rocklegendára, és ha már így alakult, még egy Uriah Heep-legenda, a néhai Trevor Bolder tavaly év végén megjelent lemezét is hozzácsaptuk.

Lee Kerslake hosszú ideig dolgozott ezeken a dalokon – részben elhúzódó betegsége miatt –, de 2019-re be tudta fejezni a felvételeket, ebben segítségére volt Jake Libretto gitáros. Lee szinte az összes dalt szerzőként is jegyzi, és ketten játszották fel valamennyi hangszert a nyolc dalban. A felvételeken Kerslake a dob mellett az összes éneket is magára vállalta – ami nem meglepő, hiszen a Heepben annak idején tevékeny részt vállalt a zenekarra oly jellemző többszólamú vokál megszólaltatásában –, valamint a billentyűs hangszereket is ő kezelte.

Nem egy kimondott hard rock album született, noha ilyet is hallunk, igaz, csak két dalban. A Take Nothing For Granted az, ami igazán magán viseli a műfaj jegyeit: kemény gitár, sodró dobjáték, jó dallam, kórus, ez a szerzemény hasonlít a legjobban a Heep zenei világára. A többség inkább romantikus ballada, édeskés dallamokkal. Ha mindenáron a Uriah Heephez kellene hasonlítani a lemezt – azért jócskán más irányultságú zenével állunk szemben –,  akkor talán a John Lawton-periódus lágyabb, poposabb zenei világát lehetne idecitálni, a lemez felépítése is ezt a periódust idézi, hiszen lényegesen több a popularitás, mint a rockzene.

Egy kompozíció mindenképp kilóg a sorból, ez pedig a Port And A Baby. Kerslake zongorával kíséri saját énekét. Amolyan kocsmadal, erre utal a szöveg is. Igazi örömzene, amit meghallgatva szeretni kezdjük életünket, magunk mögött hagyjuk a monoton rutint. Még egy szokatlan dolog hallható, ami mellett nem lehet elmenni: egy dobos lemeze egy olyan instrumentális szerzeménnyel zárul, melyben a gitár dominál. A Momban Jake Libretto végig érzelmes dallamsorokat penget.

Nem egy világmegváltó albumot hozott össze Lee Kerslake utolsó erejével, viszont őszinte alkotást tett le az asztalra. Egy kis romantika, tovatűnő szerelem, barátság, otthon, kocsmai hangulat, ám az őszinte vidámság mellett hallható a szomorú búcsú is, hiszen már halálos beteg volt, amikor a felvételeken dolgoztak. Ezekről a témákról nem biztos, hogy dübörgő, hard rockos riffekkel teli lemezen kell szólni. Lee Kerslake-nek az ’Eleventeen’ volt az egyetlen szólóalbuma. (Bigfoot)

Ken Hensley egy egész más kaliberű zenész volt, mint Kerslake. Nemcsak a Uriah Heep klasszikus korszakának volt a fő zeneszerzője – a banda koncertjeinek felében még mindig az ő slágereiből él –, de amellett és azután is alkotott, a southern rock műfajba kalandozó két Blackfoot-lemez mellett letett tizenegy szólólemezt az asztalra – ez a tizenkettedik –, melyek egyike miatt sem kell szégyenkeznie.

Most nem szaporítom a karaktereket a lemez keletkezésének körülményeivel, azt leírtam már egyszer. A lényeg, hogy milyen lemez született. Szerintem felemás. Biztos, hogy nagyon különleges, de talán túlzottan alárendelte a szerkezetet a koncepciónak, és ezért a lemez nem egységes. Az első fele hibátlan: a nyitó Lost dinamikája megteremti a Heep-hangulatot, amit csak fokoz a Right Here, Right Now. Gondolkodtam, honnan olyan ismerős a dallam. Szerencsére másodvirágzás-párti vagyok, ahogy a Black Sabbathnak is jobban lelkesedem az Ozzy Osbourne utáni korszakáért, a Uriah Heepet is – a Bigfoot által lepopzenézett – John Lawton-korszakával szerettem meg. Hát onnan volt ismerős! A Right Here, Right Now a ‘Firefly’ album nyitódala, a The Hanging Tree, csak új szöveggel! És a csoda – meg a lendület – még ezután is folytatódik, legalábbis további két dal erejéig.

Hensley mindig is nagy balladaíró volt, gondoljunk csak a Uriah Heep-koncertek fénypontjának számító July Morningra vagy a Sunrise-ra! Gyönyörű ballada a Cover Girl is, meg az utána következő három is, külön-külön, de így egyben? Nagyon leültetik a lemez második felét. Talán a Stand (Chase The Beast Away) a legjobb a négy közül, melyben Belinda Campbell érces hangja emelkedik ki a Uriah Heep legszebb napjait idéző többszólamú vokálból, amint a végén rákontráz a vezérdallamra, de ott van a háttérben a multiinstrumentalista zenész szólóbandájának énekese, Roberto Tiranti is. Kennek valamiért mégis a The Darkest Hour tetszett legjobban, ennek az akusztikus verzióját tette fel bónuszként a legvégére.

A lemez záródala (ha a bónusztól eltekintünk) a Suddenly, mely a July Morninghoz hasonló hosszú, kétperces intrót kapott, utána viszont felpörög – legalább a középtempóig –, nem gazdagítja tovább a balladákat. Én itt befejeztem volna, ez a 40 perc így kerek egész, és nagyjából annyi, mint Kerslake 38 és fél perces műsora. Csak sokkal jobb. Ken végig énekel, újra gitározik, többek közt slide gitáron is, a klasszikus Hammond-játékával is elvarázsol, sajnos most utoljára. Az évek óta Spanyolországban élő zenész nem mozgósította bandáját a karantén közepette, inkább helyi muzsikusokkal vette fel a lemezt. De amit kellett, azt tökéletesen elvégezték ők is, tudjuk, hogy nem csak nagy nevekkel lehet jó lemezt csinálni, számtalan névtelen zseni rohangál a világban. (CsiGabiGa)

Az énekesek és a gitárosok a figyelem középpontjában vannak, de a basszusgitárosok, akárcsak a dobosok, megénekeletlen hősök maradnak, de azért vannak kivételek. Trevor Bolder gazdag pályafutása során számos formációban megfordult, de kettő miatt vált legendává már életében. Az egyik David Bowie, akivel röpke három év alatt négy stúdió- és két koncertlemezt hozott össze, a másik pedig a Uriah Heep, ahol 1976-tól 2013-ban bekövetkezett haláláig tépte a basszushúrokat, énekelt és komponált. Igen, tudjuk, hogy volt közben egy rövid kitérője a Wishbone Ashbe, mikor a Uriah Heepben ketten maradtak Mick Boxszal, de zenei karrierjében akkor is itt hagyta a legnagyobb nyomot maga után. Éppen ma 8 éve, hogy már nincs közöttünk.

Az volt Trevor Bolder álma, hogy saját lemezt adjon ki, és sokat dolgozott is az anyagon, de befejezni már nem tudta, mert végzetes betegsége megakadályozta ebben. A családja azonban nem hagyta veszni a zenei örökségét, zenészbarátok és a technika segítségével egyenesbe hozták a felvételeket és posztumusz albumként jelentették meg tavaly decemberben. A Trevor emléke előtt tisztelgő közreműködők között megtalálható Mick Box (Uriah Heep) gitáros, az azóta elhunyt Lee Kerslake (Uriah Heep, Ozzy Osbourne, Living Loud) dobos, Laurie Wisefield (Wishbone Ash) gitáros és Derk Gallagher (I’m Maiden, Live Wire, The Hidden, Infobia, Innersylum) énekes, akinek bődületes orgánumát hallva nehéz megérteni, hogy miért nem lett belőle világsztár, a lemez (vokálisan jóval erősebb) felét ő énekelte fel. Így mesélt a projektről: „Mikor hallottam, hogy Trevor meddig jutott a felvételekkel, tudtam, hogy be kell fejezni. Megvolt a dalokról az elképzelése, és mindent lefektetett, amit kellett. A család és a barátai segítségével sikerült befejezni a munkát, lélekben végig velünk volt a stúdióban, ez az album az öröksége egy része.”

Trevor Bolder több mint félszáz Uriah Heep-dalnak a szerzője, a ’Sail The Rivers’ hét tétele ezek közül került ki, az 1989 és 2008 közötti időszak hat lemezéről. Viszont az interpretáció az eredetitől jelentősen eltérő, az új felvételek hangsúlyozzák, hogy nem egy újabb Uriah Heep-válogatás volt a cél, és ehhez jött bónuszként három eddig ki nem adott szerzemény, amelyek különlegessé teszik az egészet. Ez a szándékos „B-sides”-megközelítés ugyanakkor korlátot is jelent, mert világmegváltás nem történik a „barázdákon”, ebben az eklektikus Uriah Heep-újragondolásban keveredik a bivaly hard rock az akusztikus merengéssel, Foreigner-hatású riffek Steve Miller Band pszichedeliájával, és van egy kis édesbús kisugárzása az egésznek még akkor is, ha az album nem egy tipikus hattyúdal. Lee Kerslake búcsúalbumával szemben ez nem egy beletörödő alkotás, hanem egy régi álom megvalósulása, amelyhez meg kellett halni.
Nagyon bölcsen álltak hozzá a feladathoz az örökösök és az egykori zenésztársak, mert nem magától értetődő dalok besztofjában gondolkodtak, hanem Trevor Bolder „deep cutjaiból” merítettek. Azért is köszönet jár nekik, hogy nem valami szomorkás elköszönés lett a végeredmény, hanem a nagyszerű életmű alternatív áttekintése. (Dzsó)

Megjelenés: 2021 (Kerslake, Hensley) / 2020 (Bolder)
Kiadó: Cherry Red Records
Stílus: hard rock
Származás: Nagy-Britannia

Zenészek:

Lee Kerslake: Eleventeen

Lee Kerslake – dob, ének, billentyűsök
Jake Libretto – gitár, akusztikus gitár, basszusgitár

Ken Hensley: My Book Of Answers

Ken Hensley – ének, gitár, billentyűs hangszerek
Tommy Lopez – dobok, ütőhangszerek, billentyűs hangszerek, vokál
Moises Cerezo – basszusgitár, zongora, vokál
Izzy Cueto – gitár, vokál
Francesco Severino – basszusgitár (8)
Jacke Knights – zongora (5)
David Gonzalez – zongora (6, 8)
Ekaterina Nadareishvili – vokál (7)
Roberto Tiranti – vokál (7)
Belinda Campbell – vokál (7)
Rosie Doonan – vokál (7)

Trevor Bolder: Sail The Rivers

Trevor Bolder – ének, vokál, gitár, basszusgitár
Derk Gallagher – ének, vokál (1, 2, 4, 5, 6, 7, 9)
Mick Box – gitár (1, 5, 7)
Laurie Wisefield – gitár (1, 7)
Ian Bolder – slide gitár (3)
Dave Holley – gitár, mandolin (3, 4, 6, 8)
Nick Horne – gitár (9)
Hayden Carter – basszusgitár (6)
Lee Kerslake – dobok (1, 5, 7)
James Bolder – dobok (2, 9)
Paul Mendham – dobok (3, 4, 6, 8)
Diane Gallagher – próza (8)

Dalcímek:

Lee Kerslake: Eleventeen

1. Celia Sienna
2. Take Nothing For Granted
3. Where Do We Go From Here
4. You May Be By Yourself (But You’re Never Alone)
5. Port And A Brandy
6. You’ve Got A Friend
7. Home Is Where The Heart Is
8. Mom

Ken Hensley: My Book Of Answers

1. Lost (My Guardian)
2. Right Here, Right Now
3. The Cold Sacrifice
4. The Silent Scream
5. Cover Girl
6. Light The Fire (In My Heart)
7. Stand (Chase The Beast Away)
8. The Darkest Hour
9. Suddenly
10. The Darkest Hour (Alternative Version) (bónuszdal)

Trevor Bolder: Sail The Rivers

1. Which Way Will The Wind Blow?
2. Rich Kid
3. Wasting My Time
4. I Had A Dream
5. Fear Of Falling
6. Sail The Rivers
7. Shelter From The Rain
8. The Paris Song
9. War Child
10. Dream On