Kerek évfordulót ünnepelt a Helloween és a Beast In Black is. A tökfejek a 40 éves jubileumi műsort nagyon kitalálták, és ügyesen ágyazták be az új lemez dalait is a látványos és kerek show-ba, a fenevadak megfogyatkozva is ugyanolyan energiával taroltak.
A Beast In Black szívesen jár Magyarországra, hiszen basszusgitárosuk magyar, így az átlagosnál is nagyobb sikerre számíthatnak. Az sem vetette vissza kedvüket, hogy pár nappal korábban, a turné közepén távozott a csapatból Kasperi Heikkinen gitáros, négy fővel is ugyanolyan intenzitással tolták le a műsort.
Kicsit zavart is, hogy nem éreztem a hiányát, mert annyi samplert használ a zenekar a koncerteken, ami már-már megkérdőjelezi az élő előadás hitelességét.
Főleg az volt kínos, amikor a szintetizátor vitte a prímet, miközben a három – helyett ezúttal csak két – gitáros headbangelve kísérte a felvételről jövő muzsikát. De hát ezt már megszokhatta, aki megszerette őket, ez a nyolcvanas évek arénarockjából, szintipopjából és videójátékainak háttérzenejéből összegyúrt attrakció ugyanis teljesen egyedi, még ha nem is találták fel a spanyolviaszt.
Atte Palokangas látványosan dobolt, ami azért is volt jó, mert oda fel, ahol én ültem a harmadik emeleten, a lábdobon kívül más nem jutott el a munkásságából, így legalább optikailag értékelhettem a teljesítményét.
A ritmusszekció másik tagja az említett magyar, Molnár Máté basszer, aki szerintem kisujjból kirázta az itt szükségeset, miközben rengeteg vokállal járult hozzá az előadáshoz.
Mozgását ennek megfelelően behatárolta a mikrofonállvány, időnként helyet cserélt Kabanennel, illetve az említett szintiszólók alatt összeállt a gitárossal egy kis közös Judas Priest ihlette headbangelő riffelésre.
Szokásához híven, anyanyelvén is szólt pár szót a közönséghez, megköszönve, hogy ennyien eljöttek a korai kezdésre, hogy őket is lássák, és bejelentve, hogy nagyjából egy év múlva headlinerként ismét visszatérnek, immár negyedik nagylemezük bemutató koncertjén.
Anton Kabanen, a dalok szerzője a szokásosnál több feladatot kapott szólógitárosként, Heikkinen szólóit is át kellett vennie, emellett ő is rengeteget vokálozott.
Yannis Papadopoulos, a „kéthangú” énekes, aki hol Rob Halford-osan metálos, hol fejhangján szinte nőies megszólalást képes produkálni, kvázi egyedül képes olyan produkcióra, amire például a Visions Of Atlantisban ketten kellennek.
Hatalmas lendülettel száguldotta, ugrálta végig a koncertet, csoda, hogy levegőt kapott az énekléshez.
A műsor pedig válogatás volt a 3 eddigi lemezükből, az azóta megjelent 2 kislemezdallal kiegészítve, nagy örömömre a prímet a második album, a ‘From Hell With Love’ vitte, melyről 5 nóta is elhangzott. Szerintem ez volt a legsikerültebb lemezük, és ennek megfelelően ez a koncert is kellemesen telt számomra is, a samplerekkel kapcsolatos fenntartásaim ellenére is.
A zenekar pedig hálás volt a Helloweennek, mert újabb tömegek ismerhették meg a zenéjüket – a Nightwishsel közös turnét követően –, biztosítva, hogy a Barba Negrában jövő novemberben ők is hozzák a telt házat.
Power Of The Beast / Hardcore / From Hell With Love / Blood Of A Lion / Cry Out For A Hero / Sweet True Lies / Enter The Behelit / Beast In Black / Die By The Blade / One Night In Tokyo / Blind And Frozen / No Surrender
Szinte hihetetlen, hogy már 40 éves a Helloween (sőt 41!), és az alapítókból 3, Kai Hansen gitáros-énekes, Michael Weikath gitáros és Markus Grosskopf basszusgitáros ott van a csapatban (a negyedik, Ingo Schwichtenberg igazoltan távol, ő sajnos 1995-ben meghalt). Az azóta érkezett tagokkal együtt viszont a 2016-os reunion után igazi szupergrouppá váltak.
Jött egy Michael Kiske, hogy felénekelje a ’Keeper Of The Seven Keys’ albumokat, melyek a germán heavy metal zászlóshajóivá váltak, és még 57 évesen is leénekli a csillagokat az égről, jött egy Andi Deris, aki meglepő módon szerzőként is sokat dobott a zenekaron, miközben továbbvitte Kiske örökségét 23 éven át, jött egy Sascha Gerstner, akinek pedig Kai Hansent kellett pótolnia, és nem vallott szégyent vele. És persze jött egy Dani Löble, aki fiatalos hévvel vette át a stafétát a legnagyobb fluktuációt elszenvedő poszton, és ott ragadt immár 20 éve. És amikor Hansen és Kiske visszatért 2016-ban, akkor ahelyett, hogy a helyetteseket elküldték volna, hétfős legénységként mutatták meg, hogy náluk igenis a heavy metal a törvény (Heavy Metal Is The Law).
Láttam őket a nagy összeboruló turnéjukon, a ‘Pumpkins United’-en Székesfehérváron, egy igazi best offal, majd a hetesfogat félve várt, de nagyon jól sikerült első közös lemezének bemutatóján 2022-ben itt, a Sportarénában, és mindkettőtől lehidaltam, de amit most összehoztak az együtt töltött 40 év tiszteletére, arra nehezen találok szavakat. Megérdemelték a telt házat.
Kezdem a műsorral, amiben volt minden, nagy slágerek, ritkaságok, és persze újdonságok is, hiszen a második közös album bemutatója is volt a műsor. És nagyon egyben voltak az új dalok a régiekkel, nagyon jól illeszkedtek a jubileumi programba. Igaz, a három felvezető kislemezdalt az igazi rajongók már kívülről fújták, és megspékelték ezt az Into The Sun balladával, amivel képesek voltak kiváltani az előző turné Forever And One-ját.
Az évfordulós válogatás alapját pedig a 3 ‘Keeper’ lemez adta meg. Igen, 3, mert a ‘Keeper Of The Seven Keys: The Legacy’ epikus költeményét, a The King For A 1000 Yearst is elővették, mégpedig rögtön az elején, második számként. És talán ebben volt leglátványosabb a térhatású háttérvetítés, melyhez a hátsó ledfalon kívül igénybe vették a dobszerkó dobogóját és az oldalfalakat is. Mintha beszippantotta volna a zenészeket az odavarázsolt környezet. Az időnként elsütött szerpentinágyúk és felcsapó lángcsóvák tovább növelték az esztétikai hatást, de ilyet már láttunk számtalanszor.
A Universe (Gravity For Hearts) az új lemezről, és a már betonbiztos Halloween adták az eposzi támaszokat még a koncert bizonyos pontjain a rövidebb, de tuti slágerek mellett, a végén még vártam a Keeper Of The Seven Keyst, mint 3 éve, de abból csak egy refrénnyi maradt, mint az Avantasia-koncerteken a The Seven Angelsből.
Voltak viszont ritkábban elővett dalok, mint a We Burn, vagy a Hey Lord, hogy a Twilight Of The Godsról vagy az In The Middle Of A Heartbeatről ne is beszéljünk!
Illetve dehogynem! Egy külön csoda volt az akusztikus blokk, ahol meglepetésre nem a 3 gitárzseni, hanem maga a 2 énekes szolgáltatta a hátteret egymásnak akusztikus gitáron, Kiske Derisnek az In The Middle Of A Heartbeat alatt, majd fordítva, Deris Kiskének az A Tale That Wasn’t Right éneklése közben.
Én már az utolsó Gamma Ray-koncertemen is azt mondtam, hogy Hansennek inkább már nem kéne élőben énekelnie, de egy Ride The Sky vagy egy Heavy Metal (Is The Law) mégiscsak vele hiteles.
Azt viszont máig nem értem, hogy vajon Löble szerződésbe vette-e, hogy minden koncerten engedniük kell egy dobszólót neki, mert most is pont olyan értelmetlen parasztvakítás volt, mint a 2011-es Sziget Fesztiválon, ahol a Judas Priest előtti rövidített műsorból sem maradhatott ki.
Igen, ott, a Szigeten játszotta el a Judas Priest az ‘Epitaph’ turnén a karrierösszefoglaló koncertjét, amelyen minden egyes nagylemezről játszottak legalább egy számot. Érdekes lett volna meghallgatni egy hasonlót a Helloweentől is, de azt hiszem, kevésbé lett volna izgalmas, mint az, amit végül is kitaláltak. Egy óriási látvánnyal 21. századi show-vá felturbózott válogatást, csak azt sajnáltam, hogy az előző lemezt teljesen kifelejtették belőle, pedig egy Out For The Gloryt vagy egy Best Time-ot simán meghallgattam volna még.
De ne legyünk telhetetlenek, így is játszottak 2 óra 20 percet, és simán elvitték nálam az év budapesti koncertje címet az Iron Maiden elől (Michael Schenker bécsi UFO-show-ja viszont akkor is verhetetlen).
March Of Time / The King For A 1000 Years / Future World / This Is Tokyo / We Burn / Twilight Of The Gods / Ride The Sky / Into The Sun / Hey Lord! / Universe (Gravity For Hearts) / Hell Was Made In Heaven / dobszóló / I Want Out / In The Middle Of A Heartbeat / A Tale That Wasn’t Right / A Little Is A Little Too Much / Heavy Metal (Is The Law) / Halloween // Invitation / Eagle Fly Free / Power / Dr. Stein / Keeper Of The Seven Keys
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Savafan
Videók: Pompeii Records
Köszönet a Livesoundnak, hogy összehozták ezt a koncertet nekünk!
Legutóbbi hozzászólások