A ’The Divine Rest’ egy nemzetközi szintű alkotás, amelynek dalai külön is megállják a helyüket, de egyben hallgatva nyújtja a legnagyobb élményt. Bár a jó munkához idő kell, azért remélem, hogy nem kell újabb tíz évet várni a következő hanganyagra.
Emlékezetemben kutatva nem találok még egy olyan Joe Bonamassa albumot, mely zeneileg ennyire szerteágazóra, eklektikusra sikeredett, mint ez a mostani.
Az ’Islands’ egy tökéletes bizonyíték arra, amit a The Tangent főnőke, Andy Tillison mondott: „A progresszív rock nem múzeumi darab. Még mindig él és lélegzik, volt múltja, van jelene is, és mindenekelőtt van jövője.” A The Flower Kingsnek addig biztos van jövője, amíg ilyen minőségű albumokkal jelentkezik.
„Hull az elsárgult levél…” Most már végérvényesen beköszöntött az ősz, de Solymos Tóni örökzöld-feldolgozása nem ezért került bele e havi szortimentünkbe. De előtte lesz még szó a Lumberjack Commando új utakat kereső EP-jéről, a Motörhead legelső lemezének újrakiadásáról, Derek Sherinian vendégekkel gazdagon díszített szólólemezéről, és a francia Nightmare kapcsán arról, milyen az a férfias power metal, ha nő énekli.
A laza southern rockhoz képest ismét egy arcletépős albummal jelentkezett a Black Stone Cherry, bár ezúttal nem mentek el annyira a falig, mint a ’Kentucky’-n. Az üstbe bedobtak némi lírát és arénarockot is, így egyensúlyba került a banda zenei univerzuma.
A ’Terminal Velocity’ a legjobb dolog, ami ebben a fura 2020-as évben történt velünk! A dalok minősége olyan lett, ami túlmutat még a Portnoy & Petrucci „reunion” körüli hájpon is.
Legutóbbi hozzászólások