Pain Of Salvation – Kilenc dallal érkezik a ’Panther’
Most már nem csak a találgatásokra alapozunk, tényleg jön augusztusban az új Pain Of Salvation-album!
Most már nem csak a találgatásokra alapozunk, tényleg jön augusztusban az új Pain Of Salvation-album!
Gőzerővel dolgozik új lemezén a Scorpions. Klaus Meine énekes szerint a jövőre érkező albumon elképesztő dalokat hallhatnak majd a rajongók.
Ha lesz turné és Angus Young hívja, akkor Chris Slade kész visszatérni a csapatba. Jelenleg azonban csak az AC/DC főnöke tudja, hogy mi lesz a csapat sorsa – mondta a dobos egy beszélgetés során.
Sejthető volt, hogy vannak még olyan dalok a Linkin Park fiókjában, amiket Chester Benningtonnal vettek fel, ezek közül egyet viszont most név szerint említett a csapat főnöke, Mike Shinoda, aki arról is beszélt, hogy mikor jelenhet meg a szóban forgó tétel.
Meghallgatható az ausztrál Vanishing Point hat év után érkező lemezének első dala. A csapat nem beszéli tele a rajongók fejét a „legkeményebb lemez” dumával, hanem hagyják, hogy a zene magáért beszéljen.
Nyár végén már hatodik szólólemezét dobja piacra Tim Bowness, melynek elkészítésében olyan zseniális zenészek segítettek neki, mint például Steven Wilson vagy Richard Barbieri.
Legutóbbi hozzászólások