Kansas: The Prelude Implicit

írta Bigfoot | 2016.09.28.

Megjelenés: 2016

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: www.kansasband.com

Stílus: progresszív rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Igaz, a zenekar többé-kevésbé aktív volt az elmúlt másfél évtizedben, új albumról egy szó sem esett. Még 2009-ben készítettem interjút Steve Morse-szal, aki egy darabig tagja volt a zenekarnak a nyolcvanas években, és előfordult, hogy utána is velük játszott. A Kansasre vonatkozó kérdésemre röviden annyit mondott, hogy terv sincs az akkor éppen tetszhalálban levő társulat feltámasztására. Szóval, már kezdtem elkönyvelni, hogy a 2000-ben megjelent ’Somewhere To Elsewhere’ lesz a búcsúalbum (ezen összejött majdnem az eredeti tagság), de csodák még történnek, hiszen tizenhat esztendő után újra megjelent egy Kansas-album.

Mára csak ketten maradtak az eredeti felállásból, mert Steve Walsh billentyűs-énekes két éve újra elhagyta a bandát, Kerry Livgren énekhangját pedig jó másfél évtizede nem hallhatjuk a dalokban. Bár progresszív rockról szól a történet, a gitár kemény hangzása hard rockos megszólalást biztosít az egész albumon. Mint mindig, ezt az anyagot is átjárja az elképesztő hangszeres tudás, ami különösen a hetvenes évtizedben futó klasszikus felállás védjegye volt. Érdekes, ezekben az években nem változott a csapat összetétele, utána viszont átjáróház lett a banda. A hegedű meghatározó komponens a Kansas zenéjében, most is kiemelkedő szerepet biztosítanak számára. David Ragsdale már több időt eltöltött a poszton, mint Robby Steinhardt.

Jók a szólók, akár hegedűről, billentyűről vagy gitárról legyen szó. Van úgy, hogy a hegedű és a gitár meg is vív egymással a kiváló billentyűs alapokon, nekem azonban sokkal jobban tetszenek a kiváló zenei alapok, a sokszor együtt haladó gitár-hegedű kombó. Nemcsak negyven éve, hanem most is nyilvánvaló, hogy a Dream Theater vagy a Spock’s Beard sokat tanult tőlük dalszerkesztésben, ráadásul mindkét banda merített a dallamvilágukból is.

Nem nyújtják el a számokat, egy nyolc percnél hosszabb szerzemény van, ez a The Voyage Of Eight Eighteen, ami többtételes darab bonyolult ritmusokkal, hangszerszólókkal és visszafogott ritmussal. Nem baj, a többit viszont koncerten lehet tolni, jó kis hangszeres részeket beleépíteni.

Ennek ellenére nem vagyok maradéktalanul megelégedve az énekdallamokkal. Persze szép dallamok nélkül nincs Kansas, de érzésem szerint ezen a területen időnként átcsúsznak a nekem rossz amerikai zenébe, a szentimentális, szirupos dallamvilágba. Ugyanakkor senki nem várt tőlük még egy olyan megaslágert, mint a Carry On Wayward Son, de ezt a területet kicsit jobban kordában tarthatták volna. Oké, a Refugee egy csodálatosan szép lírai kompozíció.

Érdekes, hogy két instrumentális darabot is felvettek. A Section 60 dobpergése elmenne egy történelmi filmben aláfestő zeneként. A másik a két bónuszdalból az Oh, Shenandoah, ami egy melodikus szerzemény gitárral és hegedűvel, ez szintén elmenne filmzenének.

Pontszám: 7.5