fbpx

Múltkor még a Cloud Cirkus nevű új bandájával mutatkozott be, most kiadott egy szóló kislemezt, és már készül az új Kryptonite-albumra.

Jakob Samuel

Nem unatkozik Jakob Samuel a Poodles feloszlása óta. Augusztusban még Cloud Cirkus nevű bandájával mutatott be egy új dalt You Of All People címmel, most viszont szólóban jelentette meg az End Of Days című kislemezt. „Hajó a láthatáron! Végre itt a D-nap! Itt az ideje, hogy új szólóanyagon kezdjek el dolgozni és az End Of Days az első dal abból a sorozatból, mely a következő hat hónapban érkezik a készülő ‘CoExist’ albumomról. Élvezd, lájkold, oszd meg, ha akarod és mondd el nekem, mit gondolsz róla, nagyon izgatott vagyok! Mindent, amit teszel, nagyra értékelek! Csatlakozz az új kalandokhoz, és ne felejtsd el lájkolni a Spotify-oldalamat, hogy első kézből értesülj az új fejleményekről!” – üzente közösségi oldalán az új dal megjelenése kapcsán.

Korábban – még a nyár folyamán – viszont úgy nyilatkozott, hogy „Egy éjszakán át hallgattuk egymás ötleteit a multiinstrumentalista Mike Palace-szal, hogy kiderítsük, össze tudunk-e hozni még egy Kryptonite-albumot, és a válasz egy hatalmas IGEN lett!”

Szóval talán egy második Kryptonite-albumra is számíthatunk, de egy szólólemezre mindenképpen. Az első kislemezdal pedig már itt is van.

A dalt a Kaj Pousar – Samuel Waermo párossal írta és vette fel Jakob. Már 2019 elején is bemutattak egy közös dalt Home címmel, feltehetőleg az is ezen a készülő lemezen szerepel majd.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megosztás