Az angol progresszív rock csapat továbbra is népszerűsíti a már megjelent ’Inescapable’ című lemezét, a harmadik önálló dalhoz kisfilmet is készítettek.

Godsticks

Darran Charles (ének, gitár, billentyűs hangszerek), Dan Nelson (basszusgitár), Gavin Bushell (gitár) Tom Price (dob) felállású Godsticks egyedi hangzását a kemény rock, a progresszív, az alternatív metal jegyei, a dinamikus hangzás, a dögös riffek és a mély érzelmek jellemzik, melyeket az ’Inescapable’ albumon is megtalálhatunk. A csapat energiáját arra összpontosítja, hogy a technikai megvalósítás mellett az új dalok érzelmi világa is megjelenjen a színpadon. A zenei anyagot egy központi motívum köré építették fel, ám a csapat elmondása szerint nem konceptalbum lett az ’Inescapable’. A felvételek a Monnow Valley stúdióban készültek James Loughrey (Skindred) producer vezetésével, a Denigrate című dal pedig Daniel Tompkins (vokál) közreműködésével készült.

 

 

A korongról korábban már megismerhettük a Denigrate és a Surrender című dalokat, most a friss klipben pedig a Victim hallható.

Megosztás