Régóta esedékes Glenn Danzig Elvis-albuma, nos, áprilisban ’Glenn Sings Elvis’ címmel végre megjelenik az anyag.

Danzig

Még két éve nyilatkozta Glenn Danzig, hogy szeretne pár olyan koncertet adni, ahol egy kisebb közönség előtt énekelné a lemez dalait. „Amikor épp valamin dolgoztam, akár valami filmzenén is, közben mindig felvettem egy-két Elvis-dalt. Először arra gondoltam, hogy kiadok egy EP-t, de mostanra több mint egy nagylemeznyi anyag jött össze. Ideje leülnöm, hogy kiválogassam, miket teszek rá az albumra. Tök jól haladnak a dolgok, alig várom, hogy megmutassam ezeket a verziókat. Turné közben is sokan kérdezik, hogy haladok, szóval tényleg megcsinálom azokat az intimebb fellépéseket.”

 

 

Danzig 1993-ban már felvette Elvis Presley Trouble dalát (Ian Gillan már 1980-ban lemezre énekelte) a ’Thrall: Demonsweatlive” EP-re.

„Elvis az, aki miatt én is belevágtam a zenébe. Amikor kiskölyök voltam, lógtam a suliból, betegnek tettettem magam, régi filmeket néztem, egyszer csak jött Elvisszel a ’Jailhouse Rock’ mozi. Akkor azt mondtam, én ezt akarom csinálni.” – mesélte a Rolling Stone Magazinnak még 2015-ben.

Megosztás