A bezártság okozta sivárság, de a fény is megjelenik az angol progresszív csapat frissen beharangozott lemezén, amely ’Day And Age’ címmel érkezik májusban.

A Frost* öt év után, május 14-én jelentkezik új nagylemezzel, ez a zenekar negyedik albuma, amelyet Jem Godfrey, John Mitchell és Nathan King jegyez, mellettük három dobos is közreműködik az anyagon: Kaz Rodriguez (Chaka Khan, Josh Groban), Darby Todd (The Darkness, Martin Barre) és Pat Mastelotto (King Crimson, Mister Mister). Szerepet vállalt a lemezen Jason Isaacs színész is, aki nálunk leginkább a Harry Potter-karakter Lucius Malfoy megformálásáról ismert.

 

 

2019 szeptemberében Jem Godfrey (billentyűs hangszerek, ének) és John Mitchell (gitár, ének) egy kis házat béreltek egy hétre az angliai Helfordban és ott rendeztek be ideiglenes stúdiót. Már az első napon megírták és fel is vették a Skywards című dalt, majd a második napon az Island Life-ot, a harmadik napon pedig a Day And Age-et, amely meghatározó szerepe miatt a lemez címadó dala lett. 2020 januárjában a csapat ismét stúdióba vonult egy hétre, ezúttal Dungenessben rendezkedtek be a parti őrség kilátójában. „Hatvan méterre voltunk a tengertől, egy atomerőmű és egy világítótorony közelében a tél közepén, szörnyű volt az időjárás, alig láttunk napfényt – mesélte nevetve Nathan King basszer. – Ott írtuk a Terrestrial és a Repeat To Fade dalainkat és hallható bennük a nyomasztó elszigeteltség, ami ridegen ránk telepedett. A dalok még ennél is sötétebb hangulatúak lettek, éjjel süvített a szél az épület körül, még az áramellátó csattogása is hallatszik a felvételeken. A közeli hatalmas világítótorony fénye pedig harminc másodpercenként pásztázta a ködöt, John bele is kiáltott egyszer a mikrofonba: »Élvezkedj, te szemét!« Egyszerűen lenyűgöző volt.” Jem Godfrey így folytatta: „2020 közismert okokból a stúdiózás éve volt, ennek következményeként 2021 kiemelkedő lesz az új zenék szempontjából, és nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ebben, reméljük, hogy jobb év áll előttünk, mint a tavalyi volt!”

A ‘Day And Age’ a digitális platformokon kívül elérhető limitált dupla CD-n (a bónuszlemezen az instrumentális verzió hallható), gatefold borítós dupla vinyl + CD-n (a vinyl „D” oldalát rézkarcnyomat díszíti), az előrendelés március 19-én indul az Inside Out Music webshopjában. A lentebb látható meghökkentő borítót Carl Glover (Steven Wilson, Marillion, Steve Jansen) készítette.

’Day And Age’ dallista:

1. Day And Age
2. Terrestrial
3. Waiting For The Lie
4. The Boy Who Stood Still
5. Island Life
6. Skywards
7. Kill The Orchestra
8. Repeat To Fade

Megosztás