Több évnyi kálvária után rendeződni látszanak a dolgok a zenekar körül, előrukkoltak az új lemez címével és borítójával, hamarosan jön az első dal is.

Fear Factory 2021

Aki követi az indusztriális metálban utazó – immár 30 éves – zenekar sztoriját, jól tudja, hogy az utóbbi évek nem a legdicsőségesebb időszakot jelentették számukra. Viharos körülmények között váltak meg Burton C. Bell énekestől, az évek óta fiókban porosodó friss lemez számos sávját újra kellett venni, amit csak közösségi finanszírozásból tudtak megoldani, és akkor a név birtoklása körüli pereskedést még nem is említettük.

 

 

Viszont úgy tűnik, hamarosan fellélegezhetünk, ugyanis most már elérhető közelségbe került a friss lemez, ami ’Aggression Continuum’ címmel lát napvilágot és a zenekar ígéretei szerint néhány nap múlva, április 16-án megkapjuk az első adagot róla: tesztelhetjük a Disruptor című nótát. A lemez ugyanettől a naptól elő is rendelhető a zenekar honlapján.

Dino Cazares a gitáros-főnök meg is osztott egy rövid kis kedvcsinálót a dalból, ami alapján annyit már meg tudunk állapítani, hogy a rájuk jellemző tempóból most sem fognak visszavenni.

Természetesen különleges ízt ad az egésznek, hogy megtartották Burton éneksávjait, így még egyszer utoljára hallhatjuk az ő hangját a Fear Factory énekeseként.

Megosztás