Befejezi pályafutását a Falconer. A csapat ennek ellenére az utolsó leheletével még elkészített egy albumot, amibe szívüket-lelküket beleadták a banda főnöke, Stefan Weinerhall szerint.

Falconer

Június 26-án új lemezzel jelentkezik a Falconer. A svéd folk-power metal zenekar legutóbbi albuma 2014-ben jelent meg, a megjelenés után még koncerteztek, de 2015-ben elköszöntek a közönségtől. Utolsó koncertjeik egyikét Wackenben adták, ahol a szomszéd színpadról átszűrődő Sepultura miatt nem volt felhőtlen a hangulat. Idén februárban stúdióba vonultak, ahol rögzítették a június végén megjelenő ’From A Dying Ember’ albumot, amiről az első dal már egy ideje hallgatható. A Desert Dreams a jól megszokott Falconer-hangzást hozza.

 

 

 

Stefan Weinerhall gitáros szerint ezen a lemezen megkapták a lehetőséget, hogy olyan hangszereket használhassanak, amire vágytak, ezzel még középkoribb és népiesebb köntösbe öltöztetve a dalokat. Andy LaRocque producer a Sonic Train stúdióban felvett albummal kapcsolatban a következőket mondta: „Összegezve elmondható, hogy a ’From a Dying Ember’ olyan elemeket tartalmaz, amik kiemelkednek a hagyományos Falconer-albumokról. Sok minden történik a lemezen és sokkal több elem van az anyagon, mint valaha.

A lemez a hagyományos CD mellett limitált digipack verzióban és négyféle vinyl formátumban jelenik meg, ami a kiadó oldalán már előrendelhető. A hagyományos bakelitek korlátozott példányszámban jelennek meg.

A banda nemrég bemutatta a lemez nyitótételét, a Kings And Queenst, ami mellé egy szomorú hírt is csatoltak. „A friss albumot megelőzően úgy éreztem, hogy noha szeretem a Falconer zenéjét, túl jól tudom, miként kell azt megírni, és tudom, mik az elvárásaim és határaim, amikor dalt írok a zenekarnak – mondta a banda vezére, Stefan Weinerhall. – Nagyon biztonsági játék. Ezért úgy döntöttünk, ezt az utolsó albumot annyira jóvá tesszük, amennyire csak lehet. Arra összpontosítottunk, hogy minden Falconer-jellegzetesség benne legyen. Például a balladának ugyanolyan balladának kell lennie, mint mindig. A lemez írása olyan lelkesedést és elkötelezettséget váltott ki belőlem, mint egy hosszútávfutó utolsó sprintje. Amit nem akartunk, hogy az utolsó album ’elmegy’ kategória legyen, felemelt fővel szeretnénk befejezni. Büszkék vagyunk erre az anyagra és reméljük, hogy a rajongók egy tiszteletreméltó Adieu-nek fogják fel. Hogy mi történik a tagokkal? Erre nincs valódi tervünk, meglátjuk, mit hoz a jövő. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a rajongóinknak és mindenkinek, akivel együtt dolgoztunk vagy találkoztunk az évek során. Minden jót kívánunk nekik a jövőben! Stefan, Mathias, Karsten, Jimmy és Magnus.”

 

’From A Dying Ember’ számlista:

01. Kings and Queens
02. Desert Dreams
03. Redeem and Repent
04. Bland Sump Och Dy
05. Fool’s Crusade
06. Garnets and a Gilded Rose
07. In Regal Attire
08. Rejoice the Adorned
09. Testify
10. Thrust the Dagger Deep
11. Rapture
12. The Cauldron (digipack bónuszdal)
13. Portals of Light (akusztikus verzió – digipack bónuszdal)
14. Long Gone By (akusztikus verzió – digipack bónuszdal)

Falconer

 

Megosztás