Adagio - Dominate

írta Philosopher | 2006.01.07.

Megjelenés: 2005. december

Kiadó: ?

Weblap: www.adagio-online.com

Stílus: prog-power-symphonyc metal

Származás: Franciaország

 

Zenészek
Gus Monsanto / vocals Stéphan Forté / guitars, piano Franck Hermany / bass Eric Lebailly / drums Kevin Codfert / keyboards
Dalcímek
1. Fire Forever 2. Arcanas Tenebrae/Dominate 3. Terror Jungle 4. Children Of The Dead Lake 5. R'Lyeh The Dead 6. The Darkitecht 7. Kissing The Crow 8. Fame 9. Undying (Bonus Japan)
Értékelés

Hogy mi változott? Jött egy új srác Brazí­liából énekelni, durvultak a dallamok, durvult az ének, nyersebb lett a megszólalás. Hogy mi nem változott? Továbbra is zeneileg mértéktelenül cizellált, művészien kiterjesztett dallamok uralják a terepet, megmaradt a jó öreg "európai-Symphony X jelleg, megmaradtak a magasröptű gondolatok, Itt akár be is fejezhetném a kritikát, de hát akkor engem innét kipenderí­tenének - nem mintha bármilyen kötelezettséget is jelentene egy-egy kritika megí­rása :-)), sokkal inkább kellemes időtöltést... Már nagyon vártam erre a lemezre, és féltem tőle, hogy nem fog beleférni a 2005-ös lemezdömpingbe, esetleg 2006-ra csúszva kikerül a zenebarát proggerek fókuszából, mivel úgy gondolom, hogy a srácoknak abból a hatalmas tortából méltatlanul kicsi szelet jut a média által gerjesztett "hullámok" között. Piac ide, igények oda, az ember azért karácsony felé jobban követi az eseményeket. Én is elhintettem már évekkel ezelőtt, hogy a legkellemesebb meglepetést az szerzi, aki áttanulmányozza a számí­tógépemen az "ezek a zenék kellenek.txt" állományomat. Bár szerintem í­gy is kicsit megcsúszott az album, azért aki nagyon akarta a fa alá tudta ügyeskedni a francia csodacsapat legújabb albumát. Ha visszatekintetek a lemezkritika szekcióra, láthatjátok, hogy eddigi két normál studióalbumukat is én pontoztam, és biza mindkettő 10 pontocskát kapott mindazért a kitartó munkáért, amit egy-egy korongocskába fektettek. Ez ezzel a mostani albummal sem lesz másképp, habár a csapat jelentősen változott és saját megí­télésem szerint nem előnyére. Az új énekes számomra nem tűnik annyira tehetségesnek, mint amennyire elődje David Readman (Pink Cream 69) volt. Valahogy kevésbé passzol a hangja ehhez a kifinomult zenéhez. Egyébként még mielőtt bármit is tudtam volna a bácsiról (egészen pontosan most arra gondolok, hogy brazil), meg mertem volna esküdni rá, hogy legalább az unokaöccse Matos (Angra) bácsinak. Aztán a másik dolog, ami eszembe jutott az album sokszori meghallgatása után az az agyoncsépelt hasonlí­tgatás, vagyis, hogy az Adagio semmi más, mint csupán egy európai Symphony X. Nem osztom ezt a véleményt, de tény, hogy az amcsi zenekar utolsó albumával ugyancsak a keményebb oldal felé fordult, ami ugye most a francia kistesónál is szembetűnő. Aztán, hogy ez véletlen-e, vagy egy előre kitalált dolog aktuális fejezete, azt nem tudni. Én azért bí­zom benne, hogy legközelebb azért inkább az előző két albumukat fogják hallgatni és mintának venni, mint az elkövetkezendő Symphony X korongokat.

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások