Loverboy: Just Getting Started
írta garael | 2007.12.22.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Csipkerózsika felébredt álmából, és szebb, mint valaha. Jóllehet, ugyanazokat a viselkedési manírokat hozza, mint a nyolcvanas évek közepén, a régi hódolók ugyanolyan szerelmetes pillantásokkal méregethetik, mint a szépségének fénykorában. Bevallom, az eme hasonlattal ihletett banda, a Loverboy nemzetiségéből származó hasonlóan ismert csapat hirtelen csak az Alvin jut eszembe: Kanada az angolszász hatás ellenére sem tartozik a metal/hard rock veretes bázisai közé. Mégis, ha olyan együtteseket képes kitermelni, mint az említett Loverboy, érdemesebb lenne egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolnia a zenekar kibocsátást illetően. Perszre mondhatjuk azt is, hogy a Loverboy nyolcvanas évekbeli multiplatina státuszú szupersztárként áldozott eleget a rock oltárán, ám az eltelt évek óta azért felnőtt egy-két generáció, kiknek most ez a zenekar jelentheti a kanadai metal resurrectiont. A csapat tehát jó, tíz év szünet után támadt fel ismét, hogy ha meigmételni nem is, de felidézze a régi sikereket, s úgy gondolom, ezzel az albummal ezt maxinmálisan képesek voltak elérni. A stadionokat idéző dallamokkal felvértezett hard rock/AOR magas követelményeit abszolúte teljesíteni tudó dalok teljes pompájukban idézik fel a nyolcvanas évek dallamos, magával ragadó világát, ráadásul az énekes, Mike Reno hangjában a "nagy ősök" öröksége kísért, olyan dallamokat hozva, melyet az is azonnal el kezd fütyülni, ki nem evett gyerek korában sok sárgarépát. Mintha nem teltek volna annyi idő, a fiúk ugyanolyan lelkesedéssel és jókedvvel zendítenek rá, mint húszas éveik elején, a felidézett és lejátszott refrénközpontú szerzemények rendkívüli slágeressége, valamint a dalkompozíciók felépítése kicsit a Def Leppardot idézi, főleg, ha olyan himnuszokat hallunk, mint a One Of Them Day, jóllehet azért elég erősen érezni az amerikai hard rock szabad szárnyalású feelingjét is. A dalokból - jóllehet rengeteg lírai elemet vonultat fel a csapat - nem hiányzik a dögös lendület, a kezdő szám rögtön egy vadászó - de nem süket - leopárd sebességével támad, a Lost With You modern riffelésébe oltott tradicionális dallamai egy sláger rakéta erejével lövik egekbe a hangulatot, hogy aztán az As Goods As It Gets Dokkenes invitáljanak finom kis headbangre. A lemez nagy részét azonban az aor-os, balladisztikus hangulat határozza meg, - én azért elbírtam volna egy kicsit több morcosságt is - ám ezek a dalok annyi érzést és finom melódiát sorakoztatnak fel, hogy a lírai gyűlölő kisiparosok is biztosan végig hallgathatják őket, főleg, ha olyan számokkal találkozhatnak, mint az abszolút slágeresélyes I Would Die For You, vagy a remek vokáltémákkal feldúsított középtempós darab, a The Real Thing. Érdekes, hogy ezek mellett képesek a hangulati mixelésre is, hiszen a Stranded például ügyesen lódul meg a kezdeti zongorás enyelgés után - ezt a hatást erősíti fel egyébként a számok remek dramaturgiája is.
Legutóbbi hozzászólások