Don Airey: Keyed Up

írta Bigfoot | 2014.02.26.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Music Theories Recording

Weblap: http://www.donairey.com/

Stílus: Hard rock/Progresszí­v rock

Származás: Nagy Britannia

 

Zenészek
Don Airey - billentyűsök Darrin Mooney - dob Laurence Cottle - basszusgitár Rob Harris - gitár Carl Sentance - ének
Dalcímek
01. 3 In The Morning 02. Beat The Retreat 03. Blue Rondo A La Turk 04. Solomon's Song 05. Claire D'Loon 06. Flight Of Inspiration 07. Inside 08. The Godbox 09. Difficult To Cure 2013 10. Mini Suite (km: Gary Moore - gitár) a) Lament/Jig (km: Graham Bonnet - ének) b) Restless Spirit c) What Went Wrong 11. Adagio (km: Gary Moore-gitár) 12. Grace
Értékelés

Don Airey ott tanyázik a rocktörténet legjelentősebb billentyűsei között, ezt senki nem vonhatja kétségbe. És nem csak azóta, hogy Jon Lordot váltotta a Deep Purple-ben tizenkét évvel ezelőtt, hanem a megelőző időszakban is letett annyit az asztalra, hogy kiérdemelje ezt a pozíciót. Elég, ha a Colosseun II-t és a Rainbow-t említjük az előéletéből. Megszámlálhatatlan album őrzi játékát, legyen rajta Airey vendégstátuszban vagy teljes jogú tagként.

A Deep Purple-ben évek óta tapasztalható megfeszített munkarend ellenére hősünknek van ideje szólópályáját is egyengetni, hiszen 2008-ban ’A Light In The Sky’, 2011-ben az ’All Out’, a napokban pedig írásunk keletkezésének okaként feltüntetett album tétetett közkinccsé. Airey hisz a „győztes csapaton ne változtass” mondásban, hiszen a legutóbbi albumról minden társat meghívott az új felvételekhez.

Most is veretes, természetesen billentyűkben gazdag klasszikus rockmuzsikát hallunk, de mintha a gitárnak kevesebb szerepet szánt volna, mint előzőleg. Mondom ezt annak ellenére, hogy két olyan felvétel is sorakozik itt, amit Gary Moore-ral rögzített nem sokkal a gitáros halála előtt. Ugyanakkor az is tény, hogy ez az anyag egyben retrospektív jellegű, hiszen Airey újra elővett több olyan felvételt, amit évtizedekkel ezelőtt rögzített. Ilyen például a Rainbow 1981-es ’Difficult To Cure’ albumának címadó dala és Beethoven ’Kilencedik Szimfóniájának’ rockosított változata. Jó, tényleg nem rossz, Rob Harris jól penget, de ehhez kell egy Ritchie Blackmore nevű gitárfenomén is. Hallunk egy régi Colosseum II témát, a második ’Electric Savage’ albumról, ez a Lament/Jig tétel, a Mini Suite részeként, azzal a különbséggel, hogy itt ének is dukál hozzá, méghozzá egy vendégtorok, Graham Bonnet tolmácsolásában. Egyébként ez az egyik darab, amit Gary Moore-ral vettek fel. A gitárzseni még a sokfelé játszott Albinoni-féle ’Adagio’ klasszikus művének gitárra átírt adaptációjában penget érzelmesen. Még egy ismerős téma felhangzik, Dave Brubeck Rondója, hasonló szellemiségben, ahogy a Nice rárakta első albumára 1967-ben. Ebbe még Mozart Török indulóját is belopta, ahogy Brubeck is felhasználta a klasszikus darabot. Hiába, Keith Emerson hatása most is tetten érhető, Airey ezt büszkén vállalja.

A többi dal húz, tele virtuóz hangszeres virgákkal, de nekem például nagyon tetszik a bluesos Claire D’Loon vagy a néhol jazz-rockba hajló Beat The Retreat billentyűs orgiája. Airey nem enged a modern kor csábításának, stabil csapatával egy jottányit sem akar letérni arról az útról, amit a hetvenes évek elejének történelmi bandái jelöltek ki, és ez nagyon figyelemreméltó. Carl Sentance hangja pedig most is biztos, ahogy arról meggyőződhettünk Budapesten is másfél évvel ezelőtt.

Pontszám: 7.5