Asia: Omega

írta JLT | 2010.05.11.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Frontiers

Weblap: http://www.originalasia.com

Stílus: AOR/progresszí­v rock

Származás: Anglia

 

Zenészek
Geoff Downes - billentyűs hangszerek, vokál Steve Howe - gitár, vokál Carl Palmer - dob John Wetton - ének, basszusgitár
Dalcímek
01. "Finger on the Trigger" 02. "Through My Veins" 03. "Holy War" 04. "Ever Yours" 05. "Listen Children" 06. "End of the World" 07. "Light the Way" 08. "Emily" (Bonusz) 09. "Still the Same" 10. "There Was a Time" 11. "I Believe" 12. "Don't Wanna Lose You Now"
Értékelés

Sok nagylemezt vártam és várok az idei évben: ezek közül az egyik a legendás négyesfogat legújabb korongja, az 'Omega'. Jómagam azok közé tartozom, akiknek az ezt megelőző album, a 'Phoenix' is maradéktalanul tetszett, í­gy nem túl meglepő módon, nagy várakozással tekintettem a friss kiadvány elé. Picit talán szentimentális leszek, de nagyon jó, és még inkább felemelő érzés az, hogy a kezemben tartom az új Asia nagylemezt. A négy legendás muzsikus egész nyugodtan ülhetne a babérjain, élvezhetné jól megérdemelt pihenését, haknizhatna világszerte, ám ők mégis alkotnak. Ezt a fajta hozzáállást szinte mindennél jobban dí­jazom, hiszen az az érzés, amit egy ilyen nagy múltú, világhí­rű zenekar új nagylemeze jelent, szinte megfogalmazhatatlan. Jómagam az 'Arena' cí­mű - egyébként remek - albummal ismertem meg őket, és azóta szép sorban beszereztem a többi lemezt is, tehát a csapat rajongói közé tartozom, ezért gondolom érthető, hogy miért is élek meg örömteli pillanatokat ezekben a napokban. A szokásos röpke életmű bemutatástól most eltekintenék, mivel azt hiszem, TShaw kolléga remekül sikerült í­rása sokkal teljesebb és pontosabb képet ad a zenekar munkásságáról, mint amit pár sorban prezentálni tudnék. Inkább csak ámulattal és tisztelettel gondolok a négy fantasztikus muzsikus karrierjére, és próbálom megérteni, hogy milyen módon tudtak ilyen szép és tartalmas pályát befutni. Azt hiszem, a stí­lus bandái közül a zenészek életútja és a velük készült albumok bőven kiemelik az Asia-t, és ez a tény is növelte a várakozásokat, amik az új albumot övezték. Mert valljuk be őszintén, egy ekkora névnek mindig meg kell "küzdenie" az elvárásokkal és a vágyakozásokkal. Pro és kontra lehet érvelni ezzel a témával kapcsolatban, de azt hiszem, hogy Wettonék ehhez már hozzászokhattak az évek során. Érdekes, hogy jelen esetben kétféle "hozzáállást" olvastam különböző fórumokon. Az egyik vonal természetesen a legendás korai lemezek irányát szerette volna az 'Omega'-n hallani. Nem túl meglepő ez, ha belegondolunk, hogy milyen lemezek születtek a csapat életének első szakaszában. A másik véleménycsoport - számomra meglepő módon - a Payne-Downes éra albumainak világát favorizálta. Nyilván í­zlések és pofonok, mindenki döntse el maga, hogy melyik felállást részesí­ti előnyben. És akkor jöjjön a lényeg, vagyis, hogy milyen lett az éppen aktuális lemez. Elődjének leggyakrabban azt rótták fel, hogy lassú és öreguras volt. Vagy éppen azt, hogy csak amolyan rutinmunka, amibe nem fektettek túl sok energiát. Ezzel sem akkor, sem most nem értek egyet. De ez nem is tartozik feltétlenül ide, viszont akik fanyalogtak a 'Phoenix' hallatán, azok most biztos nem fognak. Változatosabbak a dalok, szélesebb skálán mozognak, mint elődjén: úgy látszik, a 80-as évek szelleme átjárta a zenekar tagjait. Fanyalogni leginkább csak a ritka ötlettelen borí­tó miatt lehet. Komolyan mondom, nem értem, hogy születhetett egy ilyen "cover". Ilyet egy 10 éves srác is össze tudna "photoshoppolni". Mindegy, ne foglalkozzunk ezzel, nézzük inkább a dalokat. Szerencsére azokkal ekkora gond nincs. Sőt, semmilyen problémám nincs velük. Elég nehéz is lenne hibákat találni négy ilyen mega-zseni közös produkcióján. John Wetton még mindig kitűnően énekel, Steve Howe szokás szerint kolosszális dolgokat produkál gitárján, Geoff Downes kiválóan szí­nesí­ti a dalokat billentyűivel, Carl Palmer pedig szerintem csuklóból rázza ki ezeket a témákat. Vagyis tudásuk semmit nem kopott az évek folyamán, még mindig mesterei a hangszereiknek. Komoly meglepetéssel indul a lemez, hiszen a Finger On The Trigger egy régebbi Wetton-Downes nóta. Bizonyos szempontból érdekes húzás volt feltenni a lemezre, de mindenképpen egy remek, pörgős dal, a zenekartól megszokott pazar vokálokkal és hangszeres megoldásokkal. Hátborzongatóan szép tétel a Through My Veins! Ilyen dallamokkal kevesen képesek operálni, és még kevesebben tudnák í­gy felépí­teni és meghangszerelni egy dalt. Hihetetlen, miket játszik Downes és Howe ebben a számban. Oktatófelvételbe illik! Aki a gyors nótákat kedveli, az elégedetten fogja hallgatni a Holy Wart és a Light The Wayt. Hallva ezeket a szerzeményeket, nem először döbbenek rá, hogy mennyi zenekar indult el az Asia által kitaposott ösvényen. Én alapjáraton a lendületes nótákat kedvelem, ahol rögtön mozgásba jönnek a végtagjaim, szóval abszolút mértékben betaláltak ezek a számok. Akár még az I Believet is ide lehet venni, bár egy picit lassabb, mint a fent emlí­tett kettő dal. Ellenben ugyanolyan jó. Kitűnő zongora-ének párost hallhatunk a There Was A Time cí­mű dalban, amibe gyönyörű akusztikus gitárszólót rakott Howe mester. Ha minden lassú és érzelmes nóta ilyen lenne, akkor abszolút semmi bajom nem lenne velük. Hiába, ebben is mesterek az angol úriemberek. Ennek további remek példája az Emily, ami egy jó húsz évvel korábban, biztos a slágerlisták élmezőnyében tanyázott volna. Bár mondjuk Japánban jól szerepel az 'Omega', sőt az Egyesült Királyságban az "indie chart-on" a tizenharmadik helyen áll, szóval még most is van igény az ilyen minőségi produktumra. Ehhez a minőséghez a kristálytiszta hangzás és a remek hangszerelés is hozzátartozik, mondhatjuk, hogy a megszokott magas szí­nvonalú korongot kaptuk.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások