Winterlong: Metal/ Technology

írta garael | 2006.03.24.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Lion Music

Weblap: www.winterlong.org

Stílus: indusztro-power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Thorbjorn Englund - gitárok, ének, basszgitár, billentyűk Leif Eriksson - dob Stella Tormaanoff - háttérének a "Like Ships In The Night", "And So We Remember" c. számokban
Dalcímek
1. The Hunter 2. And So We Remember 3. Go To Hell 4. My Nevermore 5. Like Ships In The Night 6. Shutting Out The World 7. On a Demon's Night 8. The Touch Of Evil 9. Cleaning The Machine 10. Badlands
Értékelés

Ki tudná átérezni a Robotzsaru magányát, a technobörtönbe zárt emberi elme örökletes egyedüllétének szomorú és dehumanizáló őrületét? Ugyanakkor ki ne vágyna olyan emberfeletti hatalomra, és gyakorlatilag örök életre, mint amilyen megadatott ennek a high-tech future machine-nak? S milyen lehet az, ha hús és vér a fémmel integrálódva egységes egészet alkot? Nos, ha ezekre a kérdésekre zeneileg abszolvált válaszokat akarunk kapni, akkor hallgassuk meg a Winterlong új albumát, mely egyrészt egy tényleg magányos harcos , a svéd csodagitáros Thobjorn Englund multimunkája, másrészt egy olyan sound kí­sérleti alanya, melyben a hagyományos szikárabb fajta skandináv power lórugásos erejét egy monoton fucking maschine orgazmust előidéző ipari dumdumja váltja fel, illetve segí­ti ki. Ha a ma divatos reklámszlogenekkel akarnánk élni, akkor mondhatnánk azt is, hogy a modernizált NWOBHM találkozik a Nine Inch Nails-el és Rom Zombie-val, némi techno-power metal őrületbe kergetve a hagyománytisztelő true-fanokat. Englund ugyanis a magányos zsenik egoizmusával úgy döntött, saját kezébe veszi a dolgokat, és egy új hangzással lepi meg a kissé már fásult power szí­ntért.Japán dobost felvéve (jóllehet fel van tüntetve egy név ütősként, de az inkább programozó, mint zenész), magát elektronikusan megtöbbszörözve egyedül játszott fel minden hangszert, sőt, nem idegesí­tette magát egyénieskedő énekessel - velük egyébként is mindig csak baj van - fogta magát, és rá is zendí­tett- hmm, hát némi furcsa végeredménnyel. Milyen is Englund hangja ? Hát ha a mixeknél maradunk, olyan, mint mikor Bon Scott hangját King Diamond hágja meg, és a nászból megszületett gyermek némi affektáló hisztivel csodálkozik rá a világra. Nem mondom, hogy rossz, - sőt, lehet érdekesnek is nevezni - ám számomra inkább parodisztikus, mint (fém)tökös. A zene persze alapjaiban ugyanaz az angolszász jellegű power, mint amivel előző albumával örvendeztetett meg minket Englund, ám talán néha egy kis gótikus feeling is belecsempéződik a dalokba. Főleg az And So We remember -ben és a Like Ships In The Night-ban érzem a katedrálisok jelenlétét - melyekben kis segí­tségként egy női hang is felcsendül, gondolom Englund erre már nem vállalkozott - , és valami torz reinkarnáció révén a floridai rock n roll bandák dallamközpontú slágeressége is fel-felbukkan (Shouting The World),- sőt a The Touch Of Evil-ben némi musical-es felhangok is megcsendülnek . A leí­rtakból is kiderül, eléggé eklektikus az album, ám ami minden számra áll: a recsegő, sistergő , fémes hangzás alatt remek power-rock n roll nóták és fantasztikus gitárszólók sorakoznak, ám....

Pontszám: 7