David Gilmourt nem kell bemutatni, ugye? Ha mégis, máris lapozz tovább! A Pink Floyd 78éves gitárosa 5. szólólemezéhez érkezett, nem tűnik ez soknak egy ilyen életút árnyékában, de hát kérem, ott van 15 Pink Floyd-album, melyek közül csak az elsőn nem játszott. Ez így már mindjárt egy híján 20.
Megjegyzem, nekem a legutóbbi szólómunkája, a ‘Rattle That Lock’ nem jött be, de mikor meghallottam az első kislemezként kihozott The Piper’s Callt, tudtam, hogy ez most az én lemezem lesz. 9 évet öregedett a két album között, de mint a jó bor, csak nemesült ez idő alatt. Persze közben volt egy világjárvány, de enélkül is logikus, hogy egyre többet foglalkozik az elmúlással az idősödő művész, illetve felesége és szövegírója, Polly Samson. Ha lehet ezt koncepciónak venni, akkor ez egy konceptalbum, bár inkább csak azt mondanám, szomorkás lemez, annak minden zenei csodálatosságával.
A fekete macska nálunk szerencsétlenséget hoz a babona szerint, az angoloknál viszont épp ellenkezőleg, Közép-Angliában gyakran adnak fekete macskát nászajándékba, mivel állítólag szerencsét hoz az arának. Én azt hiszem, a Black Cat című instrumentálissal kezdeni az albumot jó ómen volt Gilmour számára. Felvezetésnek sem volt utolsó a címadó Luck And Strange előtt, melyben a 2008-ban elhunyt Richard Wright billentyűfutamaiban gyönyörködhetünk. A YouTube-on több részletet is közzétettek a Barn Jamsnek elnevezett improvizációkból, melyet a 2006-os ‘On An Island’ turnézenekarával – köztük Richard Wrighttal – rögzítettek. Ennek egyik 14 perces bluestémáját használta fel a gitáros, hogy dalt írjon belőle, és a lemez egyik legszebb pillanata lett. Ha belegondolunk, hogy Wright mellett az a Guy Pratt basszusozik benne, aki Roger Waters távozása után a PF turnébasszere lett, akkor ez már háromnegyednyire Pink Floyd! Ez már önmagában megér egy misét, de a szám maga is tökéletes.
Ezután jön a The Piper’s Call, mely április óta birizgálja a fantáziám. Egy kísértetiesen gyönyörű darab, Gilmour jellegzetes gitárjátékával és ezt hallgatva neki elhisszük, hogy tényleg lepaktált az ördöggel. „A pokolba vezető út arannyal van kikövezve” – énekli, miközben bluesos szólókat váltogat folkos akusztikus gitárokkal és countrys steel gitárokkal, az elején még ukulelét is kézbe fog, ettől olyan Mike Oldfield-os érzésem támad, hogy ez az ember mindenen is tud játszani. Ja, és nem múlt el nyomtalanul a legutóbbi közreműködése a The Orb albumán. A lemez legtöbb számában a dobos az a zseniális Steve Gadd, aki után tavaly ismert zenészek állait kellett összeszedni az Erkel Színház padlójáról, játéka olyan finom és erőteljes egyszerre, mintha Simon Phillipset hallanám egy Toto-nótában!
A Single Spark pikantériája, hogy az énekkart az Ely Cathedralban vették fel, annak a harangja is hallható a dalban, és hol is láttuk utoljára a templomot? A Pink Floyd ‘The Division Bell’ albumának a borítóján! Hoppá! Az első, énekes rész rockzenekari kísérete észrevétlenül megy át szimfonikusokba, mire eljutunk a szokásos számvégi gitárszólóhoz. A lemez első felét egy másik instrumentális, a Vita Brevis („Az élet rövid”) zárja le, mely címéhez méltóan mindössze 46 másodperces. Ebben tűnik fel először Romany Gilmour hárfajátéka apja finom gitárszólójának megtámogatásaként, a következő dalban pedig – mely a lemez egyetlen kakukktojásaként a Montgolfier Brothers 1999-es számának feldolgozása – hangszere mellett énekhangját is megismerhetjük. Különleges színfoltja az albumnak, de megmondom őszintén, sokadik hallgatásra én már inkább rögtön az utolsó 2 perchez ugrom, ahol a gitárszóló kibontakozik.
A lemez egyébként összehozta a Gilmour-családot, szövegíró feleségén, Pollyn és hárfázó-éneklő lányán kívül a hivatalos anyagot záró Scattered szövegét David adoptált fia, Charlie írta, David vér szerinti fia, Joe pedig cameo szerepet kap az azt megelőző Singsben, másik fia, Gabriel Gilmour vokálozik több dalban. A Sings dalcímet egyébként nem értettem, míg meg nem láttam a lemezhez készült werkfilmet, ebben meséli el Gilmour, hogy a dal eredetijét még 1997-ben énekelte és az akkor kétéves fia boldogan nevetve bíztatta: „Sing, daddy!” Ezt fel is vette egy minidiscre és a dal közepén be is játsszák azt a felvételt.
A harmadik kislemezdal, a Dark And Velvet Nights kemény gitárakkordjai a Money-t juttatják eszembe, még akkor is, ha hiányzik az intenzív basszusfutam, de mégsem ez a legemlékezetesebb pillanata az anyagnak. A záró Scattered már a nyitó szívdobogásával a ‘The Dark Side Of The Moon’-t keretbe foglaló szívhangokat idézi, az ének alatt hallható zongoraeffektek meg a ‘Meddle’ csúcspontját jelentő Echoesban kikísérletezett hangszíneket imitálják. Ki ne sz.rná össze magát a gyönyörűségtől! És akkor még nem beszéltem a 7 és fél perces, Pink Floyd-i komplexitású dalról, melyben újra dominánsan megjelennek a vonósok is, hogy tökéletes hátteret biztosítsanak Gilmour összetéveszthetetlen játékának.
A Yes, I Have Ghosts annyira elüt a lemez többi részétől, hogy szerintem jó volt ott, ahol volt, külön EP-n. A Luck And Strange alapjául szolgáló 14 perces jammelés eredetije Richard Wrighttal viszont minden pénzt megér!
Összegzés:
„A legjobb album, amit készítettem a ‘The Dark Side Of The Moon’ óta” – mondta David Gilmour vadonatúj albumáról, és hajlamos vagyok egyetérteni vele, ennek nyomatékaként nyomtam is rá egy kilencest.
Pontszám: 9
Megjelenés: 2024
Kiadó: Sony Music
Stílus: progresszív rock
Származás: Egyesült Királyság
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, Blu-ray lemez, valamint fekete, tengerkék, smaragdzöld, narancs és ezüst színű vinyl.
Zenészek:
David Gilmour – ének, elektromos és akusztikus gitár, ukulele, bendzsó
Romany Gilmour – ének, hárfa
Gabriel Gilmour – vokál
Joe Gilmour – „Sing, daddy!”
Rob Gentry – billentyűs hangszerek
Roger Eno – zongora
Richard Wright – billentyűs hangszerek
Guy Pratt – basszusgitár
Tom Herbert – basszusgitár
Steve Gadd – dob
Adam Betts – dob
Steve DiStanislao – dob
Will Gardner – szimfonikus hangszerelés
Dalcímek:
01 Black Cat
02 Luck And Strange
03 The Piper’s Call
04 A Single Spark
05 Vita Brevis
06 Between Two Points
07 Dark And Velvet Nights
08 Sings
09 Scattered
10 Yes, I Have Ghosts (bónuszdal)
11 Luck And Strange (Original Barn Jam) (bónuszdal)
Legutóbbi hozzászólások