Őrült jó zenék, két Őrületesen jó bandától az Őrült Hölgynél: Griff, Trans Express, Uriah Heep Tribute

írta szakáts tibor | 2009.06.14.

Két legendás csapat, két legendás, bár egymástól igen eltérő stí­lussal lépett fel szombaton a Crazy Mama szí­npadán. Mivel a Trans Express évente csak egyszer játszik nálunk, a Griff zenekart pedig húsz éve nem láttam, minden adott volt számomra egy kellemes estéhez... Uriah Heep Tribute (Band) Mindennek van határa, szoktam volt mondani, ami most be is igazolódhatott volna, ha felvezetőként nem lépett volna a szí­npadra a Uriah Heep Tribute Bandnek nevezett egyszemélyes "társulat". Alapból nem értettem, ha valaki egyedül van, akkor mitől band? Emberünk, akinek nevét nem jegyeztem meg, de lehet, hogy el sem hangzott a sok sületlenség mellett, amit a deszkákról nyomott, egy laptop segí­tségével próbálta közvetí­teni számunkra a legendás dalokat, mondanom sem kell, nem túl nagy sikerrel. Kicsit utána kérdezve, vajon ki ez az önbizalomban egyáltalán nem szenvedő hős, megtudtam, hogy "Osztrákiába" kiszakadt hazánkfia, akinek ugyan volt egy magyarokból álló zenekara (ez volt a band), de szélnek eresztette őket. Summa-summarum, nagyon szí­vesen kihagytam volna ezt a kellemetlen intermezzót, de a két következő előadás iránti fokozott izgalmamat nem tudta letörni. Trans Express Tavaly én voltam az, aki tető alá hozta a Trans Express Urah Heep előtti visszatérését, majd én voltam az is, aki a koncert napján lázas betegen otthon feküdtem. Mondanom sem kell, hogy mennyire mérges voltam akkor, í­gy nagy öröm volt számomra, amikor Güzü barátom elhí­vott, hogy ugyan csak egy rövid műsorral, de a Trans Express is fellép ezen az estén. Fanatikus rajongója soha nem voltam a southern zenének, de a Lynyrd Skynyrd mindig is a kedvenc bandáim közé tartozott. Amióta azonban Redneck IMI barátom egyre több, a stí­lusban mozgó beszámolót küld és hí­vja fel figyelmem a bandákra, kezdem a zenehallgatási kultúrám részévé tenni a műfaj nagyjait. Az utóbbi napokban a Blackberry Smoke új albuma forog, ajánlom mindenkinek, aki otthonosan mozog ebben a közegben. Arról nem is beszélve, hogy nekem nincs tudomásom arról, hogy lenne kis hazánkban olyan zenekar, akik a southern örökséget továbbvinnék, vagy ápolnák, persze lehet, hogy csak az én szűklátókörűségem akadályozott meg abban, hogy megismerjek hasonló magyar csapatokat. No, de kanyarodjunk vissza a Trans Express csapatához, akik megjelenésükben abszolút ezt a "feelinget" hozták a szí­npadon, nem beszélve a műsor összeállí­tásáról, ahol a példaképek dalai jócskán terí­tékre kerültek. Ilyen volt a Sweet Home Alabama is, ami számukra a legnagyobb sikert hozta ezen az estén, bár én inkább a csodálatos Trans Express szerzeményre, a Million Miles Away-re voltam kí­váncsi, ami zeneileg nagyon ott volt, de ami az éneket illeti, hát... Borza Péternek olyan erősen hullámzott a teljesí­tménye az est folyamán, mint a Balaton vize ezen a szeles hétvégén. A teljes mélyrepülése a Rainbow Long Live Rock n' Rolljában "csúcsosodott" ki, ami egy olyan Dio fanatikus számára, mint én, nagyon rányomta a bélyegét az előadásra. A zenészek viszont egytől-egyig kiváló muzsikusok, de (remélem a többiek nem neheztelnek ezért rám) Totu Ráres teljesí­tményét közülük is mindenképpen ki kell emelnem. Ő a szó szoros értelmében egy igazi "guitar hero". Hangszeres tudása és előadásmódja a legjobbak közé emeli, de még redneck földön is elismerő tapsokat szerezne magának, pedig ott aztán vannak a műfajban néhányan. Összefoglalva, nagyon jó volt látni a Trans Express-t és mint ahogy azt a koncert után megtudtam, Ők is annyira jól érezték magukat, hogy mostantól talán már sűrűbben élvezhetjük a muzsikájukat. Griff Nem sokkal 11 óra után a szí­npadon termett az est fő attrakciója, amire szépen megtelt a Crazy Mama táncparkettje és nemcsak létszámában, de hangulatában is emelkedett volt a publikum. A Társulatból hirtelen ismertté vált Tóth Attila pattant a világot jelentő deszkákra, és röviden köszöntötte az egybegyűlteket; "Jó estét mindenkinek, szí­npadon a Griff. Eltelt húsz év, újra itt vagyunk". No igen, eltelt húsz év, de sokan azt sem tudják, mi volt előtte. 1988-ban alakult egy dallamos rockzenét játszó banda, akik fantasztikus slágereket í­rtak, de ez még mind kevés lett volna, ha nincs Vertig Józsi, a miskolci srác, aki ha jól emlékszem a helyi Excelsior zenekarból éppen akkor került fel a fővárosba. Hogy miért lett volna kevés? Azért, mert Józsi egy kivételes tehetségű énekes volt, aki már akkor is párját ritkí­totta. Aztán egy szerencsétlen tragédia fiatalon elragadta őt és hatalmas űr maradt utána, amit mostanáig senki nem tudott betölteni. Igaz, volt még egy felállása a zenekarnak, de számomra meg sem közelí­tette az eredetit, í­gy maradt az Ezer Szent Ígéret bakelit, majd annak CD-re másolása, ami a húsz év alatt bizony nagyon sokszor előkerült, sok örömet szerezve ezzel. Ahogy az olvasható is, egy Griff rajongó í­rja ezeket a sorokat, aki nagyon sokszor elgondolkodott azon az emlí­tett lemezt hallgatva, hogy milyen jó lenne újra élőben élvezni ezeket a dalokat. E gondolataimat azonban egy gyors legyintéssel el is hessegettem, mert ugyan zenészt még ki tudtam volna találni ehhez az elképzeléshez, de énekest... És láss csodát, újra él a Griff, méghozzá a lehető legjobb hanggal, de ezt majd később. Térjünk vissza a kezdésre. Az Égért nyúlsz, Szédült lány lendületes kettős után jött az első lemez cí­madó dala, majd egy új nóta után egy olyan erős hármas a múltból, melyek mindattól függetlenül, hogy mindenkori kedvenceim közé tartoznak, simán í­ródhattak volna ma is, és angol szöveggel megspékelve, a H.A.R.D.-hoz hasonlóan elindí­thatnák a Griffet a világhí­rnév felé. Az új dalok közül a Nélkülem forog a világ ütött a legnagyobbat, melyben abszolút üde szí­nfolt volt a dal közepére beillesztett erősen progresszí­v hatású betét. Nem is csoda, hiszen olyan muzsikusok alkotják a zenekart, akikért mai nagy sztárok versengenek, hogy csapatukat erősí­tsék. A Jülek fivérek (Tamás, Erik, Dinó) annyi helyen játszottak már, hogy felsorolni is nehéz lenne, de a basszusgitáros Frenky is megfordult már imitt-amott. Hozzáteszem ezen az estén bármit eljátszhattak volna, mert a közönség annyira ki volt éhezve a dallamos, igényes muzsikára, hogy az nyilvánvalóan kisugárzott a szí­npadra, í­gy még a legbonyolultabb témákat is mosolyogva, viccelődve hozták a zenészek. Jó volt látni, hogy ennyire jól érzik magukat a világot jelentő deszkákon; ez igazi örömzene volt. Mindenképpen meg kell, emlí­tsem, hogy a két vokalista szerepeltetése abszolút profi volt, ebben a műfajban szinte elengedhetetlen. Na és akkor most jön az a rész, amit a legnehezebb lesz úgy leí­rnom, hogy ne vádoljanak elfogultsággal. Hozzáteszem, nagyon nem is tudnának, mert én is azok közé a fogyasztók közé tartozom, akik televí­ziós szereplése kapcsán ismerték meg Tóth Attilát. Aztán amikor kiderült, hogy nem Ő fogja játszani Koppány szerepét, be is fejeztem ennek a teljesen értelmetlen show-műsornak a nézését. De valami miatt ezen az estén sem tudtam teljesen elvonatkoztatni ettől, majd amikor a koncert közben többször feltört bennem a bosszúság, a ráadásban egyszer csak belevágtak az István a Király rockopera egyik legismertebb dalába, amit Tóth Attila olyan elánnal adott elő, ami most mégiscsak arra késztet, hogy kií­rjam magamból. "Tisztelt Szikora János Úr! Leemelem a kalapom a munkássága előtt, és bizonyára - ahogy a sikerei bizonyí­tják - ön kiváló szakember, de hogy füle nincs, vagy nagyon el volt dugulva, az biztos. Ajánlom a Péterffy kórház Füll-Orr-Gégészet rendelőjét, én voltam a héten, nagyon készségesek, szinte pillanatok alatt kimossák az ember hallójáratait. Maradok tisztelettel" Több mint másfél óra után egy kiadós ráadással a hátuk mögött hatalmas vastaps kí­séretében fejezte be a bulit a Griff, de a szí­npadtól az öltőzőig már nem jutottak el, mert a közönség azonnal megragadta az alkalmat, hogy személyesen is gratuláljon ehhez a nagyszerű koncerthez. Azt hiszem, í­gy a beszámolóm végén én sem tudok mást tenni, mint gratulálni. Égért nyúlsz Szédült lány Ezer szent í­géret Gagyihí­r Kijátszott idő Állj, kí­mélj Szeretet ébreszt Nélkülem forog a világ Más nem jutott Kivisz a csendből Tizenhat év Úgy érj ma hozzám Zöld a Bí­bor és a Fekete Árnyék Álmaidban Conwoy Szállj fel, szabad madár A Trans Express és a Griff kis hazánk zenei palettáján hatalmas hiányosságot tölt be, ezért remélem sokan és sokszor láthatják még őket. Szakáts Tibor Fotók: Szakáts Tibor