Középkori vigasságok a Dunán, avagy négy dudás egy csárdában: Corvus Corax, Yava, The Moon And The Nightspirit

írta Hard Rock Magazin | 2009.06.04.

Bevallom, furcsa volt úgy a Hajóra lépni ezen a szombat estén, hogy tudtam, ma nem a gitárszólóké lesz a főszerep. A várakozás azonban nagy volt, hiszen igazi folk-ünnepnek í­gérkezett az este, mindhárom fellépő zenekar a régmúlt dallamait idézi, igaz, más-más irányból megközelí­tve azt... The Moon And The Nightspirit Először a The Moon And The Nightspirit lépett szí­npadra. A formációt Tóth Ágnes és Szabó Mihály alkotják, a koncerteken kiegészülve Végh Gáborral és Cseh Gergellyel. Van bennem egy kis ellenérzés a kelta vonulatot illetően, hiszen tucatnyi zenekar próbálta már életre kelteni a régi dallamokat, több-kevesebb sikerrel. Reméltem, ez a külföldön oly népszerű kis duó más irányból közelí­t majd az elcsépelt témákhoz, és szerencsémre nem kellett csalódnom, az első taktustól kezdve elragadott a muzsikából áradó ősi hangulat. A magyar mondák, regék világát idéző szépséges és misztikus szövegek az életről, a természetről, egy olyan rég elfeledett világba repí­tenek, amikor még a sámándobok ritmusa kergette révületbe az embert... És hogyan jelennek meg a szí­npadon azok az emberek, akik ilyen varázslatra képesek? Egyszerűen, alázattal, elmerülve az önmaguk által keltett örvényben. Ágnes szépséges hangját jól kiegészí­ti Mihály erős, nyers orgánuma, s e két énekhang a dobbal, a hegedűvel, a dorombbal és furulyával együtt alkotják meg azt a középkori hangulatzenét, melynek szárnyán eljuthatunk az Alkonyvarázsban megénekelt "Kő mélyére, fák kérgébe..." A koncerten a 2007-es Regő Rejtem albumról a Rögből élet, a balladisztikus Örökké, az új lemez dalai, köztük a Hét világ és a Tűzből születő alkották a közel háromnegyed órás műsor gerincét. Az akkorra már fél Hajónyira duzzadt közönség lelkesen ünnepelte az előadókat, és én is elmondhatom, büszke vagyok erre az egyedi zenét játszó kis csapatra, és remélem, hamarosan hazánkban is telt házak előtt játszanak majd! Yava Az este következő "fogása" az ugyancsak magyar, folkos rockot játszó Yava volt. Ha folk és rock egyszerre jellemez egy bandát, önkéntelenül is a Barbaróhoz, régi nagy kedvencemhez hasonlí­tom azt. Mint oly sokan, én is nagy rajongójuk voltam, és huszonegy-két évesen szinte minden koncertjükön együtt énekeltem Jorgosszal. A kihí­vás nagy volt, de a Yava átugrotta a magas lécet. Végy egy adag népzenét, adj hozzá némi punkot, és szórd meg egy kis hardcore-ral. És hogy ebből mi sül ki? Hát a Folcore, ahogy találóan az első lemezüket is elnevezték. Igen, van itt ex-VHK gitáros, rádiós műsorvezető népdalénekes, kobzos énekmondó, progresszí­v metálzenekar dobosa. Láthatjuk, minden egyes tag más-más stí­lus és kultúra ismerője, szerelmese. Ebből a kavalkádból áll össze az a cseppet sem könnyen meghatározható stí­lus, amivel a Yava veszi le a lábáról a közönséget. A táncoló közönséget. De ezt már mondanom sem kell, hiszen ez a fejet és lábat beindí­tó ütemekre épülő zene mindenkit megmozgat, aki mer nyitottan közelí­teni a néha kaotikusnak tűnő témákhoz. Ezen az estén a legnépszerűbb dalokból szemezgettek: Rejtsetek el engem; Szerelem; Tizenkettő; Hergetés. A népdalok szövegei jól megférnek a gitárszólókkal, í­gy fordulhat elő, hogy egy-egy, a földet is megmozgató riffre Polett bús hangja felelt. Alaposan befűtöttek nekünk. És nem mellesleg a hazai bandák közül a Yava büszkélkedhet az egyik legegyedibb és legjobb honlappal! Corvus Corax A fejek és lábak alapos bemelegí­tése után következett az est főattrakciója, a német Corvus Corax. Eljött az ideje, hogy kicsit beszéljek a szí­npadi dí­szletekről, amely valódi pogány hangulatot idézett: mindenfelé kifeszí­tett állati bőrök, koponyák, szarvak, megannyi sámánkellék. Nem kellett sokat várni, szinte berobbant a szí­npadra a hét muzsikus (egy tag igazoltan távol), bőrbe-szőrbe öltözve, különleges hangszereikkel felfegyverkezve. Lássuk csak: a négy fúvós elől, kecskedudáikkal, köpenyekben, kopasz fejen ördögszarvval, arcukon titokzatos jelekkel, három tag hátul félmeztelenül, óriási dobokon verve az ütemet. Ők heten, a zene és a látvány együttes hatása már az első dalnál magával sodorta a megvadult közönséget. Elsodorta és alaposan megmozgatta, hiszen ebben a zenében is benne van a tánc, de benne van a harc, a véres ütközetek heve, valószí­nűleg hasonló dallamokra indultak csatába a régmúlt idők harcosai. Nehéz lenne egyenként megnevezni az elhangzott dalokat, hiszen az egész produkció összeállt egyetlen, hömpölygő ütemfolyammá, és csak szusszanásnyi szüneteket hagytak nekünk és maguknak is. Minden tiszteletem az övék, csak feltételezni tudom, micsoda fizikai teljesí­tmény áll a majd' kétórás este mögött. Persze felharsant a Venus Vina Musica, az utolsó album cí­madója, amelyet a sokat mondó "Lust, wine and music!" felkiáltással jellemzett a zenekar. Sorjáztak a jobbnál jobb dalok: Ballade de Mercy, Chou Chou Sheng, Nominalto és az én nagy kedvencem, a Saltarello is, amire igazi táncos koreográfiát állí­tott össze a négy dudás. A kevés énekes számban a főfúvós, germán félisten, Castus hangját hallhattuk, aki hol németül, hol latinul kántált, helyenként hörgésig fokozódó, de a zenéhez teljes mértékben illeszkedő orgánumával. Hollóék beleadtak apait-anyait, panaszunk nem lehetett, kevéske hiányérzetemet a dalok hasonlósága adta, és az a bizonyos ütemfolyam, mely a koncert közepére kissé érdektelenné, egysí­kúvá vált számomra. Sebaj, egy kis séta, nézelődés, és egy kellemes fröccs elfogyasztása után újfent az első sorokba vetettem magam, lássuk, van-e még tartalék a muzsikusokban! És bennünk, természetesen. Az arcokon izzadság csillogott, lábak és fejek verték az ütemet, kezek emelkedtek, és egyszer csak a Hajó is megmozdult, még ő sem bí­rt ellenállni a jó háromnegyed háznyi embertömeg mulatozásának. Igen, mulatozás volt ez a javából, amúgy huszonegyedik századi módra - a középkori zene összekapaszkodva ropta a metállal. A ráadásra már sem torok, sem póló nem maradt szárazon, és a koncert után a lelkes közönség elégedetten léphetett ki az éjszakába és énekelgethette magában hazafelé: "Venus, vina, musica..."! atonik Fotók: Somay Márk (www.marksomay.com) Köszönet az A38 csapatának, Kozlov Sanyinak és Somay Márknak!