Először, utoljára: Mötley Crüe - Nova Rock, 2015.06.12.

írta Hard Rock Magazin | 2015.06.25.

Ennél dzsunkább és dzsuvásabb fesztivál nem létezik a kontinensen – de ennél ütősebb headliner se! Slipknot, Motörhead, Papa Roach, Parkway Drive, Rise Against, Five Finger Death Punch – száznál is több banda három porba, pokolba és rock & rollba sűrűsödött napon.

Idén ráncfelvarrást kapott a holdbéli táj: a két nagyszínpad egymás mellé került. Negyedórás loholás helyett így már kényelmes, pár perces séta közben halkult el a Mastodon durva zúzása és úszott be az Eagles of Death Metalja. Természetesen minden feszten húzós nevek viszik a bulit, de a Nova még ezt is megsrófolja egy csavarral. Már a nyitóbandák ismert csapatok: a pénteken 13.30-tól fél óra játékidőt kapott The Answer (repjegy, transzfer, guide, rider, catering, hotel, gázsi stb.) fajlagos percdíja tán többe került, mint az Apolló űrhajó pályára állítása. De pont emiatt volt villázható a Godsmack szigorú ötórai teája, vagy a Powerwolf véres matinéja is.

Természetesen minden mást felülírt a Mötley Crüe. Úgy néztem meg őket először, hogy utoljára. The Final Tour, ahol azért kapnak egy raklapnyi dollárt, hogy többet ne! Persze láttunk mi már évtizedek óta búcsúzó bandát, maradjunk annyiban: majd az üzlet eldönti, kell-e még valaha színpadra állniuk? A So Long Farewell búcsúba illő, bájosan bugyuta intróján a kislányok mindenesetre több nyelven búcsúztak: Auf Wiedersehen, Adieu, Goodbye ­– aztán bedörrentek a szentek Los Angelesből. Minimáldesing színpadkép, csak a plafont nyaldosták a kilövellő lángcsóvák. Vince Neil hangja meglepően tisztán szólt – a magasakat is úgy tudja még hozni, hogy a gitárokat se kellett hozzá lehangolni. Igaz, ebben hátulról két pöpec vokalista csaj is megtámogatta. Viszont mára bokától tokáig úgy zabálta magát dagadtra, hogy egy Michelin bábu is csak vézna madárijesztőnek tűnne mellette.

Mick Mars – szakasztott Willy Wonka a csokigyárból – fekete kabátban, kalapban, állára rajzolt álszakállal bicegett elő, és olyan tömör hangképet dolgozott össze, mintha őt is két turnégitáros segítené. Az agyonkopott Stratocaster pont úgy szólt a kezében, mintha az eredeti mastert hallgatnánk vissza – ebben még az egyre sorvadó gerince sem hátráltatta. Semmi mozgásra nem telik tőle, egyedül a kezei cikáznak – de a számok végén, keveréskor a tremolókart tartva még rázza a csehszlovák tűzifát. Tommy Lee a mai napig kiköpött Andy huligán. Mindenben! A technikájában, mosolyában, sérójában, allűrjeiben. Mivel itt csak bő félóra jutott átszerelésre, fejjel lefelé nem dobolhatott – helyette Nikki Sixx vitte a showt. Minimum háromszor átöltözött, fel-alá elkolbászolt, párszor gitárt cserélt, és az utolsó szám közben úgy basszerozott, hogy a húrlábak mellé szerelt malacpörkölőből tízméteres tűznyelveket okádott.

Biztonsági játék, meglepetés nélküli setlist. Minden lement, ami a csapat esszenciája – itt-ott megspékelve. Az S.O.S alatt Vince gitárt húzott, az Anarchy in the U.K. most T.N.T. intróba csúcsosodott, Dr. Feelgood átúszott In The Beginning kezdetbe. Végül az elmaradhatatlan Girls, Girls, Girls és a Kickstart My Heart: villogás, durrogás, kavarás, integetés, meghajlás – és hosszú-hosszú éljenzés. A tömeg egy része már feladta – fölöttem a kameramanok is rég leugráltak az állványról, amikor Tommy még visszaosont, és a dobállványra állított hatoktávos kis játékbillentyűn belekezdett a Home Sweet Home szép szirupjába.

Már a koncert másnapján olvastam fikázó cikket a hálón. Természetesen mindenki a maga által látottat érzi mérvadónak, de a tények makacs dolgok. A Mötley Crüe egy időben képes volt Kolumbia teljes éves drogtermelésének a felét felszívni (másikat a G&R importálta), mégis élnek – és máig kebbbaszott profin zenélnek. Gillan vagy Plant tán több értéket, mélyebb tartalmat tett le az asztalra – rá is ment a hangjuk. De Vince-t azért basztatni, mert nem szántja föl ötvenöt évesen a színpadot olyan, mint Maradonán számon kérni, miért nem cikázik az öregfiúk meccsen 12 kilométert. Minden előre kitervelt allűrjük ellenére tény, hogy a Mötley munkássága is a zenei világörökség része. Szomorú látni egy örökre búcsúzó brigádot, de ebben a műfajban azonnal új, izgága csapatok lépnek az elesettek helyébe.

Setlist:

Saints of Los Angeles / Wild Side / Primal Scream / Same Ol' Situation (S.O.S.) / Looks That Kill / On With the Show / Too Fast for Love / Smokin' in the Boys' Room / Mutherfucker of the Year / Anarchy in the U.K. / T.N.T. (Terror 'N Tinseltown) / Dr. Feelgood / In the Beginning / Shout at the Devil / Don't Go Away Mad (Just Go Away) / Gitárszóló / Live Wire / Too Young to Fall in Love / Girls, Girls, Girls / Kickstart My Heart /// Home Sweet Home

Szerző: Drebin Hadnagy