"A rockzenét illetően nem vagyok borúlátó": Interjú Kalapács Józseffel

A Kalapács zenekar gőzerővel készül a 15 éves jubileumra. Miközben az ’Enigma’-val járják az országot, szerveződik a Kalapács-tábor és a szeptemberi nagykoncert is, melyen a szintén új lemezzel előrukkoló Stormwitch és a Moby Dick lesznek a vendégek. Az új lemezről, a táborról és sok más egyébről szinte már hagyományos módon Kalapács Józsit faggattuk.

Hard Rock Magazin: Először is engedd meg, hogy gratuláljak a 15 éves fennálláshoz és az új lemezhez, ami februárban jelent meg. Korábban kétéves periódusokban érkeztek a lemezeitek, újabban viszont átálltatok a három évesre. Hogyan készültetek rá az új albumra?

Kalapács József: Most is kb. két év elteltével jött volna ki, csak nem készültem el a szövegekkel. (nevet) Már 2013 végén megvoltak a zenei alapok, csak nem indult be az agyam. Meg lusta is vagyok, sok minden mást is csináltam. De ez nem is baj, mert így közben megértek a számok mindenkiben. A legérettebb anyag egyébként az lenne, ha az ember öt évig játszaná a lemezt megjelenés előtt koncerteken, és csak azután venné föl. De ki tudja, hogy akkor is ugyanolyan örömmel fogadnák-e a lemezt. Ezt még nem próbáltuk, a Pokolgéppel fordult elő annakidején utoljára, hogy először játszottunk, utána rögzítettünk dalokat.

HRM: Az ’Enigma’ megalkotásában szinte már hagyományos módon szövegíróként vettél részt. Mi az a mondanivaló, koncepció, amit át szeretnél adni? Számomra kicsit borúsnak, pesszimistának tűnik a lemez emberképe.

KJ: Én nem gondolom ezt. Ha a szóhasználatokat nézzük, akár úgy is tűnhet. Ez olyasmi, mint amikor egy kisgyerek a járókában azért toporzékol, hogy figyeljenek már oda rá, mert neki is van véleménye az őt körülvevő világról. De szerintem ez nem jelenti azt, hogy pesszimista, inkább azt mondanám, hogy elmondogatja azokat a dolgokat, amiket nem lát rózsásnak a világban. A pesszimista nem kiabál, hanem mindig csak magában dünnyög, hogy „jaj, ez már megint elromlott, ez megint szar”. Óvatoskodik, és nem kiabálja ki a maga baját.

HRM: Az ’Enigma’ hangzása nyíltabbnak, karcosabbnak tűnik, mint a korábbi lemezeké. Ezúttal hogyan zajlottak a stúdiómunkálatok?

KJ: A legegyszerűbb módon. Semmi különös nem volt, sávonként felvettük, majd Kicsi [Weisz László gitáros] összekeverte. Legnagyobb részt a Zsolti [Beloberk Zsolt dobos] volt mellette zenei rendezői funkcióban. Ők ketten pátyolgatták végig a lemezt, mindketten instruálták magukat és a többieket is. A lemezfelvétel nálunk hosszú távon zajlik: amikor ráért valaki az egy év során, akkor ellátogatott a Kicsihez a Vasműbe, aztán csinálgatta a maga dolgát.

HRM: Hogyan értékelnéd az új lemezt a többi Kalapács-albumhoz viszonyítva, zeneileg hova helyeznéd az életművedben?

KJ: Nem tudom, mert az ember nem rakosgatja a lemezeket polcokra, és cseréli ki, ha már nagyon porosnak látszik. Nincs különösebb – sem kiemelt, sem eldugott – helye a lemeznek. Ez egy pillanatnyi keresztmetszet, és van, ami ezekből a pillanatnyi betekintésekből megmarad, és továbbél koncerteken, van, ami nagyritkán előkerül, és van, ami sohasem. Sok olyan szám van, ami kifejezetten albumdal: ez a lemezen marha jól működik, de koncerten nem hoz katarzist.

HRM: Menedzsment és marketing szempontból feltűnően jól dolgoztatok a lemez megjelenése előtt.

KJ: Ez most valóban összehangoltabban zajlott. Eddig majdnemhogy utólag tudtuk csak meg, hogy már meg is jelent. De most összeszedettebb volt a lemez promóciója, és sikerült eladni 1000 albumot megjelenés előtt, ami kimagasló arány. Soha nem fogyott még ilyen jól a lemezünk elővételben, nem is győztük teljesíteni a rendeléseket. Olyan szintű roham volt, hogy jöttek reklamációk, mert nem mindenki azt kapta meg, amit rendelt. Nem sok hiba volt, de annyi azért akadt, hogy ne menjünk el mellettük szó nélkül.

HRM: A könnyűzenei palettán mire elég ez a teljesítmény?

KJ: Ilyen megkülönböztetett promóció nélkül is hetekig ott szoktunk kullogni a Mahasz-lista élén. Én már a megjelenés előtt borítékoltam, hogy az első helyen fogunk nyitni, mert nem volt olyan pop előadó, beleértve a külföldi sztárokat is, aki ezt tudta volna überelni. A rockzene egyáltalán nem ad el rosszabbul, mint a pop, beleértve az X- és Megafaktorokat. A feltűnés pillanatában ezek az ifjak elhaknizgatnak önkormányzati és ingyenes rendezvényeken, viszont akik 15-20-30 éve játszanak, azok a mai napig önálló koncerteken, belépőjegyek eladásából megtartott rendezvényeken lépnek föl. Ezt nem látom a popszakmában, így lehet, hogy a fellépőkre néhány év múlva már nem lesz kereslet, ha már fizetni kell érte. Éppen ezért sem a rockzenét, sem magunkat illetően nem vagyok borúlátó. Sosem gondoltam volna, hogy én még 53 évesen színpadon leszek. Annakidején, amikor elkezdtem, tényleg azt hittem, hogy ebben néhány év van, maximum egy évtized.

HRM: Már jó pár hete téma, hogy a jubileumi koncerteteken a Stormwitch is fellép. Hogy álltok az előkészületekkel?

KJ: Már teljesen le van fixálva. De nemcsak a Stormwitch várható, hanem a Moby Dick is. Azt hiszem, kevesen ünnepelhetik ilyen nívósan a jubileumukat, úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy sikerült tető alá hozni ezt az összetételt. Mindkét vendégzenekarunk – pontosabban három, mert lesz még egy előzenekar, de az már kisebb volumenű – a maga műfajában igazi legenda. Most tényleg egy látványos metal koncertet szeretnék összehozni. Nemcsak a reflektorok mennyiségét, színeit és figuráit tekintve, hanem olyan jellegű monumentumot szeretnék megálmodni, amire utólag büszkén emlékezhetnék. Mint a Pokolgép régi nagy bulijaira a PeCsában, amikor a brutál díszletek mögül törtünk elő.

HRM: Egyik zenekar (Stormwitch, Moby Dick) sem ma kezdte, és mindenki szívesen gondol vissza a '80-as évekre, amikor együttműködtetek velük. Szempont volt a szervezésnél, hogy nosztalgikus hangulatot teremtsetek a többi zenekarral is?

KJ: Tényleg sok év van mögöttük, de mégis fiatalok, mert energikusak. Többször is találkoztunk, elég jól néznek ki még. Én nem nosztalgiának gondolnám ezt az érzést, mert még mindannyian élünk és létezünk. A Moby Dick is adott ki tavaly lemezt, mi is most jöttünk ki lemezzel, és nem utolsósorban a Stormwitch is. Itt most nem haldokló öregek visszaemlékezéseiről van szó. Majd biztosan lesz olyan is, amikor a végakaratunkat írjuk, vagy tollba mondjuk, mert már nem bírjuk megfogni a ceruzát, de most inkább az munkál, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból és ebből a felállásból. Egyébként volna még pár ötletem, mert szóba jött még pár banda, és egy elég komoly feltárómunka előzte meg a tárgyalásokat. Mindenképpen akartunk külföldi, de hozzánk passzoló zenekart. Ezt a hosszú listát a Hammer is segített összeállítani, amin volt egy-két egészen elvetemült ötlet is. A Judas Priest például, vagy legalább egy Halford, vagy HammerFall – náluk már a név hangzása is kalapácsos. Jók lettek volna negyediknek. (nevet) Ezeknek a zenéknek közük van egymáshoz, és hiszek abban, hogy a tradíciókat figyelembe véve, ösztönösen kell létrejönnie valaminek. A Stormwitch együttes először a Pokolgéppel turnézta végig Magyarországot, másodszor a Moby Dickkel. Tehát komoly az összefonódás ilyen téren is.

HRM: Tavaly beszélgettünk az időösszeegyeztetés problémájáról. Most is felmerült bennem a kérdés, hogyan megy ez mind egyszerre? Bírod még?

KJ: Minden van: Akusztika, Atilla Fiai... már március óta vannak olyan bulijaink, ahol együttműködünk a [Rudán] Joe-val. Lesznek templomos és nem templomos bulijaink is – volt olyan, amit templomba terveztünk, csak nem kaptuk meg az engedélyt, ezért aztán áttettük a művházba. De azért elneveztük ezt "A Fémzene Temploma" koncertnek.

Beszéltünk anno róla, hogy lehet kezelni ezt a torlódást, de azért néha mégsem lehet. (nevet) Például a Kalapács-tábor időpontját olyan jól kitűztük, amikor még üres volt a naptárunk, aztán kiderült, hogy akár 3-4 koncertünk is lehetett volna azon a héten. Meg egy Atilla-előadás, bár azt lehet, hogy meg is oldom valahogy: elugrok, aztán visszajövök.

HRM: Mint a katonaságból, ’86-ban.

KJ: Azóta voltam már pár rázós helyzetben. Egyszer csináltam két Macskák között a Tatabányai Sportcsarnokban Pallai szervezésű koncertet. Én csak a második felvonásban vagyok a Macskákban, de ettől még ott kellett lennem a legelején. Ez azért egy kicsit izgalmas volt. Megbeszéltem az elején az ügyelővel, hogy én most egy kicsit eltűnök, és kiszámoltuk, mikorra kéne visszaérnem, hogy biztosan felérjek a színpadra. Szóval hat órakor megérkeztem, röptében elkaptam a mikrofont, fölszaladtam a színpadra: „Jó estét rockerek”! És 7 óra 3 perckor már az autóban ültem, és repesztettünk vissza. Azt most nem mondanám el, mennyi idő alatt, mert lehet, hogy büntetést kéne fizetnem. Nem én vezettem természetesen, én nem tudok gyorsan vezetni, mert túl óvatos vagyok, de ez nagyon szoros volt.

HRM: Beszéljünk a Kalapács Táborról! Hagyományteremtő szándékkal indul?

KJ: Jó lenne, ha hagyományteremtővé válna, feltéve, ha bírni fogjuk az ezzel járó megpróbáltatásokat. Szeretnénk, ha ez egy pihenős tábor is lenne egyben, de azon dolgozunk, hogy a közönséggel, vagyis a táborlakókkal emlékezetes közös programok valósuljanak meg, melyek emlékezetesek maradnak. Mókás, jópofa vetélkedők és szórakoztató bajnokságok lesznek, a gyerekekre is gondoltunk vicces programokkal. Csakhogy ez állandó jelenlétet kíván. Én voltam Zorall-táborban párszor, és ott előfordult, hogy Szasza este már beszélni sem tudott szerencsétlen, mert reggeltől estig ő tartotta a frontot valahol. Ezt azért jó lenne elkerülni, ezért valószínűleg mindenhol fülmonitorban leszek, hogy ne kiabáljak annyit. Én amúgy is hangos vagyok – ez családi örökség. Amikor a Kalapácsok összegyűlnek, és kalapácsos családi parti van a kertben, akkor előre bocsánatot kérek a szomszédoktól, és utána is.

HRM: Három Kalapács-koncertet is beterveztetek a tábor időpontjára.

KJ: Az első nap egy éjszakai, tábortüzes akusztikus mutatványra gondoltunk, amiben a Sicu Band is közreműködik, ami a Vasmacskás csaj, meg a Kicsi duója, olyan, mint a Zárai-Vámosi, vagy a Korda-Balázs páros. (nevet) De már az első nap egy igazi nagyágyúval is belecsapunk, mert a csütörtök este az Ossiannal indul.

HRM: Ha már a tradíciókról beszéltünk…

KJ: (nevet) Aki kicsit is figyelte a pályámat, az észrevehette, hogy két embernek köszönhetek sokat a zenei útmutatások terén. Az egyik Paksi Endre, aki nemcsak a Pokolgépben volt ott, de a Kalapács zenekar megalakulása is köthető hozzá, a másik Kukovecz Gábor, aki helyrepofozott az elején, ha kellett, onnantól viszont mindent saját magamtól csináltam. Visszatérve a kérdésre, az én Závotis duóm is fog szerepelni a nyitónapon.

HRM: Ad rá lehetőséget a három koncert, hogy egy átfogó setlistet hallhassunk, illetve régen hallott Kalapács-nóták is előkerüljenek?

KJ: A tábor és a 15 éves PeCsa buli együtt egy nagyobb setlistet fog felölelni, de a táborban lesz egy olyan nap is, amikor kifejezetten nem Kalapács számokkal fogunk előállni, és az életművem egy régebbi korszakát fogjuk feleleveníteni. Egy erős best of lesz, amibe szeretném, ha lennének Omen- és Pokolgép dalok is.

Készítette: Csemény