"Az Ezeregyéjszaka meséi tele van rock and rollal": Interjú a Turisas énekesével, Mathias NygíĽrddal

írta Vica | 2014.02.17.

Fotó: Petri Vilén
Fotó: Petri Vilén

Sokkolta a rajongókat a Turisas 2013-as stúdióalbuma, amit csak nagyon kreatívan 'Turisas2013'-ra kereszteltek, a dalok milyenségével pedig mi sem nagyon tudtunk mit kezdeni. A csapat 'We Ride Together Tour' fedőnév alatt az év elején turnéra indult, hogy élőben is bemutassa az új szerzeményeket Európának. Mathias Nygård megnyugtatott minket, hogy a régi albumokról is bőven hallunk majd dalokat, sőt ha március 2-án ellátogatunk az A38-ra, azt is megtudhatjuk, milyen az arab rock 'n' roll.

Hard Rock Magazin: A Turisas olyan zenekarnak tűnik, amelyik a koncerteken mindenképp többet szeretne adni a közönségnek annál, hogy csak szimplán eljátssza a dalokat. Ott volt például a magyar koncerten a sör- és Unicum-kóstolás, vagy az ennél is viccesebb bábszínházazás egy izraeli bulin. Ez két különleges eset volt, vagy minden Turisas bulin történik valami hasonló?

Mathias Nygård: Nagyon fontos nekünk, hogy mindig hagyjunk helyet a spontaneitásnak, még ha éppen teljesen bolond ötletek is jönnek elő. Az ilyenektől lesz egy buli igazán különleges. Nagyon sok banda a turnén ugyanazokat a dalokat ugyanolyan sorrendben játssza le. Természetesen egy bizonyos mértékig nekünk is ugyanazokat a dalokat kell játszanunk, de mindig van pár szám, amit az aznapi hangulatunk alapján variálunk. Olyan is előfordul, hogy a buli közepén a színpadon változtatunk valamit a setlisten, ha épp úgy tartja kedvünk. Ez most a mi saját turnénk, és annyit játszunk, amennyit csak szeretnénk. Így azok is minden alkalommal valami mást láthatnak, akik több koncertünkre is eljönnek. Én személy szerint az olyan koncerteket szeretem, ahol a színpadon nem csak zenélő „robotokat” látok.

HRM: Jelenleg egy beugró billentyűssel, Kasper Martensonnal turnéztok.

MN: Kasper igazán nyugis és jó természetű srác. Nagyon régóta ismerem, manapság a Barren Earth nevű együttesben játszik, Helsinkiben közös volt a próbatermünk. Azelőtt az Amorphisban játszott, ami nagyon király, ugyanis az Amorphis az egyik legnagyobb inspiráció számunkra. A 'Tales from the Thousand Lakes' albumon még őt hallhatod, szóval igencsak nagyszerű és egyben furcsa érzés, hogy egy volt példaképeddel együtt lépsz fel.

HRM: Miért lépett ki Robert Engstrand?

MN: Ez egy személyes döntés volt részéről: úgy gondolta, ideje másfelé terelni az életét. Ennél részletesebben nem magyarázta meg nekem sem. Ő is úgy érzi, hogy az a helyes, ha csak motivált emberek vannak a zenekarban. A részéről ez a lelkesedés már csökkent, nem volt motivációja a turnézáshoz. Úgy gondolta jobb, ha átadja a helyét egy olyan embernek, aki 100%-osan a zenekar része tud lenni. Ez így fair a zenekarral és a többi taggal szemben, akik az összes energiájukat ebbe fektetik. Amikor az egykori dobosunk, Tude kilépett, ő is nagyon korrektül közölte, hogy szerette a közös munkát, de már nem érez hozzá kedvet.

HRM: Tervezitek, hogy bevesztek egy új billentyűst állandó tagnak?

MN: Kasper legalább a nyárig velünk lesz, végigcsináljuk az európai és az amerikai turnét. Nem akarunk gyors döntéseket hozni, nem akarunk semmit elsietni.

HRM: Nagyon sok a női rajongótok. Milyen gyakran kérik meg a kezeteket?

MN: (nevet) Néha-néha előfordul az ilyesmi, de van egy olyan érzésem, hogy a legtöbbje nem teljesen komoly, inkább csak twitteres kommentek.

HRM: Mi a legviccesebb vagy a legdurvább dolog, ami koncert közben a színpadon landolt?

MN: A klasszikus alsónemű-dobálás még mindig népszerű.

HRM: Ez azért hatalmas rock 'n' roll klisé.

MN: Az bizony! Viszont egyszer valaki feldobott egy pénzérmét a színpadra, teljesen spontán módon meg is dicsértem a közönséget, hogy ők a legjobbak, borravalót adnak a zenekarnak. Erre hirtelen mindenki aprópénzt kezdett el nekünk dobálni, és egész konkrétan menedéket kellett keresnünk, mert a mindenhonnan záporozó pénzeső már fájt. Mindenesetre nagyon jó borravalót kaptunk azon a bulin!

HRM: Akkor volt miből inni az este. Gyakori amúgy, hogy egy-egy buli alkoholizálással végződik, vagy túlságosan elfáradtok addigra?

MN: Attól függ. Elég könnyű bulihangulatba kerülni, mivel te is és a közönség is partizik. Emellett ez egy olyan meló, ahol az alkohol több, mint elérhető: tele van vele a turnébusz, tele van vele a backstage, az öltözők, tényleg mindenhol ott van. Ha egy irodában dolgozol, nem gondolsz rá annyit, mert nem ez vesz körül. Viszont mi folyamatosan bárok körül mozgunk, így elég egyszerű belemenni az ilyesmibe. Az viszont nem működik, hogy 7 héten keresztül minden nap kora reggelig piálsz, az fizikailag is kimerítő, és szörnyű másnaposan fellépni. Tehát nem minden nap végződik ivással, néha jólesik egy pihis este. A legtöbb este természetesen előkerül egy kis sör vagy pár pohár bor, de nem már jellemző ránk a kemény piálás.

HRM: Gondolom turnés-piálós élményekről szól a No Good Story Ever Starts With Drinking Tea című dalotok is.

MN: Az a dal egyfajta turnés anekdotagyűjtemény. Ebben a formában nem teljesen közérthető, de csupa megtörtént esemény elevenedik meg benne. Tartalmaz egy kis iróniát is a tipikus ivós dalokkal szemben. De azóta már nem vagyunk akkora partiállatok, kicsit lenyugodtunk. Néha amúgy unalmas is tud lenni, hogy úgymond elvárás a mindennapi buli.

HRM: Szándékosan parodizáltátok magatokat azzal, hogy a No Good Story Ever Starts With Drinking Tea-be beloptátok a The March of the Varangian Guard egy sorát, jó pár oktávval feljebb énekelve azt?

MN: Igen, ahogy mondtam, az egész dal egyfajta önirónia, nem csak magunkról, hanem a turnézásról, meg a közönség kocsmanótára való reakciójáról. A dal a folk metal ivónóták szatírája. Természetesen nagyon sokat nevettünk, amikor beleírtuk ezt a részt.

HRM: Mielőtt még hallhattuk az albumot, olyan infókat lehetett olvasni, hogy ezzel az anyaggal az élő bulik hangulatát próbáljátok visszaadni. Most, hogy élőben játsszátok a dalokat, hogy veszik ki magukat a dalok, jól működnek?

MN: Nagyon is! Nem játsszuk az egész albumot, nem szeretnénk olyan bulikat, amin csak egy album dalait adjuk elő, kicsit unalmas egy olyan koncert. Igyekszünk minden albumról egyenlő mértékben játszani. Természetesen sok olyan dal van az új albumról, amik nagyon jók élőben és imádjuk őket játszani, ilyen például a We Ride Together.

HRM: Nevezhetjük az új albumotokat útkeresésnek, és ha igen, sikerült rálelnetek az útra?

MN: Szerintem az „ellenreakció” jelzővel illethetnénk az albumot. Egy ellenreakció mindarra a monumentálisra és nagyzenekariságra, ami a 'Stand Up And Fight'-on hallható. Hogy mit hoz a jövő? Szerintem a következő anyag valahol a középúton fog mozogni. A 'Turisas2013' főleg arról szól, hogy egy időben, egy helyen írtuk. Kibéreltünk egy házat, itt írtuk meg és vettük fel a dalokat, az egész album az itteni kreatív munka gyümölcse. A jövőben pedig az összes irány felé nyitva vagyunk. Ezzel az anyaggal kicsit át akartuk lépni a korlátokat és új világokat nyitni. Bármilyen irányba mehetünk, lehet, hogy visszatérünk ahhoz, amit a múltban csináltunk, vagy épp még tovább lépünk, az idő majd megoldja.

HRM: 6 hónapot töltöttetek elzárva egy házban. Tipikus finn tóparti bogyószedés és szaunázás volt?

MN: Egy nagyon öreg, kicsit ijesztő házban éltünk a semmi közepén, egy kempingben. Először én költöztem be, és Jussi pár hónappal később, télen érkezett. Az összes cuccunkat és hangszerünket elvittük ebbe a faházba, ott volt körülöttünk az erdő és az állatok. Kedves kis egerek laktak velünk a házban, akik elrágták a kábeleinket és éjjelenként zörögtek.

HRM: A teljes zenekar egyöntetű döntése volt ez a hatalmas nagy változás a zenében?

MN: Hogy a teljes zenekaré-e... Sosem úgy dolgoztunk, hogy leültünk együtt jammelni: mindig is én voltam a fő zeneszerző, bár Jussi is mindig sok új ötletet hozott, és Olli is mindig dolgozott ezen-azon. Általában vannak ötleteik vagy daltöredékeik, amiket elküldenek, én pedig egybeépítem a saját ötleteimmel, és dalt gyúrok belőle. De nem hívnám teljes zenekari döntésnek az irányváltást, bár természetesen mindenkinek van beleszólása a dalokba, és mindent együtt döntünk el. Arról volt szó, hogy szerettünk volna valami mást csinálni, máshogy hozzáállni a zeneíráshoz, mint eddig. Sok ember számára bizonyára nem illik bele a legújabb albumunk az eddigi zenekari „katalógusba”, de lehet, hogy pont ez az album kellett ahhoz, hogy a következő is megszülessen, és végül majd összeáll a teljes kép, nem tudom... (nevet)

HRM: Nagy bátorság volt, hogy meg mertétek tenni ezt a lépést, és kiadtatok egy ennyire szokatlan albumot.

MN: Szerintem abban rejlik a veszély, ha egy csapatnak már van pár albuma, és egyre kevésbé mer valami újat csinálni. Amikor még új a zenekarod, minden kötöttség nélkül, teljesen szabadon dolgozhatsz, mert senkinek nincsenek feléd elvárásai. Több album kiadása után azonban már félnek a bandák attól, hogy csalódást okozzanak a rajongóknak, és sajnos ugye ott van az üzleti oldala is, a bevétel kiesése. Ez a hozzáállás sokszor unalmas, önismétlő zenét eredményez. Sok zenekar ugyanolyan albumokat ad ki, hogy fenntarthassa magát. Mi úgy érezzük, hogy olyan zenét kell csinálnunk, amit nem a menedzsment, a kiadó, vagy akár a rajongók, hanem mi magunk gondolunk jónak. Csak csináljuk a dolgunkat, és reméljük, hogy azért a rajongók egy részének is tetszeni fog.

HRM: Tudom, hogy minden zenekar utálja, ha bekategorizálják, de az új album mindenképp felveti a kérdést: milyen stílusba sorolnád most a zenekart?

MN: Nem igazán szeretem a folk metal kifejezést, de ez a legismertebb, legközérthetőbb jelző. A régi dolgainkat főleg ez a stílus jellemzi, annak ellenére, hogy amikor elkezdtünk zenélni, ez a stílus még nem is igen létezett. Csak játszottuk a saját dolgainkat, és később jöttünk rá, hogy több olyan zenekar is volt, amelyik hasonló zenét írt. Jót is nevettünk rajta, hogy pár lemezkritikában az emberek olyasmit kifogásolnak, hogy a kis felgyorsított rész a No Good Story Ever Starts With Drinking Tea-ben mennyire nem illik hozzánk, a true folk metal bandához! De ha meghallgatod az első albumunkat, a 'Battle Metal'-t – ami mára valamiféle folk metal klasszikussá vált – az is tele van csomó furcsa zenei dologgal, jazzes résszel, vibrafonnal – mindenféle hülyeséget pakoltunk már akkor is az albumra. Az emberek megfeledkeznek arról, hogy a zenénk mindig is nyitott volt az extrém dolgokra és a variációkra. Hogy visszatérjek a kérdésedre, úgy gondolom, kiszélesítettük a látókörünket, de szerintem ugyanaz a zenekar vagyunk, mint régen. Továbbra is felismerhetően mi vagyunk a Turisas, csak egyre több az új elem. A 'Turisas2013' a legváltozatosabb album, amit valaha kiadtunk: minden dalnak megvan a saját hangzása, hozzáállása, sőt, külön zenei stílusba tartoznak. Vannak egyenesen popdalok, rockdalok, és számok punk vagy épp szimfonikus beütéssel, meg persze ott a metal.

HRM: Szerintem az album legjobb dala, és egyben a leginkább a régi Turisast idéző dal a We Ride Together. Ez egy korábbi dalírási fázisban született?

MN: Nem. A legrégibb dal egész konkrétan a Run, Bhang Eater, Run, ami már a 'Stand Up and Fight' írásakor is létezett, csak akkoriban még túlságosan kilógott a sorból. A We Ride Together-t Jussival írtuk az említett dalírási fázisban, szóval nem régebbi.

HRM: Mi a fene az a női nyögdécselés a Run, Bhang Eater, Runban?

MN: Az női nyögdécselés. A dal az Ezeregyéjszaka meséivel foglalkozik. Olvasgattam, és rájöttem, hogy igencsak hardcore dolgokkal van tele az a gyűjtemény! A Disney tette olyan családbaráttá, amilyen. (nevet) Pedig tele van drogozással meg szexszel. A Run, Bhang Eater, Run a gyűjtemény sztorijain alapszik, így ez is drogokról meg szexről szól. Egyfajta drogos trip, vagy rossz álom, a dal struktúrája is atipikus és illogikus. Szándékosan olyan, amilyen: mint amikor álmodban egyik helyről a másikra teleportálsz, minden logika nélkül. Amikor a dalt írtam, ezt az érzést akartam visszaadni.

HRM: A bhang pedig valamiféle indiai marihuánás ital?

MN: Igen, ez egy Ázsiában, főleg Indiában ismert termék, különféle dolgokat, marihuánás ételeket, italokat jelöl. Az Ezeregyéjszaka meséinek eredetijében is szerepel ez a szó.

HRM: Nagyon tapasztaltnak tűnsz a témával kapcsolatban...

MN: Nem arról van szó, hogy egy drogos banda lennénk, vagy promotálnánk a drogozást.  Egyszerűen csak megihlettek ezek az arab mesék és az őrültségeik. Amikor olvasod ezeket a nagyon régi történeteket, rájössz, hogy tele vannak rock 'n' rollal…

HRM: Miért van az arcotok piros-feketére festve, avagy miért vagytok „red as blood and black as night?”

MN: Black metalos hátterünk van mindannyiunknak, bár ez ma már nagyon viccesen hangzik. A testfestés és a black metal volt a menő akkoriban, de mi ettől valami eltérőt szerettünk volna, a zenénkhez nem illettek a black metal fekete és fehér színei. A legelején nem egy teljes arcfestés volt, csak véres-sáros külsőt akartunk, onnantól viszont már nagyon természetesen alakult ki ez a design.

HRM: Mennyi idő felkenni és lemosni a festéket?

MN: Általában egy órával a koncert előtt kezdünk el készülődni. Gyorsabban is el tudunk készülni, de egy buli előtt nem jó a stresszes hangulat, szóval inkább nyugisan, lassan szedjük össze magunkat. A koncert utáni lemosás sokkal több időbe telik, mert mindened festékes lesz. Nem tudod egyszerűen letörölni, mert a hajad is tele van vele, szóval mindenkinek muszáj lezuhanyozni, és mire mindenki elkészül, az elég sok idő – a koncert utáni 1-2 óra ezzel telik.

HRM: Anyukád mit szól, hogy a fia arca vérvörös?

MN: Nem nagyon kommentálta, nincs vele semmi gondja. A vasárnapi ebédhez azért nem vagyok kifestve.

HRM: Meg tudnád magyarázni a logikai csavart a Stand Up and Fight klipjében, amikor a hajadat arcodhoz tapasztó esőről énekelsz egy sivatagban?

MN: Ez igazából a rendező ötlete volt, nem magunk rendezzük a videókat. Valakinek ez volt az elképzelése.

HRM: Valakinek, aki minden bizonnyal elfelejtette elolvasni a dalszöveget.

MN: (nevet) Én teljesen egyetértek azzal, hogy egy videoklipnek nem feltétlen szükséges egy az egyben visszaadni és követni a dalszöveget, inkább adja át a dal lényegét. Emellett egy ilyen ellentét felhasználása jól sülhet el.

HRM: Általában szerettek filmzenés elemeket felhasználni a zenétekben. Gondoltatok már arra, hogy kiadtok egy hosszabb videoklip-sorozatot Turisas zenével, vagy esetleg megírjátok egy komplett film zenéjét?

MN: Az a helyzet az ilyen klipekkel, hogy rajtunk kívül mindenki más felhasználhatja a zenénket és képeket vághat alá, és feltöltheti Youtube-ra, és semmi nem történik. De mi nem használhatunk fel semmilyen jogvédett anyagot ilyesmire. Szerintünk is jó lenne a zenénket felhasználni egy olyan videóban, ahova képeket és videókat válogatunk össze. Viszont az a helyzet, hogy ha egy dalban csak egy darab más tulajdonában lévő hanghatást használsz, ami le van védve, komolyan beperelhetnek azért is.

HRM: Egy saját videó leforgatását nem tervezitek?

MN: De, az is nagyon király lenne és tuti működne. Az a baj, hogy a legtöbb dalunk nagyon leíró, mesélős, elmond egy egész történetet, szóval nem használhatsz fel bármiféle környezetet, hanem azt kell megalkotnod, amiről a dal szól – és egy történelmi környezet csomó emberrel meg hajóval elég komoly költségvetési problémát jelentene. A filmzeneírás is szimpatikus, miért ne, viszont a filmipar túl stresszes. Egyik napról a másikra, kérésre kell zenét írnod, én viszont nem szeretek ilyen szűk határidőkkel dolgozni, mert megöli a kreativitást. Azt el tudom képzelni, hogy egy független film zenéjét megírjam, de egy hollywoodi film túl sok lenne.

HRM: Gondoltatok már arra, hogy rézfúvós tagokkal is színesítsétek a zenekart?

MN: Igen, már régóta játszunk a gondolattal, de költségvetési okokból sosem volt rá lehetőségünk. A turnén minden ember részvétele csomó pénzbe kerül, szóval a zenekar létszámának megduplázása nem jönne ki túl jól. Imádnám, ha tizenketten lennénk, de a jegyárat is megduplázhatjuk? Nem hinném.

HRM: Kíváncsivá tett a Katuman Kaiku című dalotok: mi inspirált arra, hogy megírj egy instrumentális darabot a svéd keresztes háborúról?

MN: A dal a hämei támadásról szól, mi pedig Hämenlinnából származunk, a Katuma-tó mellől, sokat jártunk oda fürödni, és ez egy olyan történet, amit mindenki ismer az iskolából. Gondolom ismered a történetet. 1249-ben a pogány finneknek két választása volt: megkeresztelkedtek, vagy megölték őket a svéd keresztesek. Akik a kényszerű megkeresztelkedést választották, másnap, amikor a svédek távoztak, megfürödtek a Katuma-tóban, hogy lemossák a keresztséget. Azóta hívják a tavat katumának, azaz megbánásnak. Nagyon közeli és ismert téma volt, könnyű volt dallá formálni.

HRM: Mára megváltozott az érdeklődési körötök és a történelmi témákról a mai politikai helyzetre terelődött.

MN: Igen, a történelmi téma mindenképp erősen jelen volt az első két albumon. Tíz évvel később is nagyon jónak tartom az akkori dolgokat, még mindig jó őket játszani és a közönség is szereti, de mint minden, idővel a gondolkodásmódod is változik. Ha most visszatekintek a 'Battle Metal'-ra, egy kicsit naivnak érzem. Sokkal romantikusabb, erősebb benne a hazaszeretet, ami egy nagyon tipikus folk metal téma, és ezt imádja a folk metal közönség. Az újabb albumainkon kicsit megváltozott a világlátásunk, már nem olyan tündérmesei fénytörésben mutatjuk be a dolgokat. Nem arról van szó, hogy elhagytuk a történelmi témákat, azok továbbra is ott vannak. Sőt, amikor a varégokról, vagy hasonlóról énekeltünk, akkor is volt aktuális aspektusa a daloknak, csak a régebbi anyagokon ez mélyebbre van rejtve. Az új lemezen áthelyeződött a hangsúly az aktuálisabb dolgokra – a tartalom hasonló, csak máshova fókuszálunk.

HRM: Honnan jött a Boney M szeretete? Ilyen zenére buliztok?

MN: Neeem! (nevet) Ez egy nagyon-nagyon régi ötlet, már 2001 körül is megvolt. Amikor még csak egyalbumos bandaként főműsoridőben játszottunk, kellett pár dal, amivel kitöltjük a műsoridőt, szóval 2005 körül elkezdtük koncerteken játszani a Rasputint. Az emberek nagyon imádták, így a 'The Varangian Way'-re fel is vettük.

HRM: Vannak már tervek a következő albumra, készül esetleg már az anyag?

MN: Turnén nem írok zenét, szóval semmi anyag nincs még kész. A dalíráshoz szeretek félrevonulni, most így, hogy a világot járom, inkább csak figyelek, próbálom a szemem és a fülem nyitva tartani és gyűjtöm az ötleteket, a benyomásokat. Nem feltétlen zenei benyomásokra gondolok, hanem például elnézek egy kiállításra, vagy egy várost járva belefutok ötletekbe, hogy miről lehetne írni. Szeretem ezt a fázist amúgy, amikor nem kimondottan kutatok az ötletek után, csak magasba nyújtott antennákkal gyűjtöm az információt. Aztán szépen lassan megszületik, hogy miről is szólhatna a következő album, és mikor ez elkezd kitisztulni, akkor leülök és nekiállok az írásnak. Szóval egyelőre még nincs semmi konkrét.

HRM: Azt sem nagyon tudod még, hogy a régi albumokhoz fog-e hasonlítani, vagy még egy lépéssel előrehaladtok?

MN: A stílusról sem tudok egyelőre sokat nyilatkozni. Egyrészt úgy érzem, hogy a 'Turisas2013' egy olyan lemez volt, amit el kellett készítenünk, hogy kicsit kitörjünk a saját rendszerünkből – most sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik a dolog. Úgy érzem, hogy most bármilyen úton elindulhatunk, lehet, hogy ez az út a múltba fog vezetni. Ezen a turnén sok olyan dalt játszunk, amiket már évek óta nem adtunk elő, és így újra felfedezzük ezen dalok nagyságát! Őszintén, nem tudok semmit arról, hogy milyen irányt vesz majd az új album. Eddig is elég nyilvánvaló volt, hogy szeretem a nagy projekteket... Amiben teljesen biztos vagyok, hogy sok-sok időt szeretnék az albummal foglalkozni, nem érzem úgy, hogy sietnünk kéne bármivel is, és gyorsan kiadni egy új lemezt. Szóval az sem biztos, hogy jövőre, vagy két év múlva lesz új album. Minden bizonnyal időbe fog telni, de meg fogja érni a várakozást. Lehet, hogy belekezdek egy nagyobb projektbe, és lassan kidolgozom.

HRM: Már nincs egy hónap a budapesti koncertetekig, március elején itt játszotok az A38 hajón.

MN: Azt hiszem, ez lesz az első igazi headliner bulink Magyarországon, eddig a Sziget fesztiválon és a Heidenfesten léptünk fel, meg egyszer előzenekarkodtunk. Így most sokkal több dalra lesz időnk, és így, hogy hosszabb a műsoridőnk, játszhatunk teljesen eltérő hangulatú dalokat is. Játszunk pár egész epikus dalt az első albumról, szóval az emberek egy igazán megvariált, minden albumról merítő dalcsokrot kapnak. Mire pedig Magyarországra élünk, már sok-sok buli lesz mögöttünk, szóval addigra minden dalt tökéletesre fejlesztünk. A hajón még nem voltam, szóval nagyon várom!

Készítette: Vica