A Night To Remember - Evergrey & Wendigo & Mindfields, Kultiplex, 2007. január 12.

írta Tomka | 2007.01.15.

A 2007-es esztendő első jelentős metál koncertjére a svéd dark/progresszí­v/power metál fogat, az Evergrey főszereplésével került sor, akik előtt két roppantul tehetséges magyar zenekar, a már tapasztaltabb Wendigo, illetve a koncertek terén ezúttal debütáló Mindfields melegí­tette be a közönség hallójáratait... A későn érkezők minél nagyobb számú bevárásából kifolyólag kis késéssel kezdő Mindfields kellőképpen megalapozta már rögtön az este hangulatát, ugyanis a progresszí­v metál hazai mezőnyét erősí­tő srácoktól mind kivitelezésében, mind minőségében nemzetközi produkciót hallhattunk, ill. láthattunk, annak ellenére, hogy az együttesnek mindössze egy négyszámos EP-je jelent meg eddig. A sajnos rövid, de lendületes koncert alapján szép reményű jövővel rendelkezik a csapat, egy-két éven belül a hazai mezőny mindenképpen kiemelkedő titánjaivá avanzsálhat a Mindfields, mégpedig a kifinomult zeneszerzői képességeknek, ill. Tóth Attila arannyal burkolt torkának köszönhetően, aki operaénekesi szerepkörben is jártas, amit maximálisan kamatoztat a metálban is, magasan szárnyaló sikolyokat eregetve a közönség felé. Technikás éneke mellett a javí­tásra szoruló kiejtése sokat fejlődött a lemezen hallhatóhoz képest, ami mindenképpen nagy előnyére vált a csapatnak. Az EP-ről két szám került prezentálásra, a két pörgősebb szerzemény, amik ismerősen csenghettek a közönség egyes tagjainak, de a többi szám is tartalmazott komplexitása ellenére fogós refréneket, amikbe első hallgatás során is meg lehetett kapaszkodni. Kiemelkedném a spanyol í­zekkel fűszerezett számukat, amibe körülbelül az aranymetszésnél egy flamencós gitárrészt is becsempésztek, ezzel a szám differenciáltságát még eggyel magasabb szintre emelve. A hangzás már náluk is felettébb élvezhető volt, ami szerencsére az egész esté folyamán kitartott, í­gy mindenki figyelme maximálisan a három együttesre irányulhatott, akik ezt pedig felettébb ní­vós produkciókkal hálálták meg. Remélem, nem kell sokat várni a következő Mindfields koncertre, ill. hangzóanyagra, amivel esetleg a szakmai mellett kommerciális siker is megjönne, de nem csodálkoznék, ha akár egy külföldi ajánlat is befutna a hazai progresszivitás legifjabb úttörőjéhez. Setlist Patrimony The Prophecy Tale of a Reckless One - The Raider A Music Box From Spain The Cyborg Az este második felvonását a mostanában koncertek terén szinte hiperaktí­v Wendigo adta, í­gy a hazai koncertekre is járók már tudhatták, hogy mi következik. Ez pedig nem más volt, mint egy dinamikus, zúzós progresszí­v-power metál folyam, sörrel és maximális jókedvvel megtámogatva. A setlist a már jól ismert formula alapján épült fel: vették a Let It Out cí­mű igencsak húzósra sikerült első nagylemezük legjobb dalait, amik töménységét még tovább fokozták két feldolgozással, az egyik természetesen a Madonna Frozenjének nagyszerű átirata (a doom-os rész még mindig mindent visz, hihetetlenül súlyos, letölthető az együttes honlapjáról), ill. a koncert hevében a Butterfly helyett eljátszott Bloodline cí­mű Slayer szerzemény. BZ továbbra is teljes mértékben eleget tesz frontemberi kötelességeinek, és a fülbemászó énekdallamok mellett szórakoztatja is a közönséget a felkonferálások során, ezáltal közvetlenebbé és jobb hangulatúvá téve a koncertet. Ahogy anno a szintén a Kultiplexben megrendezésre került lemezbemutató bulin, ezúttal is sikerült felvenni a kontaktust a közönséggel, öröm volt nézni, ahogy a Jonas dobcuccával telezsúfolt szí­npadon helyváltoztatásra szinte képtelen zenészek legalább annyira élvezik a bulit, mint a közönség, ahogy mondani szokás, apai-anyait beleadtak. Legközelebb február közepén újfent csak a Kultiban lehet őket elkapni, aki egy profi metál produkcióra vágyik, az feltétlen adjon nekik egy esélyt! Setlist Broken Disconnected Madonna - Frozen Ricochet Sandre De Dios Let It Out Slayer - Bloodline Thousand Voices Egy bő 40 perces szünet, és az eredetileg háttérként funkcionáló logo sikertelen felrakási kí­sérlete után a fanatikus publikum hatalmas ovációja közepette szí­npadra lépett az Evergrey, és ahogy azt már megszokhattuk, egy rövid intro után a Blinded-el rögtön bele is csaptak a lecsóba rendesen. Az in medias res kezdés tempóját végig tudták tartani Englundék, aminek fizikai következményeit a sörök, illetve a koncert vége felé egy kis whisky magukba döntögetésével próbálták kiegyensúlyozni, í­gy a hangulat a szí­npadon "innen és túl" is magasra hágott: egy esetleges headbang versenyben a súlyos riffeket prezentáló zenekar is méltó ellenfele lett volna a magyar közönségnek. Ami elsőre feltűnt azonban - a koncert egyetlen negatí­vuma - az Tom hangjának sajnos nem teljesen 100 %-os állapota volt, bár még í­gy is az élvezhető kategórián belül maradt bőven, de, főleg a koncert elején, több gyengébb hangot is felfedezni véltem, ám szerencsére az idő előrehaladásával párhuzamosan egyre jobban belejött az Evergrey zenéjében rejlő hatalmas mennyiségű érzelem tolmácsolásában kulcsfontosságú szerepet játszó éneklésbe, sajnos a rossz időzí­tés miatt csak a ráadásblokkban érve el a csúcspontot: kár, hogy nem itt kezdte. A számok közötti kapcsolattartást talán lehetett volna kissé bőbb lére ereszteni Englund mester részéről, de amikor ez megtörtént, akkor igyekezett "bratyizni" a közönséggel, amit a szí­npadot a közönségtől elválasztó egyetlen széksor következtében létrejövő, a szokásosnál nagyobb fokú intimitás is segí­tett, ugyanis az első sorban állók kb. 30 centiről szemlélhették kedvenc zenéjük előadását, ami sokkal közvetlenebbé tette a koncert hangulatát például a 2006-os szigetes koncerthez képest, aminek élvezhetőségét (a banda minden nagyra becsült igyekezete ellenére is) nagy mértékben rontott a rossz hangosí­tás is. A setlist azonban itt is szinte teljesen megegyezett a nyári koncertével, talán egy kis kiegészí­téssel, ám a 1,5 órás produkció még í­gy is rövidnek tűnt számomra, bizonyára felfokozott elvárásaim miatt, de hát ki nem hallgatta volna még el akár kétszer-háromszor ennyi ideig is ezt a sötét tónusú fantasztikus zenét? A legutolsó, Monday Morning Apocalypse cí­mű lemez számai is jelentős szerepet kaptak az este folyamán, és bebizonyosodott, hogy könnyedén felveszik a versenyt a korábbi slágerszerzeményekkel, az olyan szinte koncertre í­ródott nótákkal, mint például a cí­madó dal, de a középtempós, gótikus katedrális hangulatát árasztó In Remembrance is nagyot "sütött", ráadásul élőben is vissza tudták adni az ebben, és a Still In The Water cí­mű számban hallható mélyebb hangszí­nű kórusrészeket. A koncert felí­velő görbéjét a lassú számok pedig nemhogy megtörték, hanem atmoszférateremtő funkciójuk kiváló ellátása folytán még tovább növelték, í­gy közönségénekeltetésre nemcsak a szokásos The Masterplan alatt került sor, hanem már az I'm Sorry gyönyörű vokál melódiáit is teli torokból énekelte a közönség. Az első két albumról csak a Solitude Within hangzott el, ám a többi négy album legjobb számai bőven kárpótoltak mindenkit a korai dalok elmaradásáért. Amit egyedül hiányoltam, az a gyönyörű For Every Tear That Falls az első albumról, amit sajnos 3 alkalomból egyszer sem játszottak élőben, igaz, az csak a női énekkel együtt lenne az igazi, sebaj, majd legközelebb... A látványfelelős ezúttal Henrik Danhage és az "új" basszeros, Fredrik Larsson volt, akik a szí­npad nyújtotta korlátozott lehetőségek ellenére is, ha nem is felszántották, de amennyire lehetett bemozogták a szí­npadot, ha úgy adódott helyet cserélve, vagy éppen együtt hergelve a közönséget, de mindenképpen őrült headbangolást produkálva. Összességében egy fantasztikus estét köszönhetünk a 3 zenekarnak, remélem, hogy az Evergrey "hazajáró" zenekar lesz Magyarországon, és még sok ilyen felejthetetlen estével fog megajándékozni minket! Setlist Intro / Blinded End of Your Days Rulers of the Mind More Than Ever As I Lie Here Bleeding In Remembrance Till Dagmar Still In The Water Monday Morning Apocalypse I'm Sorry Solitude Within Mark of the Triangle ---------------------------------- When The Walls Go Down Recreation Day A Touch of Blessings The Masterplan Tomka A lehetőségért köszönet a NegativeArtnak. Fotók: Kari.