F.O. System - Halloweenkor adják ki újra a dark zenekar lemezét (x)

írta Hard Rock Magazin | 2012.10.17.

Október 31-én ismét megjelenik F.O. System első és egyetlen stúdióalbuma. Magyarország első és máig legnagyobb hatású darkwave zenekarának dalai…

…egy kétlemezes Deluxe Remaster Boxban válnak elérhetővé, vagyis az eredeti stúdióalbum mellett a demók és korábbi kiadatlan felvételek is rákerülnek az összesen 28 dalt tartalmazó kiadványra. A megjelenés napján az együttes a budapesti Corvintetőn dedikálja lemezeit.

Az F.O. System a magyar dark zene első, és mára kultikussá vált csapata, mely legalább olyan hirtelen tűnt el anno a rendszerváltás utáni alternatív zenei világból, mint ahogyan 5 évvel korábban feltűnt ott. E rövid idő alatt azonban meghatározó szerepet játszottak a korszak underground zenei életében és ma már szintén legendaszámba sorolt Fekete Lyuk nevű szórakozóhely egyik emblematikus fellépői voltak.

A zenekar 1986-ban, Óbudán jött létre. Eleinte punk zenével próbálkoztak, de ’87-re kialakult a klasszikus trió-felállás: Mátyás Attila énekes-gitáros és Jerabek Csaba basszusgitáros mellett Miklós Péter volt a dobos. Bár az együttes mindig is a lélekről szólt, és soha nem politizált, de az angol nyelvű, rövidített elnevezés (Fuck Off System, virágnyelvre fordítva: Elrontott, Rothadó Rendszer) azért jelezte, hogy a lakótelep szürke betondzsungelében felnőtt, a laktanyából éppen kiszabadult tagok akkortájt úgy gondolták, hogy nagyjából semmi sem volt rendben ebben a világban. A közvélekedéssel és a sztereotípiákkal ellentétben azonban semmiféle önkárosító szándék nem bujkált dalszövegeik mögött, éppen ellenkezőleg: a kilátástalanság mellett a szabadságvágy és útkeresés voltak a F.O. System mondanivalójának legfontosabb elemei.

Egykori fellépéseik valósággal szeánszként funkcionáltak, amihez nagyban hozzájárult az őket körüllengő titokzatosság is: a korábbról nem ismert zenészek mindenféle konferálás nélkül, talpig feketébe öltözve adták elő koncertjeiket, s sodró lendületű, letargikus hangulatú dalaik állva hagyták, vagy éppen letaglózták a közönséget – majd mire felocsúdtak, a zenekar már le is vonult a színről. Titokzatos arculatukat csak erősítette, hogy a tagok a kezdetekkor eldöntötték: semmilyen formában nem kívánnak rész venni az akkori zenei üzleti életben, így szinte teljes hírzárlatot alakítottak ki maguk körül, s interjúkat sem adtak.

Az F.O. System sikerét tehát semmi más nem eredményezte, mint a koncertek hangulata, és a zene maga, melyet játszottak. Bár a hivatalos médiában akarva sem szerepelhettek volna, 1988-ra már kinőtték a Fekete Lyukat, és ezt követően nagyobb fesztiválok (pl. a Pecsában tartott Hungaro Carrot) kiemelt zenekarai lehettek. A korban és a műfajban egyedülálló módon külföldre is eljutottak: a New Model Army és a Christian Death oldalán az akkori Nyugat-Németországban, vagyis az NSZK-ban is játszottak.

Öt év után aztán egyszer csak vége lett az F.O.-nak: 1991-ben – amikor a dobok mögött már a későbbi gangsta rapper, Zana Zoltán ült - egy Pecsa-koncert végén jelentette be a megszűnés tényét Mátyás Attila. A befejezésben főként az az egyszerű tény játszott szerepet, hogy maguk a tagok, saját életük változott meg az évek során, s így az az együttállás, mely lehetővé tette e mélyen letargikus hangulatú zenekar létezését, megszűnt.

A sok élményen kívül egy demo kazetta (1988), egy videoklip és egyetlen album (1990) őrzi az F.O. System örökségét. Több mint 15 év csend után először a Pecsában tértek vissza, majd a VOLT Fesztiválon a Cult előtt játszottak, és 2009-ben ismét a Pecsában adtak koncertet. Három év után most ismét életjelet adnak magukról: felújított, remaszterizált minőségben, a korábbi demók és más kiadatlan felvételekkel együtt jelenik meg újra egyetlen albumuk, a GrundRecords jóvoltából. A duplalemezes, díszcsomagolásos kiadványt először – a bolti megjelenés előtt - október 31-én, a Corvin Áruház legfelső szintjén üzemelő Corvintetőn lehet majd beszerezni, ahol Mátyás Attila és Jerabek Csaba közönségtalálkozót és dedikálást is tart.

CD 1:

Nézz rám

Hiába minden

Utolsó üvöltés

Talán lebegés

Ne félj

Még

Engedj el

Öngyilkos vágyak

Hold

Ne gondolj rám

Utazás

Őrült világ

Miért

CD 2:

Utolsó üvöltés

Nézz rám

Ne félj

Ha eljön az idő

Öngyilkos vágyak

Talán

Túl közel

Hiába minden

Miért még

Őrült világ

Lebegés

Ne gondolj rám

Utolsó üvöltés (instrumentális változat)