Solaris koncert-2006. április 23. Művészetek Palotája

írta Hard Rock Magazin | 2006.05.02.

Vannak nagy események. Egy ország életében ilyen a választás, egy rockrajongó életében egy több, mint tí­z éve nem látott zenei csemege. Ezen a vasárnapon e két esemény találkozott, és ahogy Pócs István basszusgitáros egyik felkomfjában elmondta, jól döntöttek azok, akik ezen a gyönyörű tavaszi-nyári estén a Művészetek Palotájának csodálatos koncerttermét választották. Ígéretet tett, hogy aki ezúttal rájuk szavazott nem fogja megbánni tettét. ...állta szavát! Számomra a történet még tavaly kezdődött, amikor drága barátaimtól - mivel ismerik a progresszí­v rockzenéhez történő erős vonzódásomat - egy Solaris koncertjegyet kaptam ajándékba. Így az előadásra történő ráhangolódásra majd fél év állt rendelkezésemre. A nagy nap eljövetelekor megérkezve a palotához döbbentem igazán rá, hogy bár nem ideális rock helyszí­n a Művészetek Palotája, de a Solaris művészi, összetett muzsikájához álmodni sem lehetett volna gyönyörűbb helyszí­nt a Duna partján álló létesí­tménynél. Mikor elfoglaltuk helyünket a székekben, már szinte tapintható volt a feszültség a nézőtérről. Valamivel nyolc óra után lépett szí­npadra Böszörményi Gergely, a magyar zenei élet talán "legbecsülendőbb" alakja, kinek Periferic Records névre hallgató cége adja ki a Solaris albumait. A progresszí­v rockzene fanatikusa röviden ismertette a zenekar életútját, majd egy rövid képes intro után a Solaris legénysége a szí­npadon termett és kezdetét vette a varázslat. A "Viking visszatér" cí­mű dallal indult a program. Kollár Attila, Pócs Tamás, Kisszabó Gábor, Gömör László, Bogdán Csaba és Erdész Róbert hatalmas lendülettel kezdték az előadást, melyről, ha valaki egy kicsit késve érkezett akár azt is gondolhatta, hogy elnézte az óráját, és már a ráadásnál jár, mivel a dal végét követően a közönség olyan ovációban tört ki, melyet máskor egy jól sikerült "hosszabí­tásnál" hallhat az ember. Az elementális tetszésnyilvání­tás természetesen nem csak a remek nótának szólt, hanem azoknak a zenészeknek is, akik utoljára 1993-ban álltak magyar szí­npadon. A tapsorkánt a Magyar Tánc követte, mely csak fokozta az addigra már remek hangulatot. A muzsikusokon látszott, hogy nagyon fontos számukra ez az este. Kollár Attila fekete szerelésében, kezdeti feszültségét egyre inkább oldva gyönyörűen fuvolázott. Játéka, - mint ahogy a Solaris muzsikája is - teljesen egyéni. Lágy, simogató futamai meghatározó pillanatai a daloknak. Bogdán Csabát elnézve egyik szemem sí­rt, a másik nevetett. A nevetés oka a tökéletes, hibátlan játék volt, a sí­rásé pedig az a tény, hogy Csaba nevét gitárosként manapság a -finoman fogalmazva - habkönnyű műfajjal kapcsolatban hallani. Értem én, hogy pénz, stb, de azért egy ilyen tudást jó volna rendszeresen megmutatni a zeneszerető közönségnek is. A basszusgitárosi poszton, igazi különlegességként időnként egyszerre két zenész is játszott. Pócs Tamás, és Kisszabó Gábor is csúcsformájukat hozták ezen az estén. A zene műfajából fakadóan a "bőgő" nem csak ritmushangszerként, hanem szólisztikus szerepelt is betöltve vett részt az előadáson. Erdész Róbertért kicsit izgultunk. Egy jól értesült barátunk ugyanis elmesélte, hogy a billentyűs kezével történt valami a főpróbán, és kérdéses, hogy rendbe jön e a koncertre. Azt nem tudom, hogy betegen, vagy már egészségesen gyúrta a billentyűket, de az biztos, hogy izgalmasan, lehengerlően, hibátlanul játszott. Számomra a zenekar egyetlen "gyengébb" pontja a dobos, Gömör László volt. Persze rendben voltak a ritmusok, helyén volt minden, de valahogy nekem hiányzott az a spiritusz, melyet a többiek előadásában felfedezni véltem. Nagy dobrajongó vagyok, de például a koncert második felében elhangzott szólóját, a program egyetlen felesleges pontjának tartottam. A Solaris első két dobosának játékát - akik lehetőséget kaptak néhány dal erejéig - sokkal inkább dí­jaztam. Tóth Vilmos és Raus Ferenc lelkesen nagy örömmel ültek a dobok mögé. A régi tagok felvonultatásakor érkezett a szí­npadra Jata, azaz Seres Attila basszusgitáros is, aki kellemesen sétálgatva játszott a Solaris első korszakának néhány darabját. Sajnos egy szomorú múltidézésre is sort kellett kerí­tenie a zenekarnak. A monstre koncert első részének lezárásaként a nyolc éve elhuny Cziglán István gitáros emlékére szólt, egy képekkel illusztrál dal. Megható, szomorú pillanatok voltak ezek, melyek után jól esett a néhány perces szünet. A kis levegőzést követően került sor a koncert számomra legkiemelkedőbb részére, a több mint fél órás "Próféciák könyve" előadására, a Nostradamus lemezről. Ez az alkotás, véleményem szerint a magyar progresszí­v rock egész történelmének egyik leghatalmasabb műve. A megrázóan éneklő öt énekessel, és a csodálatos szaxofonszólokat elővezető Muck Ferenc-el kiegészült csapat talán ebben a félórában volt a legfelszabadultabb. A remekmű végeztével a közönség szűnni nem akaró tapsolásba kezdett, pedig még korántsem ért véget az este. Még majdnem egy órán keresztül élvezhettük a csodát. Többek között hátra volt még az "új" és a "régi" Solaris közös játéka, mely alatt a két ex-dobos a szí­npad szélén elhelyezett űtőhangszerekkel támogatta Gömör László játékát. Három óra tiszta játékidő után ért véget a koncert. A közönség állva tapsolva köszönte meg a kilenc muzsikusnak és vendégeiknek, hogy ennyi év után újra elvarázsolták őket. Mert ez az este a zene varázslatáról szólt. Arról, hogy a magyar zenei életben létezik egy olyan csapat, kinek játéka csak a progresszí­v rock legnagyobb neveivel emlí­thető egy lapon. A Solaris most feltámadt és mi zenerajongók nagyon szeretnénk, ha tovább folytatnák útjukat! Reménykedjünk, hogy Ők is í­gy akarják! Brinyó köszönet a fotókért: www.zenekar.info