Egy nemrégiben adott interjúban Bruce Dickinson arról beszélt, miért ír az Iron Maiden hosszú, progresszív, bonyolult dalokat, többek között a banda legújabb, ‘Senjutsu’ című albumán is.
Az Iron Maiden egy hete megjelent, ‘Senjutsu’ című albumán is több olyan, progresszív elemeket tartalmazó dal szerepelt, amelyek megközelítették vagy meghaladták a 10 percet. Bruce Dickinson arról mesélt, miért tűnnek fel egyre gyakrabban ilyen dalok a repertoárban.
„Steve Harris és én vagyunk nagyrészt felelősek ezért. Én csináltam legutóbb egy ilyet az R101 léghajó katasztrófájáról, ami 18 perces lett, vagy valami hasonló őrület hosszú – mondta, utalva az Empire Of The Clouds című dalra, amely a 2015-ös ‘The Book Of Souls’ albumon jelent meg. – És ezt alapvetően egy olyan szimfonikus zenekarra hangszereltem, ami akkoriban még nem is létezett.
Ami ezt az albumot illeti, igen, Steve nagy prograjongó, ahogy én is. Steve nagy kedvence például a Jethro Tull, ahogy nekem is. Ő az ‘A Passion Play’-t és a ‘Thick As A Brick’-et szereti, én inkább az ‘Aqualung’-ot és a korai anyagaikat. De ettől függetlenül valahol középen találkozunk. Ő nagy rajongója a Peter Gabriel-féle Genesisnek, mint a ‘The Lamb Lies Down On Broadway’, én nem vagyok oda a Genesisért, de imádtam Peter Gabriel szólóalbumát – azt hiszem, az volt a harmadik –, olyan dalokkal, mint az Intruder és a No Self Control; ijesztő, sötét, nagyon hangulatos muzsikák. És volt egy Van Der Graaf Generator nevű zenekar, akik a Genesis kortársai voltak, és bizonyos értelemben még egy kicsit extrémebbek is voltak, mint a Genesis. Nos, én imádtam őket. És átvettem az énekesük, Peter Hammill énekstílusának egyes elemeit. Szóval mindkettőnk fejében ott pörög ez a prog dolog is a Thin Lizzy, a Deep Purple és a Sabbath mellett. Steve meg nagy rajongója mindemellett a Nektarnak és a Scorpionsnak is. A Judas Priestért nem voltam annyira oda, amíg nem turnéztam velük a Maiden tagjaként. A ‘Sad Wings Of Destiny’-től eltekintve sosem szerettem igazán a Priestet, de a közös turné után azt mondtam: »Hű, de király dolgokat csinálnak!« Szóval ezek mind olyan hatások, amik befolyásoltak minket, aminek a vége az lett, hogy elkezdtük ezeket a nagyszerű, hosszú dalokat csinálni. És nem bánom, mert ez egyfajta…úgy értem, néhány dal, mint például a The Parchment, amikor hallgatod, szinte olyan, mintha önhipnózist végeznél. Ha élőben előadjuk ezt a dalt, én hátul fogok ülni és iszom egy pohár alkoholmentes valamit. Öt és fél perc teaszünetet tartok a dal közepén. (nevet)”
A ‘Senjutsu’ szeptember 3-án jelent meg a BMG kiadónál, kritikánkat már olvashattad róla.
Akkor írnak a zenekarok hosszú, összetett dalokat, amikor nem jön ki belőlük a fogós téma, amivel rövidebb nótákat lehetne sikerre vinni
Szerintem ez életkori dolog, ahogy az ember bölcsebb lesz egyre összetettebben látja a világot is. A gondolkodása is komplexebb és jobb esetben egyre kifinomultabb. Maga az ízlés is csiszolódik. A gyerekek gondolkodnak “egyszerűen” és a gyerekek ízlése is gyerekes. Bruce magyarázata ott sántít egy kicsit, hogy nem tisztázta, hogy akkor 25-30 éve még nem szerették azokat a zenéket Steve-el amikre hivatkozik? Lehet hogy tényleg nem szerették annyira mint most, de akkor meg ez is csak az életkorral van összefüggésben. A Maidennél legfeljebb van egyfajta zenei fejlődés (még ha sokaknak nem is tetszik), mert nézzétek meg mennyi zenekar üresedik ki, ahogy ellőtték az ötleteiket. Ez utóbbi a jellemzőbb.
Akinek füle van a hallásra,az megéri.Up the Irons!
“Akkor írnak a zenekarok hosszú, összetett dalokat, amikor nem jön ki belőlük a fogós téma, amivel rövidebb nótákat lehetne sikerre vinni’
Hmhm ,írhatnék ezer ellen példát de csak egyet a Dream Theater A Change of seasons 23 perc ,végig tökéletes.Gondolom a téma sem mindegy mit is akar a művész kifejezni.Ebbe a műfajba nagyon sok minden bele a csajozástól a csillagászaton át a történelemig…
Mindenben van igazság. Azért ha belegondolunk,szerintem az utolsó igazán fogós “rövid” (5 perc alatti) Maiden-dal a Rainmaker volt, ami már 18 éves… Mondom ezt úgy, hogy imádom az új lemezüket.
Viszont az is igaz, hogy már a 80-as években is írtak egy Marinert, egy 7th Sont, egy Alexandert…és hát ezek is milyen szerzemények,ugye…
Sőt a Dance of Death visszatérés volt egyúttal a “régi típusú” gyors pörgős dalkorszakhoz, de azért már progresszív csavarásokkal. Magánvéleményem, hogy az album simán veri a Senths Son-t. Ez az egész “új korszakos” sítus vitathatatlanul az X Factorral kezdődött csak az még egy koraszülés volt annak minden negatívumával. Nekem tisztára olyan, mintha az X Factor a Senjutsuban teljesedett volna ki.
Senki sem marad fiatal – és ez a zenéjén is kiütközik. Ez természetes folyamat, nincs vita.
És nem is a dalhossz határozza meg a színvonalat, ez is egyértelmű.
Nálam a The Ides of March, a Killers introja többet ér az utóbbi 20 év bármelyik produktumánál – biztos én öregedtem meg, vagy túl sok új dolgot ismertem meg azóta.
Vagy pl. a Spoti véletlenlejátszásba benyomta ma a Judas be my guide-ot, azonnal libabőr.
De imádtam az eposzokat is az első időszakból, ahogy az instrumentális nótákat, Genghis Khan, Losfer Words, Transylvania. Valahogy az az érzésem, hogy tele voltak ötletekkel, és ez ezekben is megnyilvánult. A kislemezek B oldalas extráiról nem is beszélve…
Namindegy, nem akarok keseregni, mindenki azt hallgat amit akar, nekem ők már évtizedek óta lejárt lemez, persze örülni kell, hogy még élnek és működnek.
@kiöregedett_metálos:
“Sőt a Dance of Death visszatérés volt egyúttal a “régi típusú” gyors pörgős dalkorszakhoz, de azért már progresszív csavarásokkal. Magánvéleményem, hogy az album simán veri a Senths Son-t.”
Gyanítom, hogy nem sokan értenek egyet ezzel a magánvéleményeddel – de én a magam részéről ezen kevesek egyike vagyok 🙂
Sako; arra emlékszem hogy a “legjobb M album játéknál” egy srác említette hogy neki az a kedvenc albuma mind közül. Lehet Te voltál az. A nyitónótát leszámítva az egész album minden egyes tizedmásodperce hibátlan.
@kiöregedett_metálos: Fura, tegnap válaszoltam, de úgy látszik, eltűnt valahol az éterben…
Szóval nem emlékszem már, hozzászólásként lehet, hogy írtam, hogy nagy kedvenc a Dance Of Death (na jó, a Numberrel együtt…), de legjobb 10 album listát biztos, hogy nem írtam, túl elfoglalt/lusta voltam hozzá 🙂
Több generációt érintő rajongóbázissal rendelkeznek,
akik adott korszakot vallanak magukénak.
Azonban tisztelni kell az alkotókat,
akik kellő-, ill. méltóképpen ápolják azok munkáját,
akiken ők is nevelkedtek.
Szóval köszönet mindenért.
A Senjutsu remek album, jelenleg családi kedvenc,
nem győzöm cserélgetni a lemezeket.
Asidotusnak van igaza! halálosan unalmas már a Maiden..
Meg kell mondjam most tartozom egy kis önkritikával, ugyanis először beírtam, hogy “…, de kettőt hogy szoruljon!!!” Aztán egy pillanatra magamba szálltam, hogy kinőttem már a balhézásból és gyorsan kimentem a garázsba a Honda civic-be meghallgatni a Time Machine-t na ott a gitárszóló alatt már éreztem, hogy az Univerzummal egyesülök mert annyira állat. Meg kell mondjam nekem a hosszabb dalok mind jobban tetszenek az albumon, mint a rövidebbek. Olyan többször megcsavart gitárszólók vannak rajta, hogy eldobom az agyamat. Na aki ezt nevezi unalmasnak, akkor már kíváncsi lennék mi a nem unalmas.
BRUCE! Ez album is ATOMFASZA lett!
Ne foglalkozz a sok negatív véleménnyel. Te tudod, min mentél keresztül.
ITT VAGY és ITT van az ÚJ album. EZ A LÉNYEG!!!
Találkozunk jövőre valahol.
METALKARI!!!
Szerintem a korral olyasfajta bölcsesség jár, hogy bár egyre több ismeretet szerez valaki a világról és egyre komplexebb dolgokat lát át mégis egyre könnyebben tudja kifejezni a lényeget és egy zenei anyagból félretenni a felesleges elemeket.
Szerintem a Maiden a Brave new world környékén lőtte be az optimális arányokat.
Nekem a maga idejében sokkal jobban tetszett annak az albumnak a komplexitása, mint a korábbiak egyszerűsége.
Viszont ennél hosszabb időt a Maiden nem tud kitölteni érdemi ötlettel, virtuózitással. Míg egy Dream Theatre-nél eltelik 20 perc úgy, hogy észre sem veszed, a legutóbbi Maiden albumok szerzeményei sokszor indokolatlanul hosszúak, így nyögvenyelősnek is hatnak. 1 perces intrók, amikben ugyanaz a téma ismétlődik, 6-szor előkerült refrének, egymásból kicsit sem következő témaváltások, olyan riffek, szólók, amikbe belehallod hogyan lettek volna jobbak…
Nem lett volna rossz ez a progresszív vonal, csak valahogy máshogy, izgalmasabb tartalmakkal, mert már szinte nyomonkövethetetlen a monstrum-repertoár, míg mégsem emlékezetes. És az elmúlt 15 évben azért belefért volna egy sima album átlag 4 perces nótákkal, fogósabb témákkal, hogy ezt az egészet némileg feloldja és engedjen fellélegezni.
Amúgy egy Maidentől szerintem a Hallowed by the name kb. az etalon komplex.
Nem tudom én nem értem a dinnye énekeseket, Robi azt dumálta miután elkezdett panterázni, hogy a Priest nem elég kemény, modern nem halad a korral stb. Erre a Priest kijött azzal a Jugulátorral aminek hallatán szerintem Rob belesápadt az irigységbe. Ugyan én nem szeretem azt az albumot, de Rob elmondása alapján pont egy ilyen etalonról álmodozhatott, magyarán rúgott magának egy bivalynagy öngólt. Bruce ugyan ilyen baromságokat hordott össze, mikor kivált a Maidenből. Az volt az ideológia hogy a Maiden befagyott, lemerevedett, túl konzervatív stb. Szerintem ha anno az X Factorba beleviszi azt a zabolátlan túlburjánzó progresszivitást amit elkövetett a Picasso lemeznél, pont egy olyan album született volna, mint a Senjucu. Ebben az albumban ugyanis egyszerre vannak benne a szólókorszakos énektémái – főleg az intróknál – ugyanakkor végig érezhető a Maiden monumentalitása, ami szerintem nyomokban sem volt meg az ő szóló munkáiban, mint ahogy a British Lionból is tökéletesen hiányzik. Nekem teljesen olyan az új lemez, mintha az X Factoros vázra felhúztak volna egy Bruce által álmodott “progresszív izomzatot”. Ráadásul éppen a Dream Theatherrel példálózott, mint akik állva hagyták őket a 90-es években. Első hallásra nekem is voltak furcsa részek elvétve, de többszöri hallgatás után alapvetően 1 percnyi játékidőbe sem tudnék belekötni. Pl. A The parcmen (vagy hogy írják) első hallgatásra kicsit olyan “állóvizes” volt, de már akkor is vágtam az egyediségét és művészi értékét. A vége is kicsit olyannak tűnt amiről írsz, hogy hozzácsapott mintha nem az addigi dallammenetből következne. Ettől függetlenül pont az a rész nagyon tetszett, de számomra is idegen testnek tűnt. Kb. A hetedik hallgatásra meg már nem is tudnám megmondani, hogy honnan kezdődik a korábban általam kifogásolt rész mert annyira egységes egésznek tűnik. Közben meg állandóan padlót fogok az egymást váltogató kígyóbűvölő gitárszolóktól, mert első hallgatásokra meg azokat nem hallottam ki olyan tisztán. Ahogy Rob Ottó fogalmazott ez a lemez sokszori meghallgatást igényel ahhoz, hogy minden erényét felvillantsa még azoknak is akik kiválóan ismerik a zenekar munkásságát.
Mindegy, hogy Bruce bácsi mit szeretett volna, mert Steve bácsi ragaszkodott a megszokott irányvonalhoz. Ha nem lép ki és nem következik be a kilencvenes évek Maiden lejtmenete sanszos, hogy Harris sose jön rá, hogy fejlődni kell és több teret adni pl. Bruce extrémebb ötleteinek. Más kérdés, hogy azért annyira nagyon sokat nem változott a Maiden zenéje az elmúlt húsz évben, tehát mintha Bruce is lejjebb adott volna egyéni törekvéseiből. Mindenesetre én azok táborát erősítem, akik a három gitáros felállástól többet vártak és hiányolnak az elmúlt majd húsz évből legalább néhány mindenki által kántált klasszikust. A mai zenei felhozatalban pedig a túlkomponált, többször önismétlő dalokat luxusnak tartom. Ha nem vagy fanatikus aki csak Maident hajlandó hallgatni azért bőven talàlsz izgalmasabb, érdekesebb zenét. De még mindig korrektebb, meggyőzőbb, becsülendőbb az életmű, mint pl a Metallicáé.
Az általad és Bruce által hivatkozott Dream zenéje számomra hallgathatatlan, szóval ezen a ponton radikálisan el is válik a zenei izésünk. Amiket írsz a Maidenről kritikaként az simogatás ahhoz képest amit én tartok a Dreamról. Jó mivel itt alapvetően mindenki egocentrikusan 1-1-ben vitázik a másikkal én meghallgatnám mondjuk 10 témában teljesen független elismert komolyzenét művelő szakembernek a véleményét a Maiden, Dream és mondjuk Metallica legújabb albumáról csak hogy ne menjünk messzire.. A Maiden javára kapásból tudnék ajánlani már most egyet, aki nagyon nem azt fújja vissza mint az itt rövid forgós dalokat hiányoló károgóhad.
Brucenek meg ott volt a nagy hibája, hogy kicsit túlértékelte a zeneszerzői képességeit és állítólag ebben az elhunyt felesége is tüzelte anno. A minőséggel nincs gond, viszont alapvetően kevés önálló ötlete van. Janick és Adrian is termékenyebb zeneszerzők nála. A szólómunkáiban is azért kellett mellé egy Roy Z. Nyilván elég hamar tisztába került a saját korlátaival, azért nem hiába sikerült csak 5 évre az örökérvényűre kikiáltott önállóskodása. Jó ideje meg már tesz is magasról a szólóvonalára.
Én ugyan nem vagyok sem komolyzenét művelő elismert szakember, sem pedig független, de nagyon sok komolyzenét hallgatok. Vannak szempontok melyek alapján össze lehet a metálzenét vetni a komolyzenével, de általánosságban véve ennek túl sok értelme nincs. A metál teljesen máshogy építkezik mint a komolyzene. Míg általánosságban véve a komolyzene a harmóniákról, a formákról, az ellenpontokról és a hangszerelésről, addig a metál elsősorban a ritmusról szól. Mind a Maiden mind a Theater a ritmust és az ütemet használja ahhoz, hogy a zenéjük struktúráját kihangsúlyozza. Sem a Maiden, sem a Theater nem igazán használ bonyolult harmóniamenetet, sem pedig komolyzenei mércével mérhető többszólamúságot (ellenpontokat), a hangszerelés pedig adott (gitár, dob, max. szinti). Ilyen módon, komolyzenei szempontok alapján ezek a zenekarok nem nagyon mérhetőek, de a céljuk is tök más.
A Dream Theater messze veri az Iron Maident a ritmikában, az Iron Maiden viszont talán jobban hasonlítható építkezésben néhány komolyzenei műhöz, bár témákat nem variálnak sokat.
De összességében nincs értelme komolyzenei szempontok alapján elemezni a metált, mert tök más.
Adam, én sem úgy értettem hogy a komolyzenét a metálhoz kellene hasonlítani hanem; 1. Vérbeli komolyzenészek azért nagyon ritkán hallgathatnak könnyűzenét, mert nem az ízlésüknek való ennélfogva elfogulatlanok. 2. Azért egy elismert komolyzenész mégiscsak szakmai véleményt fog megfogalmazni ellentétben velünk akik itt nagyrészt csak szubjektív ízlés alapján írogatunk.
Amúgy szerintem a többszólamúság ebben az esetben hangszerelés kérdése, tehát sok Maiden művet ugyanúgy elő lehetne adni nagyzenekarral mint ahogy erre vannak is próbálkozások, de ezek szakmai eredményességét persze nem tudom megítélni. A belinkelt Bolero pl. szerintem ezerszer egysíkúbb, unalmasabb mint a legegyszerűbb Maiden szerzemény. Negyed órán keresztül ismétli ugyanazt a dallamfoszlányt különféle tempókban és hangszerek bekapcsolódásával.
“1 perces intrók, amikben ugyanaz a téma ismétlődik, 6-szor előkerült refrének, egymásból kicsit sem következő témaváltások, olyan riffek, szólók, amikbe belehallod hogyan lettek volna jobbak…” Balázs, ha neked az 1 perces intró sok akkor talán egyáltalán nem is kellene Metál Zenét hallgatnod csak Halász Juditot mert az emlékeim szerint teljességgel intrómentes..:)
Utoljára pont a neked tetszett Brave new World dalban volt 6-szor ugyanaz a refrén. Melyik dalban van 6 refrén az új albumon..? Én többször megnéztem a szövegkönyvet, szerintem jó ha egyetlen esetben talán 4-szer szerepelt ugyanaz a sor, de könnyen lehet hogy csak 3 volt.
“olyan riffek, szólók, amikbe belehallod hogyan lettek volna jobbak…” Bakker akkor Te miért nem állsz ki azokkal a jobb riffekkel és szólókkal milliárd dollároktól és nemzetközi hírnévtől esel el ember..!!! 🙂
Gyerekek megszámoltam a Brave New World dalban 24-szer (!!!) fordul elő a Brave new world. Egy 6 perces dalban…amikor egy egész lemezen unalmas lenne 24 azonos mondat. Miről beszélünk.. Ezért nem értem én, hogy sokaknak még az az etalon album.
Szerintem ez ilyenformán már gyakorlatilag felesleges szócséplés.
Egy zenei album a közönség, a rajongók számára készül, nem komolyzeni vagy másfajta elemzésre. És természetes dolog az is, ha egy zenekartól valaki többet vár, vagy a munkásság egyes fejezetei érdektelenné válnak. Pl. olyan esetben, ha egy 1 perces intrót se tudnak megtölteni életettel.
Tök mindegy, hogy a Brave new world albumon hányszor hány szót ismételnek, mert végig duzzad az energiától és minden a helyén van, nincsenek üresjáratok. Simán végighallgatja az ember egyhuzamban, aztán újra és újra, mert jólesik hallgatni. Na tessék, ilyen az amikor 60-70 perc egyhuzamban izgalmas, meg amikor még 10 sem az.
Amúgy 24 éve hallgatok metál zenét, éppen ezért szeretem az igényeset és izgalmasat. Saját zenét is játszok, és még pénzt is szoktam kapni érte, de maradjunk a realitás talaján. Milliókat ma induló zenészek, zenekarok talán soha nem fognak megkeresni, talán csak néhány élvonalbeli, akkora a túlkínálat. A Maiden idejében mennyi volt a képzett zenész és mekkora volt a konkurencia úgy mégis? Elsőként csináltak valamit, amit előttük senki, ebből fakad a legenda státusz. Ez nem azt jelenti, hogy ezt senki más nem tudja csinálni rajtuk kívül. A youtube százszámra adja ki a példákat, a dalaikat meg középiskolások is eljátsszák. A legnagyobb probléma, hogy a zenén belül már nagy kevés a különlegesség, mert ma már annyian produkálni tudják magas színvonalon, hogy érdektelenné vált. Ezért kéne egy legendának olyan rendhagyó anyagokkal előállni, amitől mindenki ledobja az állát. De ehhez képest már nem születik semmi korszakalkodó, csak sima minőségi produkció. Ettől még szeretjük a Maident, csak jó lett volna, ha azért még belefér néhány legendás nóta!:)
Itt amúgy rendre keverednek a dolgok nem csak nálad de pl. Rob Ottónál is. Én nem kétlem, hogy a mai zenészek technikailag jobbak mint a régiek. Azonban az egy dolog hogy valaki mennyire jó gitáros, dobos stb. és milyen zeneszerző. A kettőnek nem sok köze van egymáshoz, az egyik nem következik a másikból. Az, hogy valaki jó labdazsonglőr és fellép vele, még nem jelenti azt hogy jó focista is. A hangszeres tudásban gondolom olyasmi fejlődést kell elképzelni, mint a sportban, csakhogy én nem hogy eredetiséget nem hallok a műfajban de még a régi szinten tartását sem. Kérlek linkelj már be nekem csak egy (!) olyan dalt a youtube-ról, ami az énekes hangját leszámítva olyan mintha az Iron Maiden játszana. Én ugyanis még soha nem hallottam ilyet.
“Ezért kéne egy legendának olyan rendhagyó anyagokkal előállni, amitől mindenki ledobja az állát.” Remélem ezt azért te sem gondolod komolyan. Egyszer régen volt a Metal Hammerben egy cikk amiben azt idézték, hogy a szakmai újságok (!) és kritikusok hogyan szapulták a Numer of the Beastot és így szépen sorban mondjuk a Somewhere in Tme-ig.
Adam profánul úgy is megfogalmazhatom, hogy szerintem leegyszerűsítve a komolyzenét művelő szakik egybehangzóan azt nyilatkoznák, hogy a három említett zenekar közül a Maidené volt a legkevésbé sz@r..:)
Elfogadom. Magam sem rajongok túlzottan az újkori Dream Theater ért amúgy, bár azt nem mondhatom, hogy 1:1-ben kuka minden amit csinálnak, mert nem.
Értem amit mondasz, de a zenetudomány csak nemrég kezdett el foglalkozni a metál zenével, így a komolyzene szempontjai nem vihetőek át csak úgy a metálra. Eleve, a torzított gitárok miatt más harmóniamenetek vannak (mert ami akusztikusan jól szól, az torzítva nem feltétlen), ott vannak a “power chord”-ok, az ének szerepe, és sok minden más is, amit nem vizsgált a zenetudomány. 2009-ben jelent meg Esa Lilja tanulmánya a klasszikus rock és metál zene harmóniáiról, amivel pont azt a nézőpontot próbálta orvosolni, hogy a zenetudomány a modern zenéről kimondta a halálos ítéletet, azaz hogy nem érdemes vizsgálni. Ezen kívül született pár tanulmány korábbról is, de más szempontok alapján, és nem is mentek mélyre. De gondolom nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy a Maiden és a Theater nem egy stílusban alkotnak, nem is érdemes őket összehasonlítani szerintem. Mindegyikük másban hasonlít jobban a komolyzenére, de ha engem kérdezel, egyik sem közelíti meg azt. De nem is kell! Mindegyiknek más a szerepe. Továbbá a komolyzenével foglalkozó zenetudós nem tudna mit mondani a metálra a fenti okok miatt: egyszerűen más szempontok alapján épül fel a metál, és azt nem nagyon tanulmányozták még.
A Bolero egy darab zenemű. Nekem, mint metálos arcnak pl. nagyon tetszik -és ezért egy próbára neked is ajánlom – Vivaldi Juditha triumphans című művét a Jupiter együttestől (youtube-on megtalálod). Ott hallhatod, hogy nagyon más a komolyzene mint a Maiden vagy a Theater. És legalábbis a fenti példában, az énekes is csinosabb. 😀
Köszönöm majd meghallgatom, én alapvetően dög unalmasnak és ingerszegénynek tarom a komolyzenék 99%-t. Viszont van egy nagy kivétel. Basil Poledouris, Conan the barbarian filmzenéjét elképesztő jónak találom. Van még néhány szösszenetnyi zenemű amik filmzenének íródtak vagy később annak használtak fel, de összesen ha 6-8 percet kitesznek. Nekem sem jutott volna egyembe összehasonlítani a Dreamot a Maidennel, hiszen a Maiden amúgy is csak egy nagy túró, mert a Canniban Corpse az igazán kemény.